A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2007-ben (Aquincumi Füzetek 14. Budapest, 2008)
Beszámoló a katonaváros nyugati temetőjében végzett kutatásról (Budai Balogh Tibor)
Az ásatás legnagyobb érdeklődésre számot tartó lelete a temető területére szállított, másodlagos építőanyagnak szánt kőszállítmányok egyikével helyszínre került szobor. A kiváló minőségű mészkőből faragott, életnagyságú páncélos szoborra egy sír feltárandó területen túlra nyúló beásását követve akadtunk rá. A szobor felsőteste a bcásáson feküdt, kéje hiányzott, és a későbbiekben sem került elő. Nyaktól lefelé azonban egészen a talapzat felső részéig minden darabját megtaláltuk. Jobb lába teljes egészben távolabb feküdt a testtől, míg bal lábát lábszárközépen eltörtek és egv közeli sírhant köves lefedésekor használták fel. (7. kép) A szobor behajlított bal lába a contrapposto szerkesztési elv szándékáról tanúskodik, de a testsúly egyenetlen elosztására irányuló törekvést, azaz az aszimmetrikus kompozíciót, nem sikerült megvalósítani. (8. kép) A komolyabb szobrászati felkészültséget igénylő ponderatio nem jutott érvényre, az alkotás szigorú frontalitását a szimmetria feloldására irányuló kard-attribútum és a bal vállról leomló paludamentum sem kendőzheti el. A kettétört nyak helyzete arra vall, hogy a fej is előre nézett. Mindennek ellenére szemből nézve a sután behajlított bal láb, s a kelleténél hátrébbdőlő felsőtest sem csökkenti a vizuális élményt. A karok finoman behajlítva a test mellett helyezkednek el: a bal kézfej félig ökölbe zárva támaszkodik a csípőhöz, míg a jobb kéz hüvelyben pihenő kardot tart, amely azonban nem az alkaron nyugszik, hanem bőrcsíkokkal betekert markolatánál fogva a hüvelvk-, mutató- és középső ujj dönti a bal vállhoz. A kard, amelv hozzávetőlegesen a test tengelyével párhuzamosan áll, tovább erősíti az alkotás frontális jellegét. 7. kép: A házalap kiszélesítésében in situ talált férfiszobor Fig. 7: Male statue found in situ where the house foundation widened also found bevond the graves of adults by the wall of the cemetery Thev may have been relatives of the persons buried in the simpler graves. No superposition of burials was observed. The most interesting find from the excavation was a statue. It was transported to the area of the cemetery to be secondarily used as building material. The life-size armored statue carved from high-quality limestone was discovered as we followed a pit that extended over a grave being excavated. The torso of the statue lay on top of the pit. The head was missing and has not