Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. október 26. szerda - 33. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - VARGA ZOLTÁN (DK): - ELNÖK: - CSÁRDI ANTAL (LMP):

575 üzenet, egy ilyen üzenet a társadalomnak? De ha üzenet a társadalomnak, akkor miért nem nemzeti konzultációban meg a propagandamédiában meg úton-útfélen hirdetik, miért rejtik el egy salátatörvénybe? De ha ez nem csak egy kis üzenet, hogy mit gondolnak a világról, akkor viszont valami ebből következni fog. Erre szeretnék rákérdezni, hogy mi fog ebből következni, milyen rendeleti módosítás, milyen törvénymódosítás, milyen költségvetési módosítás, mert ha semmilyen, de akkor államtitkár úr mondja meg, hogy semmi nem következik belőle, akkor tényleg csak arról van szó, hogy Semjén Zsolt gondolt valamit a világról, és beleírta egy salátatörvénybe, és akkor tényleg teljesen fölöslegesen vitatkozunk hat órája. De tényleg élünk a gyanúperrel, hogy nézve a tendenciákat, ez abszolút beleillik a magyar szociális ellátások leépítésének dinamikájába. Mi a következő lépés? Én erre lennék kíváncsi. (Csárdi Antal tapsol.) ELNÖK: A következő kétperces hozzászólónk a DK frakciójából Varga Zoltán képviselő úr. Parancsoljon! VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha már a kérdéseknél tartunk (Dr. Fónagy János: Nem tartunk ott.), valóban izgatna az, hogy mennyiben gondolják azt, hogy az önkormányzatok jobban meg tudnak felelni annak az állami elvárásnak, hogy majd ők gondoskodnak a rászorultakról, hiszen látjuk, hogy az önkormányzatok nagyjából milyen helyzetben vannak. Én azt az előző felszólalásomban el is mondtam, hogy a polgármesterek egyáltalán hogy gondolják a jövőjüket, hogy gyakorlatilag minden önkormányzati vezető attól retteg, hogy ő lesz az első, aki padlót fog, akinek be kell jelenteni, hogy nem bírja tovább, és bedobja a törölközőt, és csődöt jelent, és nem tudja fönntartani egyáltalán a város működését; lásd például Debrecent is, ahol már a közvilágítások mértékét próbálják csökkenteni. (Rétvári Bence: Mint Kölnben!) Hozzá kell hogy tegyem, teljesen őrült módon, hiszen tudjuk azt nagyon jól, hogy technikailag megoldhatatlan az, hogy egy egységes közvilágítási rendszerbe belenyúljanak, és azon kívül, hogy minden második ledlámpát kicsavarnak, vagy szólnak esetleg T. Istvánnak vagy Istvánkának, hogy jöjjön már, és szerelje meg ő, mert akkor biztos nem lehet majd látni, azon kívül mást elérjenek. De valójában önök most az államot hátrébb sorolták, leghátulra sorolták, és még az önkormányzatokat is elé vették, hiszen látjuk azt, hogy mindezek ellenére is az önkormányzat nemhogy arra képtelen, hogy átvegye az állam szerepét a szociális gondoskodásban, hanem arra is, hogy önmagát fönn tudja tartani. Mennyiben látják azt biztosítottnak például Debrecen esetében, ahol a hithű fideszes polgármester azzal a jajkiáltással áll a kamerák elé, hogy megpróbálja elérni azt, hogy az irdatlan magas és még inkább megemelt szolidaritási hozzájárulást, amennyire lehet, mérsékelje a kormány, tudnak-e ebben például Debrecen városának segíteni, vagy tudnak olyan ellenzéki városoknak segíteni, amelyek hasonló problémával küzdenek? És mit fognak tenni azokkal az önkormányzatokkal, amelyek tönkremennek és becsődölnek? Mi fog történni, árulja már el, legyen szíves, államtitkár úr! Köszönöm szépen. (Csárdi Antal tapsol.) ELNÖK: Ismételten normál hozzászólás következik, mégpedig az LMP frakciójából Csárdi Antal képviselő úrnak adok szót. Parancsoljon! CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem csodálkozom, hogy a magyar kormány szeretne minél kevésbé részt vállalni a szociális ellátások rendszerében. Én ezen nem csodálkozom. Említettem már egy korábbi hozzászólásomban, de tényleg az a helyzet, hogy ez a leépítés, erről volt szó korábbi hozzászólásokban, nem meg fog történni, ez folyamatban van. Azt gondolom, hogy ezt - Szabó Szabolcs képviselőtársam kifejezett kedvéért - számokba is tudom önteni. Jelen pillanatban a helyzet a következő. A szociális szakma egyre kevésbé népszerű, mert alulfinanszírozott, mert a feltételek nem állnak rendelkezésre, és jellemző a munkaerő elöregedése. Míg ’11-12-ben a szociális felsőfokú diplomát szerzett hallgatók száma 1605 fő volt, ez ’17-18-ban gyakorlatilag kevesebb mint a fele, 732 fő volt. Azt látjuk, hogy a szociális ellátásokban 2018-ban 12,2 százalékos volt az üres szakmai álláshelyek aránya, ’19-re ez majdnem elérte a 14 százalékot, egészen pontosan 13,8 százalékot ért el ’19-re. Azóta eltelt három év, és a helyzet folyamatosan romlik. Pontosan látja mindenki ebben az országban, aki a szociális ágazatban akar elérni eredményt, hogy gyakorlatilag a kormánynak ez egy kitagadott gyermeke. Egyértelműen és bizonyíthatóan az a helyzet, hogy jelen pillanatban a szociális ágazat egy az egyben partvonalra van téve. Egyértelműen ki lehet mondani, hogy az ágazati adminisztratív adatok szerint napi szinten 700 ezer kliens ellátása történik 85 ezer szociális dolgozó által, rendkívül túlhajtottak, túlfeszítettek, és a dolgozók 83 százalékát érte már valamilyen atrocitás klienstől. Jelen pillanatban ehhez képest érteni vélem, hogy miért nem akar ezekkel a típusú problémákkal is többek között szembenézni a kormány. Egyértelműen ki kell mondani, hogy ez az államnak egy kötelező feladata, nem szabadon választott. Egyszerűen csak nézzünk körül, és pontosan fogjuk látni, hogy az a politika, amely partvonalra szorította a teljes szociálpolitikát, annak az eredményei a mindennapi életünkben jól érzékelhetőek és érezhetőek. Tömegével vannak olyan kétségbeesett családok, akik egyszerűen már nem képesek, nagyon szeretnék, de nem képesek ellátni idős hozzátartozóikat.