A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 1996-ban (Aquincumi Füzetek 3. Ásatások 1996-ban Budapest, 1997)

5. Szondázó jellegű kutatás az aquincumi polgárvárostól délkeletre (Zsidi Paula)

A kutatóárok teljes felületében a felszíntől 2-2,3 m mélységig igen la­za, homokos, sóderos feltöltést talál­tunk, melyből ugyan leletanyag nem került elő, azonban a gyár épí­tésével egyidős dokumentumok alapján feltételezhető, hogy ez a töl­tés a század elején, a gyár építése­kor került a területre. A feltöltés alatt azonban jól elvált egy kemény­re iszaposodott, szürke színű, kissé agyagos réteg, melynek nyesése so­rán újkori és római kori kerámiale­letek egyaránt előkerültek. A szürke iszapos rétegben jól elkülönült egy 7-7,5 m széles, igen vékony sóderos sáv. Ennek egyik szélén kocsi­nyomként értékelhető, két, egy­mástól 115 cm-re lévő párhuzamos bemélyedés haladt, másik szélén pedig egy kis, teknő alakú, 50 cm mélységű árok húzódott. Az objek­tumok a jelenlegi Záhony utca nyomvonalában, de annál mintegy 2,5 m-rel mélyebben jelentkeztek. Az útfelszín alatti homogén, ho­mokos-agyagos rétegből közepes mennyiségű római kori kerámia ke­rült elő. Zárt réteget vagy objektum­ra utaló nyomot nem találtunk. Csupán a bolygatatlan sárga homo­kos altalajt elérve rajzolódott ki egy sötétebb, 40 cm széles sáv, valamint attól északra egy kis ovális elszíne­ződés. Az előbbiből származik egy 3. századi subaeratus érem. is no evidence that the southern city wall extended all the way to the Danube, the drainage ditch that ran parallel to it (which was subsequently replaced by a stone-lined channel) must have extended down to the river. A 23 m long and 5 m wide test trench was thus laid out in a direction perpendicular to the hypothesized line of the channel. The entire surface of the test trench contained a very loose, sandy gravel fill down to a depth of 2-2.3 m. Although it contained no arti­facts, on the basis of coeval docu­ments it may be hypothesized that this is the fill that was brought to the factory's territory during its con­struction at the beginning of this century. Below this fill, a well sepa­rated silted and grayish layer of clay was identified. Following the removal of this stratum, both Roman Period and modern pottery fragments began to occur. Within this grayish silt layer, a 7-7.5 wide, very thin layer of gravel could also be distinguished. This may be inter­preted as a wagon trail since it is characterized by two, long and pa­rallel depressions mrming at a dis­tance of 115 cm from each other along one of its sides. The other side is parallelled by a 50 cm deep, tub-shaped ditch. These features were observed along the line of

Next

/
Oldalképek
Tartalom