Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. október 26. szerda - 33. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK:

565 És talán még egy gondolat: azt is megnéztem, hogy az önkormányzatok, a civil szervezetek és az egyházak 2010-ben 34 milliárd forintot kaptak, ebben az évben 171 milliárdot, a jövő évben pedig 227 milliárd forintot fognak kapni a költségvetésitörvény-tervezet szerint. Tehát azt gondolom, hogy az állam se a szociális, se a gyermekvédelmi, se a gyermekjóléti szolgáltatásból nem vonul ki, hanem még inkább támogatja azt. Köszönöm szépen. (Berki Sándor elfoglalja a jegyzői széket.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő felszólaló a Momentum képviselőcsoportjából Szabó Szabolcs képviselő úr. Parancsoljon, öné a szó. SZABÓ SZABOLCS (Momentum): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én is a szociális védelem, szociális biztonság, szociális gondoskodás témakör kapcsán szólnék hozzá ehhez a vitához meg a benyújtott javaslathoz, ahogy képviselőtársam mondta: így a vita elején vagy ne ’adj isten, közepén. Szóval, ha lefordítjuk azt a vitát, amit a törvényjavaslatnak a szociális gondoskodásról szóló része kapcsán itt folytatunk, akkor szerintem arról beszélünk valójában, hogy Magyarország jelenleg jóléti állam-e vagy sem, és hogy a jövőben az fog-e maradni, vagy sem, vagy azzá válik-e, attól függően, hogy ki hogy ítéli meg. Az én állításom így a hozzászólásom elején az, hogy Magyarország bizonyos korlátozásokkal, erős korlátozásokkal, de jóléti állam volt, és szerintem még most is az, és az a kérdés, hogy ez a benyújtott javaslat ezt vajon erősíteni vagy gyengíteni fogja, és az én állításom szerint gyengíteni fogja hosszú távon, és felveti annak a veszélyét, hogy ne legyünk jóléti állam a jövőben. És szerintem az ellenzéki hozzászólók is erről beszélnek voltaképpen, hogy aggódnak amiatt, hogy a „jóléti állam” működésünk, kategóriánk, besorolásunk csorbát szenved, és maguk az emberek fogják megérezni azt, hogy nem leszünk jóléti állam. Ha abból indulunk ki, hogy mi a jóléti állam, akkor érdemes Briggshez visszanyúlni, ő volt az a brit közgazdász, aki erről könyvet is írt, meg mondhatni azt, a szakirodalomban egy általánosan elfogadott definíciót alkotott arra, hogy mi a jóléti állam. Ez három lábon nyugszik. Egyrészt a jóléti állam az ő definíciója szerint biztosítja azt a keretfeltételt, hogy mindenki hozzájusson egy olyan minimális mértékű jövedelemhez, hogy meg tudjon élni, és tudjon élni azokkal a szabadságjogokkal, amelyeket számára egy demokratikus ország biztosít. Itt most nem alapjövedelemről beszélünk, nyugtatom meg Z. Kárpát Dánielt, hanem hogy a keretfeltételt biztosítsa ahhoz, hogy munkával meg tudja szerezni az ember a jövedelmet magának, hogy magát meg a családját fenn tudja tartani. A második ilyen feltétele a jóléti államnak, vagy a bizonyítéka annak, hogy egy ország jóléti állam, az, hogyha az egyén, egy adott állampolgár speciális élethelyzetbe kerül, és nem tudja magát munkajövedelemből eltartani, akkor az állam - és ez egy nagyon fontos dolog, maga a jóléti állam - gondoskodik róla, és nem hagyja, hogy éhen haljon. Ha nyugdíjas lesz, nyugdíjat biztosít neki, a saját maga logikája alapján kialakított nyugdíjrendszeren keresztül - ami nálunk speciel egy felosztó-kirovó rendszerű nyugdíj, de van megtakarítási alapú is, de ez most egy zárójeles megjegyzés volt -, szóval, nyugdíjas lesz az ember, balesetet szenved, megbetegszik, a nők esetében, mondjuk, gyereket szülnek, és otthon kell maradni a babával - nem feltétlen kell, de mondjuk, lehet -, és még hosszasan sorolhatnám ezeket a speciális élethelyzeteket. És a harmadik feltétel pedig az, hogy a közszolgáltatásokat minden állampolgár számára azonos és lehetőleg magas színvonalon biztosítja a jóléti állam. És én azért állítom azt, hogy Magyarország ma egy korlátozott, jóléti állam, mert szerintem jelen pillanatban a magyar állam nem képes már arról gondoskodni, hogy a speciális élethelyzetbe került emberek életminőségét garantálja azzal, hogy megfelelő színvonalú ellátást nyújt, mert beszéltünk róla, képviselőtársaim is hosszasan emlegették, hogy mi a probléma az alacsony nyugdíjakkal, meg mi a probléma az oktatás színvonalával, meg mi a probléma az egészségügyi ellátás színvonalával, meg az álláskeresési támogatások színvonalával, és a többi - tehát már itt megbicsaklik ez a történet -, a harmadik lábról meg ne is beszéljünk, mert sajnálatos módon a közszolgáltatások színvonala sem nem egyenletesen jut el az állampolgárokhoz és sem nem magas színvonalon. Erről szól az a tüntetéssorozat, ami most az utcán folyik, mert az emberek is látják, hogy a közoktatás minősége rossz. Van egy szűk réteg, amelyik nagyon jó közoktatásban részesül, de a nagy része rossz minőségű közoktatásban részesül, és ezt végigvehetnénk az egészségügyön meg mindenen. És akkor, ha megnézzük, hogy hogyan reagálnak az ilyen szituációkra az egyes országok, meg milyen modellek léteznek arra, hogy egy normális, jóléti államot építsenek ki, akkor azt lehet mondani, hogy kétfajta megközelítése létezik. Vannak olyan országok, amelyek az erős állami gondoskodásban hisznek és bíznak, tehát, ahogy a közgazdászok vagy közgazdák szokták mondani, az állami redisztribúción keresztül gondoskodnak az emberekről, tehát elvonják a tőke- és munkajövedelmeknek nagyon nagy részét, és azt a saját logikája szerint újraosztva gondoskodik az állam az állampolgárokról. Tipikusan ilyenek a skandináv országok vagy Németország, vagy Franciaország, ahol 50 százalék fölötti mértékben vonja el az állam a tőke- és munkajövedelmeket. Meg vannak aztán olyan országok, amelyek a magángondoskodásban bíznak, ők alacsony részét vonják el a tőke- és munkajövedelmeknek, gyakran csak 30-40 százalék közötti arányban, és azt mondják az