A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2007-ben (Aquincumi Füzetek 14. Budapest, 2008)
Az Aquincumi Múzeum kisebb feltárásainak helyszínei és eredményei a 2007. évben
neolit leleteket tartalmazó humuszos réteget tártuk fel, amelynek alján kőgörgcteges felületet dokumentáltunk. A telek északkeleti negyedében, a Szépvölgyi úthoz közelebb 1,5x2 m átmérőjű bcásást bontottunk ki, amelynek betöltésében neolit leletek voltak. A telken végzett geopedológiai (Horváth Zoltán, ELTE) vizsgálat alapján feltételezhető, hogv nem mesterséges objektumot találtunk, hanem a területen egykor állt őserdő egyik kidőlt fájának kiszakadó gyökérzete által kialakított gödör természetes bctöltődését figyelhettük meg. A neolitikus leletek zöme a Dunántúli Vonaldíszes Kerámia idősebb szakaszához (MAKKAY 1978, M. VIRÁG 1992, HORVÁTH 2002) köthető. Jellemző a kónikus tálak és a méhen vésett vonaldíszek megjelenése. A leletek között néhány kottafejes díszítésű töredék is szerepel. Mindezek mellett egy nyomott hasú, egyfülű csésze és egv kimetszett díszű peremtöredék a középső rézkor végi ún. Protoboleráz horizont időszakát képviseli. (KALICZ 1991, 2001; HORATH 2001) A kis felületen végzett feltárás alapján nehezen dönthető el, hogy a leletek eredeti, helyben megmaradt kultúrrétcgben vagy a Szépvölgyi árok feltöltődésével járó eróziós tevékenység által a partoldalról besodródott, áthalmozódott rétegben feküdtek-e. A humuszréteg alatt megfigyelhető kőgörgeteges altalajban egyértelműen települési helyet jelző régészeti objektumok nem jelentkeztek. Nyitott kérdés maradt tehát, hogv a telek területén e korszakok települési hehe vagy másodlagos helvzetű leleteik kerültek-e elő. A környéken máshol is megfigyelt jelenségről (FACSÁDY 2001 ; KÁRPÁTI 2003a; KÁRPÁTI 2003b; KÁRPÁT1-M. VIRÁG 2007) biztosabb kép csak az eddigi ásatások eredményeinek és leleteinek részletes kiértékeléséből nyerhető majd. Kárpáti Zoltán - M. Virág Zmzsanna Irodalom: FACSÁDY 2001 - R. Facsády A.: Budapest, II. Szépvölgyi út 18-22. In: Kisfaludi J. (szerk.), Régészeti kutatások Magvarországon 1998. Budapest 2001, 107. HORVÁTH 2001 - Horváth, L. A.: Die relativchronologische Position des Protoboleráz-Horizontcs aufgrund seiner südlichen Komponenten. In: P Roman, - S. Diamandi (Hrsg.), Cemavoda III - Boleráz. Ein vorgeschichtliches Phaenomen zwischen dem Oberrhein und der Unteren Donau. Bucuresti 2001, 459-515. HORVÁTH 2002 - Horváth L. A.: Neolitikus leletek Dunakeszi határában. BudRég 35 (2002) 7-34. KALICZ 1991 - Kalicz, N.: Beiträge zur Kcnntniss der Kupferzeit im ungarischen Transdanubien. In: J. Lichardus (Hrsg.), Die Kupferzeit als historische Epoche. Saarbrücker Beiträge zur Altertumskunde. 55. Bonn 1991, 347-387. KALICZ 2001 - Kalicz, N.: Die Protoboleráz-Phasc an der Grenze von zwei Epochen. In: P Roman, - S. Diamandi (Hrsg.), Cemavoda III - Boleráz. Ein vorgeschichtliches Phaenomen zwischen dem Oberrhein und der Unteren Donau. Bucuresti 2001, 385-435. KÁRPÁTI 2003a - Kárpáti Z.: Budapest, II. Ürömi utca 45. In: Kisfaludi J. (szerk.), Régészeti kutatások Magvarországon 2000. Budapest 2003, 107. KÁRPÁTI 2003b - Kárpáti Z.: Budapest, II. Ürömi utca 39. In: Kisfaludi J. (szerk.),