Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. október 3. hétfő - 27. szám - Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - a külgazdasági és külügyminiszternek - „Miért nem a magyar munkavállaló az első?” címmel - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):

160 Viszont, visszatérve a kérdésemre, amire egyébként egyáltalán nem kaptam konkrét válaszokat, én szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy Gulyás Gergely a múlt heti Kormányinfón még arról beszélt, hogy az önkormányzatok esetében egyedi tárgyalások lesznek. Én azért kérdeztem magukat a rendszerszintű támogatásról, mert az egyedi tárgyalás a politikai elfogultság melegágya. Sajnos, erre az elmúlt évtizedben jócskán volt példa. És miniszteri biztosnak pont ugyanazt a Balla Györgyöt jelölték ki, aki most nincs itt, de aki az iparűzési adó megvonásáról is tárgyalt az önkormányzatokkal, és az ő stílusát mi pontosan jól ismerjük, mert egyébként másfél évvel ezelőtt egy interjúban úgy fogalmazott, hogy nincs mit kompenzálni, szerinte nem elvonás történt. Ez nem sok jót vetít előre. Remélem, hogy az önkormányzatokkal nem megint ebben a stílusban terveznek tárgyalni. Az önkormányzatoknak egészen biztosan nem egy újabb biztosra, hanem inkább biztosítékra van szükségük. Ezt önök sajnos nem tudták megadni. (Taps a Momentum padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválasz illeti meg miniszterhelyettes urat is. Parancsoljon! RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Meglepően hallgattam a szavait. Ezek szerint a Momentum nem támogatja a szankciókat. Akkor kérem, hogy vegyen részt a nemzeti konzultációban, mondja el a véleményét, és vállalja nyilvánosan is, hogy ön sem támogatja a szankciókat, mert itt vagy nagyon mellébeszélt, vagy pedig még súlyosabb az eset. Ami az iparűzési adót illeti, tisztelt képviselő úr, az iparűzési adó felét ott hagytuk a cégeknél. Ott hagytuk a cégeknél! (Hajnal Miklós folyamatosan közbeszól.) Nem elvonta az állam, nem elvette, ott hagyta a cégeknél. Ön most ezt támadta, hogy miért maradt ott a cégeknél az iparűzési adó fele. És amit így nem fizettek be, annak egy részét, adóerő-képességtől függően a kormány odaadta az önkormányzatoknak; a kicsiknek teljes mértékben, a többieknek pedig különböző mértékben. Ahogy ön is mondta, Balla György az, aki tárgyalni fog az önkormányzatokkal, de azért ön meglepett, tisztelt képviselő úr, hogy miután arról olvassuk a híreket, amit soha az életben nem gondoltunk volna, szerintem se ön, se én, hogy hogyan robbantják fel a gázvezetékeket, ön itt mosolyog és nevetgél, hogy semmi probléma nincsen a gázzal Európában. (Hajnal Miklós közbeszól.) Szerintem igenis van, és azt hiszem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), hogy sokkal súlyosabb, mint akár két héttel ezelőtt is, hogy ezeken a vezetékeken, amiket felrobbantottak a tenger alján, gáz egy jó ideig sajnos nem fog jönni, és ez nagyon-nagyon veszélyes egész Európának, és ez még tovább viszi az árakat, nemcsak a szankciók. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Lukács László György és Z. Kárpát Dániel képviselő urak, a Jobbik képviselői, azonnali kérdést kívánnak feltenni a miniszterelnök úrnak: „Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?” címmel. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a Jobbik frakcióvezetője, Lukács László György frakcióvezető, képviselő úr előzetesen úgy nyilatkozott, hogy személyes válaszadást kér, így miniszterelnök úrnak távolléte miatt a harmadik soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolnia. Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - a külgazdasági és külügyminiszternek - „Miért nem a magyar munkavállaló az első?” címmel Most a Jobbik frakciójának soron következő kérdést feltenni kívánó képviselőjének kérdése következik, azaz Z. Kárpát Dániel képviselő úré, aki a külgazdasági és külügyminiszterhez: „Miért nem a magyar munkavállaló az első?” címmel tesz föl kérdést. Tisztelt Képviselő Úr! Tájékoztatom, hogy a miniszter úr távolléte miatt válaszadásra Menczer Tamás államtitkár urat jelölte ki. (Z. Kárpát Dániel bólint.) Köszönöm szépen, jelzi, hogy elfogadja a válaszadó személyét. Z. Kárpát Dániel képviselő úré a szó. Parancsoljon! Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár Magyarországon százezer olyan magyar, korábban dolgozó honfitársunk van, aki lénye-gében semmiféle-fajta ellátást vagy átképzési támogatást nem kap egy szűkmarkú rendszer miatt, mégis azt látjuk és meglepve látjuk, hogy Magyarország Kormánya bővítette a kedvenc országainak listáját. Az utóbbi időszakban a Fülöp-szigetek, Indonézia, Mongólia és a Vietnámi Szocialista Köztársaság is azok közé került, ahonnan szervezett munkaerőimport formájában eddig tízezrével, a későbbiekben lehet, hogy százezrével importálják majd a munkaerőt Magyarországra; hangsúlyozom, amellett, hogy vannak olyan inaktív magyarok, akik álláspontom szerint a számukra szükséges segítséget nem kapják meg. Ezt a kört újabb hat országgal bővítette a magyar kormány az utóbbi hetekben, most már brazil és kolumbiai vendégmunkásokra is számít. A különböző rendeletek mellékleteiből pedig kiderül, hogy asztalosnak, éttermi

Next

/
Oldalképek
Tartalom