A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 1996-ban (Aquincumi Füzetek 3. Ásatások 1996-ban Budapest, 1997)

8. Nagytétény-Campona - az 1996. évi kutatások (Kocsis László)

a római tájolást figyelembe vevő 10 x 10 m-es blokkrendszert szerkesz­tettünk. Az alfanumerikus rendszer az erőd északnyugati sarkától ábécé­rendben indul, és megközelítőleg észak-déli irányú 10 m-es sávokat jelöl ki az erődön belül. A koordi­náta másik, számokkal jelölt eleme megközelítőleg kelet-nyugati irányban, ugyancsak 10 m-es sá­vokban az előzőre merőlegesen egy négyzethálót alkot. Az így lét­rejövő blokkrendszerben a korábbi évek feltárásaiból származó falsza­kaszok is rögzíthetővé váltak. A pontosabb dokumentálás elősegí­tésére a 10x10 m-es blokkokat to­vább bontottuk és négy 5x5 m-es I-IV.-ig terjedő számozással ellá­tott szelvényekre osztottuk. Az egyes szelvényeken belül úgyszin­tén négy 2,5x2,5 m-es a,b,c,d, alegységekkel, a szektorokra bon­tással nagyon precíz térbeli 3 di­menziós dokumentálási igények­nek tehetünk eleget. Hitelesítő ásatásunk az M, N, O­15,16,17-ik blokksorában zajlott. Feltártuk és azonosítottuk a via praetoria és a via principalis, a tá­borközpont, a principia közelében levő szakaszát és ezzel lehetősé­günk nyílt a két főút keleti sarkában korábban feltárt azonosítatlan falak meghatározására (32. kép). not all wall segments could be identi­fied by numbers, therefore artifactual material from those old excavations could not be completely identified and evaluated either. In order to help advance excavation work, a new, mo­dem system of orientation had to be devised that also included elements of the old system. Having considered all the possibilities, a grid of 10 by 10 m squares was set up, which can be fur­ther expanded, but also encorporates the fort's original, Roman Period orien­tation. This alpha-numeric system begins in the northwestern comer of the fort, proceeding by the capital letters A, B, C etc., thereby demarking 10 m wide bands within the fort that run approxi­mately north to south. Correspondingly, the other direction of orthogonal coordinates identified by numbers is oriented more-or-less east­west, its bands forming the 10 by 10 m squares. Within this system, even wall sections that had been brought to light many years ago could be plotted. In order to fine-tune documentation yet further, large squares were sub-divided into four, 5 by 5 m units that were iden­tified within squares using Roman numerals I to IV. Hierarchically, the next set of even smaller, 2.5 by 2.5 m sections was labelled using lower case letters (a, b, c, d). Together with strati­graphic data, this sub-division made

Next

/
Oldalképek
Tartalom