Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. szeptember 26. hétfő - 26. szám - Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény és a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, az Európai Bizottsággal... - ELNÖK:

92 rendben van, de aki ebben az országban él, és látja, hogyan működik a tartalom, az már tudja, hogy nagyon­nagyon nagy a gond. Nagyon szép ígéretek vannak benne, azonban tartalmilag a rendszerben alig változik valami. Köszönöm szépen. (Szabó Rebeka és Hajnal Miklós tapsol.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Vajda képviselő úr. Megadom a szót Hajnal Miklós képviselő úrnak, a Momentum képviselőcsoportja vezérszónokának. HAJNAL MIKLÓS, a Momentum képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ritka pillanathoz érkeztünk. Na, nem azért, mert a nemzeti együttműködés rendszere önállóan jutott el arra a felismerésre, hogy hazánkban, fogalmazzunk így, gondok akadnak a közpénzek felhasználásával. Ugyan miért is tett volna ilyet, hiszen biztos nem ebben az országban szedi meg magát a miniszterelnök veje alig működő lámpákkal közvilágítási bizniszeken; biztos nem ebben az országban épül a miniszterelnök háza végébe egy stadion; biztos nem ebben az országban lesz a miniszterelnök kedvenc gázszerelője néhány év alatt az ország leggazdagabb embere; biztos nem ebben az országban engedélyezik olyan magántőkealapok létrehozását, amelyekbe átláthatatlanul lehet a lopott közvagyont elrejteni, és utána nem egy ilyen magántőkealap vezette vállalkozásnak játsszák ki a teljes autópálya-hálózat fenntartását 35 évre. Nem, ilyenek kis hazánkban természetesen nem fordulhatnak elő. Most mégis benyújtanak egy antikorrupciósnak nevezett csomagot. Ritka pillanat ez, szakítás a kormány eddigi gondolkodásával. Netán feleszméltek, hogy 12 év alatt egy közpénzszivattyút építettek ki? Esetleg feltűnt, hogy kíméletlen hatékonysággal gondoskodnak arról, hogy a magyar és az európai polgárok adóforintjai elveszítsék közpénzjellegüket? Helyette inkább a miniszterelnök családját és a nemzeti együttműködés rendszerének kiválasztottjait gazdagítsák? Ugyan! Csak annyi történt, hogy a valóság beköszöntött az ablakon. A Covid-válság félrekezelése már tavaly felhajtotta az inflációt, az orosz függőség okozta energiaválság pedig a lehető legsebezhetőbb állapotban érte a magyar embereket. A maguk kaotikus tolvaj kormányzása nem csupán kiszolgáltatta hazánkat egy agresszív keleti diktatúrának, de sikerült olyan megállapodást kötni vele, aminek köszönhetően hazánkban az egyik legdrágább az energia az EU-ban, nem pedig a piaci ár ötöde, ahogy a külügyminiszter mondta. Ezt a drámai helyzetet fokozta csak, hogy a maguk kielégíthetetlen kapzsisága miatt bizonytalanná vált az uniós pénzek érkezése is. Sokszor elismételtük már, most elmondom újra, hogy ha a Fidesz egy percig is komolyan gondolná a korrupcióellenes fellépést, akkor csatlakozna az Európai Ügyészséghez. Semmi szükség új hatóságokra, ha már van egy létező uniós szerv, ami egyébként százszor hitelesebb, mint amit a kormány valaha létre tudna hozni. Teljesen érthetetlen, hogy miért húzzák az időt épp ezért harmatgyenge javaslatokkal, mikor egy valóban hiteles lépéssel már rég megérkezhettek volna az uniós pénzek. Szóval, legyenek szívesek ne ránk fogni ezt! Nyilvánvaló, hogy a maguk törvényjavaslatai egyébként nem fogják a korrupciót teljes mértékben, teljes egészében felszámolni, nem ebbe fog a nemzeti együttműködés rendszere belebukni. A maguk megkésett, kényszeredett és felszínes gesztusát a jogállamiság helyreállítására mi röviden úgy értékeljük: jobb, mint a semmi. De azért ne sértődjenek meg, hogy nem vagyunk tőle elragadtatva. (21.40) Vessünk egy pillantást arra, hogy mit is gondolnak maguk megfelelő és hatékony korrupcióellenes fellépésnek, és mégis miért problémás mindez. A 705. számú, a társadalmi egyeztetésről szóló csomagot finoman szólva nehéz komolyan venni. A javaslatban a kormány vállalja, hogy a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény hatálya alá tartozó és kihirdetett jogszabályok 90 százaléka társadalmi egyeztetésen vesz részt. Ám az egyeztetés hiányánál eddig sem a törvény betűje volt a valódi baj. A jogalkotási törvény már most is előírja az egyeztetést, csakhogy ezt mindenféle kiskapukon át megkerülik. Nem is olyan rég alig 24 óra alatt verték át a közel félmillió katást ellehetetlenítő javaslatot, négy nappal azután, hogy Gulyás Gergely kormányinfóján még a társadalmi egyeztetésről hadovált. Ráadásul a mostani tervezetük is érintetlenül hagyja a különleges jogrendben alkotható jogszabályok előkészítését. Ez azért is aggályos, mert amíg például a veszélyhelyzet fennáll, az új garanciális szabályok, amik a társadalmi egyeztetés hatékonyságát biztosítanák, kijátszhatók. A benyújtott javaslattal tehát alig kerülünk valójában közelebb egy korrupciómentes Magyarországhoz, alig kerülünk közelebb ahhoz, hogy több társadalmi egyeztetés legyen, ez pedig teljes egészében a politikai akarat hiányán múlott a kormány részéről. Ezt a kiskaput önök bármikor bezárhatták volna. És lehet, hogy ma bezárnak egy kiskaput, de látszik, hogy már most arra készülnek, hogy holnap kinyissanak tíz újat. A 706. számú, a büntetőeljárásról szóló csomag már egy fokkal érdekesebb, de ebben a formájában továbbra sem elégséges. A vádkikényszerítés intézménye fontos eszköz a Fidesz által elfoglalt ügyészség kikerülésére és kényszerítésére; nem véletlenül szerepelt a Momentum választási programjában is. Bevezetésével egyébként a kormány beismeri, hogy a Polt Péter vezette ügyészség minden, csak nem független. Ám így is rengeteg módja marad a különböző hatóságoknak, hogy nekik fontos ügyekben szabotálják a felelősségre vonást. Ugyanis mégis mi akadályozza a Polt-féle ügyészséget, hogy teszem azt, 8-10 évig elhúzza az eljárást? Látunk erre példát most is. S mégis hogy várható el természetes személyektől, egyszerű magyar állampolgároktól nyomozati jogkör

Next

/
Oldalképek
Tartalom