A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2008-ban (Aquincumi Füzetek 15. Budapest, 2009)
Régészeti kutatások az MO autópálya soroksári nyomvonalán (Bencze Zoltán - Korom Anita - Terei György - Tézer Zita)
délnyugati irányú keresztezett. Ez utóbbi árok legfelső homogén sötétbarna rétegéből, egy helyre koncentrálódva, középkori edénytöredékek kerültek elő. Nem messze, ugyanettől az ároktól délkeletre, egv kerek, paticsos betöltésű gödröt találtunk. A lelet- és objektumszegénység nem indokolta a további kutatást ezen a területen. A 006/2. lelőhely feltárása több eredményt hozott (13-14. kép). A leletanvag alapján a császárkorra datálható vízelvezető rendszereket, településre utaló nyomokat, és egv magányos sírt találtunk. A régészeti objektumok többsége kézzel formált házikerámiát és szürke korongolt edénytöredékeket tartalmazott. Megemlítendő még egy 2. század második feléből származó terra sigillata töredék. A régészeti jelenségek közötti legnagyobb figyelmet az egymással érintkező két körárokból (délkeleti és északnyugati) álló rendszer kapta, amelyekből további, déli, keleti és nvugati irányba haladó árkok csatlakoztak le. Mindkét körárok 20-20 m átmérőjű területet zárt be, jelentősebb objektumok nélkül, csekély császárkori leletanyaggal. Kibontásuk során, az aljukedge of the territory, while site no. 006/2 was outlined on the opposite eastern site in trenches 4 and 7. As a consequence of these results, the test excavation was transformed into an investment-led excavation of the two archaeologically relevant territories after discussion with the NIF Zrt. on October 1. The surface was opened across the entire width of the track following the band of scattered archaeological phenomena. The investigated territories measured 2000 nr at site 006/1 and 12,23 5 nr at site 006/2: a total of 14,235 nr. Four intersecting ditches were observed at site no 006/1 : one ran in a northwestsoutheast direction, and was crossed by two parallel north-northeast - southsouthwest running ditches in its northwestern part, and a northeast-southwest running ditch in the southeaster sector. A cluster of medieval shards was found in the uppermost, uniformly dark brown laver of the last ditch. A round pit filled with daub was found not far from here southeast of the ditch. The scarcity of the finds and the features did not justify further investigations on this territory: