Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. november 2. szerda - 35. szám - Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről című politikai vita - ELNÖK: - JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): - ELNÖK: - ELNÖK: - JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): - ELNÖK: - DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz):

893 járványt követő gazdasági válság idején, sőt annak ellenére, és emelni fogja jövőre is, majd azután is és azután is. És nemcsak az európai uniós forrásokra várunk, hiszen a jövő évi költségvetési törvény érintett sorain 86 milliárd forinttal több szerepel, aminek a döntő többségéből a pedagógusok béremelését kívánjuk megvalósítani. Igen, abban a költségvetési törvényben, amelyet a baloldal, igen, önök, nem szavaztak meg. Többet is szeretnénk, persze, hogy szeretnénk, és kérem, hogy önök is ezt támogassák, ne gáncsolják, és pártpolitikai haszonszerzés reményében ne akadályozzák. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Jámbor András Imre képviselő úr következik, a Párbeszédből, az időkeret terhére. JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. Rétvári államtitkár úrtól kérdezném: amikor múltkor Hiller Istvánnal vitatkoztak az azonnali kérdések órájában, ön nem ismerte el véletlenül azt, hogy öt különböző programra ad az Európai Unió támogatást, és nem általános béremelésre? Akkor miért mondják azt, hogy az Európai Unió ad általános béremelésre keretet? Most itt azt mondta, hogy több száz milliárd forintot várnak az Európai Uniótól béremelésre. Gulyás Gergely három héttel ezelőtt azt mondta, hogy 14 százalék az, ami ennek a béremelésnek az Európai Unióból jövő része. Hol van a 86 százalék, azt miért nem adják oda most? Illés Boglárka képviselő asszony most éppen azt mondta, hogy a 86 milliárd forint többségét fordítják béremelésre. Eddig Rétvári úr azt mondta, hogy a teljes egészét fordítják béremelésre. Maguk összevissza beszélnek erről a béremelésről, minden héten mást mondanak. Mondják el végre azt, hogy miért nem tudják magyar költségvetési forrásból megadni ezt a béremelést! Hollik úr két órával ezelőtt azt mondta, milyen szörnyű, hogy nem a digitalizációról beszélünk és az oktatás jövőjéről. Azóta hány mondatot mondtak itt az oktatás jövőjéről? Hány mondatot mondtak arról, hogy mit akarnak kezdeni a magyar oktatás jövőjével, hány mondatot mondtak arról, hogy mit akarnak kezdeni a gyerekeink jövőjével? Elmondom: nullát. Beszéltek Gyurcsányról, beszéltek mindenféle bűnesetekről összevissza, de egyetlenegy mondatot sem tudtak ezen a vitán elmondani arról, hogy mit kezdenek a magyar oktatással. Tudják, ez a probléma! (Taps a Párbeszéd soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ezzel a kettőpercesek végére értünk, majd a következő felszólalási körben van lehetőség újabbakra. Viszont kettőperces időkeretben kért felszólalási lehetőséget a kormány részéről Vitályos Eszter államtitkár asszony. Parancsoljon! VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kunhalmi Képviselő Asszony! 2020-hoz képest, amikor az új felvételi rendszert bevezettük, 9 százalékkal nőtt a jelentkezők száma 100 ezer főre vetítve. Képviselő asszony megint a szokásos baloldali megtévesztést alkalmazza, amikor 2016-tal hasonlítja össze, amikor egyébként egy másik felvételi rendszer volt. Azt gondolom, ez nélkülöz minden szakmai hozzáértést. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő körre megyünk át. Jámbor András képviselő úrnak 23 másodperce van. Igényli? JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Nem, nem igénylem, köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm szépen. Zsigmond Barna Pál képviselő úr következik, a Fideszből. Parancsoljon! DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Amikor elolvastam a politikai vita címét, jóhiszeműen azt gondoltam, hogy a baloldal konstruktív vitát szeretne lefolytatni, olyasmit, amire Horváth képviselő úr célzott, amire 1992-ben sor került, és valódi szakmai vita zajlott itt a tisztelt Ház falai között. Azt gondolom, hogy itt a kormány és a jobboldal részéről igazi szakmai érvek hangzottak el arról, hogy mit szeretnénk csinálni, arról, hogy mi történt az elmúlt években, és pontosan számba vettük azt is, hogy mit tettek és mit nem tettek a baloldali kormányok az oktatásügyben. Az elmúlt percekben is hallhattunk Pósán, Horváth és Dunai képviselőtársaimtól magas szakmai szintű álláspontokat, ehhez képest az önök részéről vádaskodások voltak, politikai szlogenek voltak, tehát igazi politikai akcióvá degradálták ezt a vitát. Szomorúan hallgattam ezt végig. És olyan sértegetések is elfértek itt, amit külön kikérek magamnak. Tóth Endre képviselőtársunk sértegette a jobboldali képviselőket, hogy hogy nevelik a gyerekeiket. Istennek hála, nekem öt fiam van, négyet felneveltem, úgyhogy arra kérem önt, hogy nagyobb udvariasság, nagyobb alázat és nagyobb tapintat. Jó? Azt gondolom, ha már oktatásról beszélünk, akkor a személyeskedés ne férjen bele ebbe a vitára. Rátérve a vita lényegére, még egyszer szeretném megismételni, hogy a pedagógusok igényeit elismerjük és támogatjuk. Azonban azt, amit a baloldali pártok és az őket támogató úgymond civil szervezetek a pedagógussztrájk kapcsán tettek, a leghatározottabban elítéljük. Alávaló és gonosz cselekedetnek tartjuk, hogy önös és önző politikai érdekeik által vezérelve rátelepedtek egy amúgy mindenki által ismert, a kormány által megoldani kívánt helyzetre. Az igazsághoz az is hozzátartozik, amit a baloldal persze sohasem mond el, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom