Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. november 8. kedd - 36. szám - Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat v... - ELNÖK: - DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár:

954 ahhoz, hogy ezeket az adatokat az állampolgár megkaphassa. Ha pedig a per sikeres volt az adatigénylő szempontjából, akkor nem biztos, hogy azt és úgy kapta meg, ahogy egyébként azt megítélte a bíróság. Erre is számtalan eset volt. Csak hogy a DK történetéből hadd mondjak ilyet, és csak a legutóbbi időszakból, a tavalyi augusztus 20-ai rendezvények rendezési, szervezési költéseit és azzal kapcsolatos szerződéseket, számlákat közérdekűadat­igénylésben kikértük. Az ezt szervező cég, az önök által megbízott cég nem akarta kiadni, perre kellett menni. Első fokon megnyertük a pert, nem adta ki a cég, elvitte másodfokra, azt is megnyertük. Most ez sem elég a cégnek, elvitte Kúriára, és a Kúria döntését várjuk. Értik, egy olyan ügyben, amikor az állampolgárok pénzéből költöttek egy rendezvényre, és ennek a számláit és szerződéseit követeljük. Ez is iskolapéldája annak, hogy hogyan kezelik önök az ilyen típusú igényléseket, és akkor idejönnek egy javaslattal, hogy egyébként a pereket hogyan gyorsítsuk fel. Hasonló volt az eset a Covid idején beszerzett maszkok és vakcinák kapcsán is, ahol oda-vissza dobálóztak különböző állami hivatalok, hatóságok adatigénylésnél. Az csak hab a tortán, hogy egyébként arra sincs javaslatuk, hogy a végrehajtás hogyan tudna gördülékenyebb lenni, hiszen jelenleg nincs megoldva az, hogy ha esetleg az adatigénylő pert nyer, és ki kell adni az adatokat, akkor annak a kiadása, magyarán a végrehajtás hogyan kényszeríthető ki, netalántán van-e valamilyen felelőssége annak az állami hivatalnoknak, aki akár tudván tudva, hogy jogilag ki kell adni azokat az adatokat, mégsem adta ki, és elveszíti a pert egyébként, és utána kénytelen kiadni, ámde jókora időcsúszással. Ez az egyik ága ennek a törvényjavaslatnak, ezekkel a súlyos gondokkal. A másik a közadattár problémája. Értem én, hogy államtitkár úr próbált reagálni az általános vitában általam elmondott kritikára, csak nem sikerült, ugyanis két dolgot mondott. Az egyik az, hogy megvizsgálták azt, hogy eltér azoknak a köre, akikre vonatkozik majd a közadattár, meg azoknak a köre, akikre az infotörvény vonatkozik, nem ugyanaz a kör egészen konkrétan. Ha jól értem államtitkár urat, valójában ez így van, és ez így is marad, csak önök szerint ez nem probléma. Hát, énszerintem meg probléma, azt gondolom. Ez mindenféleképpen fejetlenséget fog okozni. A másik pedig, amit mondott, hogy azért ne aggódjak azon, hogy létrejön egy új adattár, és milyen viszonyban van ez azzal a közadattárral - így is hívják, kozadattar.hu, tessenek felmenni most itt a honlapra -, tehát azzal a több mint 3 ezer intézménnyel, ami most ebbe a közadattárba beszolgáltatja az adatokat, felrakja az adatokat, több mint 200 ezer adatsor van egyébként itt, azért nincsen probléma ennek a kettőnek a párhuzamosságával, mert bizonyos más adatok lesznek majd a most létrejövő új adatbázisban. De hát ez milyen logika, kedves államtitkár úr, hogy ettől még, ön is elismeri, hogy létezik valami, de nem azt bővítik ki, nem azt módosítják, nem abba tesznek be még egy oszlopot, vagy kettőt vagy ötöt, tízet további adatok miatt, hanem csinálnak egy újat? Ja, hogy esetleg azt fogjuk olvasni hetek múlva, hogy melyik Fideszhez kötődő oligarcha informatikai cége fogja kapni ennek a fejlesztését sok milliárd forintért? (Vitályos Eszter: Milyen rosszindulatú ez az ember!) Hát persze, én ezt értem, hogy ez így működik, csak nem jól működik! Ez az én problémám egyébként. Arról pedig szót se ejtsünk, hogy ha fölmennek ebbe a közadattárba, azt látják, hogy ömlesztve, mindenféle jelentős keresés nélkül lehet olvasni az adatokat, magyarán semmilyen módon nem segítik az adatokhoz való hozzájutást, inkább káoszt okoznak és fejetlenséget ebben a dologban. Összefoglalóan tehát, bármennyire is érvelt államtitkár úr a különböző vitákban elhangzott javaslatok mellett vagy éppen az ellenzéki megjegyzésekkel, a DK-s megjegyzésekkel szemben, a helyzet az, hogy ez a javaslat nem lett jobb az általános vitához képest, a módosításokkal sem lett jobb, és nem tölti be jobban azt az eredeti szerepet, amit egyébként önök hamisan ugyan, de deklaráltak. Ezért azt tudom mondani, hogy a DK álláspontja nem változott, ezt a törvényt nem fogjuk támogatni semmilyen szín alatt. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a DK soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván-e valaki még a vitában felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. A vitát lezárom. Megkérdezem államtitkár urat, 7 perc 22 másodperc erejéig szeretne-e zárszót mondani. (Jelzésre:) Igen. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azzal kezdem, amivel az előbb a felszólalásomat befejeztem, hogy mind a törvényjavaslat, mind pedig a módosító indítvány, amelyet a Törvényalkotási Bizottság benyújtott, szélesebbé teszi, szélesíti az információszabadság érvényesülését. Tehát a kormány meggyőződése, hogy a törvényjavaslat, ellentétben azzal, ami most itt az előbb elhangzott, nemhogy szűkítené a közérdekű adatok megismerését, hanem bővíti ezeket a lehetőségeket. Természetesen ez egy értelmezés kérdése. (16.30) Azért arra felhívnám Sebián-Petrovszki képviselő úr figyelmét, hogy az Európai Bizottság bizonyára nem kérte volna ezeket a módosításokat, ha úgy lenne, ahogy ön mondja, hogy ezek szűkítik a közérdekű adatok

Next

/
Oldalképek
Tartalom