Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. október 26. szerda - 33. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):

562 Tökéletesen látjuk, hogy az ellenzéki képviselőtársaknak is jár azért a kritika. Kétfélét ígértem: az egyik, hogy valóban jobb megtanítani halászni, mint halat biztosítani. Tehát láttuk már, hogy mondjuk, a felelőtlen segélyezés hova vezetett másfél évtizeddel ezelőtt, abba az irányba semmiképp nem javaslom a visszatérést. De ami sokkal nagyobb baj, hogy ne tegyünk úgy, minthogyha ezt a vitát nem folytattuk volna le tíz évvel ezelőtt ugyanezen a helyen. Amiről itt beszélünk, az alaptörvényi szinten dőlt el tíz évvel ezelőtt, képviselőtársaim, amikor is teljes joggal tiltakozott nagyon sok mindenki az ellen, hogy itt a szociális biztonságot illető alapjogok szavatolása nem került be az Alaptörvénybe. Itt egy államcélt fogalmaztak meg. Ez körülbelül ugyanolyan volt, mint a lakhatáshoz való jog, ami szintén nincsen benne az Alaptörvényben. Egy törekvést jelenítenek meg, hogy majd ha úgy gondolja, és ha lesz elég költségvetési forrása, akkor mindent megtesz a cél érdekében. Látjuk azóta, hogy ez mennyire kényszeríthető ki. Tehát közvetlenül kikényszeríthető jogosultság az Alaptörvényből nem származik, márpedig ha így van, akkor alatta egy-két szinttel, egy sima törvénybe miért ne írhatná azt a jogalkotó az indoklásban, amit akar. Egyébként nem írhatja, mert úgy gondolom, hogy ezzel az indoklással, ami előttünk fekszik, egy normális jogállamban az lenne a következő lépés, hogy normakontroll, Alkotmánybíróság, kasszáció, elkaszálják, visszaküldik, meg kell változtatni; az biztos, hogy ebben a formában nem mehetne keresztül. A családra mutogatás a szociális ellátás tekintetében azért nagyon durva, mert ez a magát családbarátnak nevező kormány nyolc fronton tett meg olyan merényleteket a magyar családokkal szemben, amelyek nemcsak Közép-Európában, egész Európában párjukat ritkítják. Ezt a nyolc területet a következőkben mindenképpen részletezni fogom. De azt látnunk kell, hogy még az említett lakhatás területén is, még ott is, ahol volt a sok nagyon rossz - tehát a devizahiteleseket eláruló kezdeményezések a bankokkal való lepaktálásuk közepette -, volt egy Nemzeti Eszközkezelő, amit egy kiválóan felkészült államtitkár képviselt ráadásul. Nem tekintem ezt végső megoldásnak semmiképpen, átmeneti segítségnyújtásként tudtunk rá tekinteni. Az alapfilozófiájától forog az ember gyomra, hogy elveszik az ember ingatlantulajdonát, és aztán bérelje azt vissza másoktól, de ha a kilakoltatás az alternatíva, akkor mondjuk azt, hogy egy átmeneti időre ez levegőt tudott biztosítani. Egyébként még az sem volt rossz, hogy viszonylag kedvezményes feltételek között vissza lehetett szerezni a saját ingatlantulajdont. De még itt sem vállalta fel a kormány azt, hogy olyan feltételrendszert csinál, amivel sok-sok tízezer emberen tartósan tudott volna segíteni. Aztán végül ezt a feladatot is kiszervezte, jellemzően az egyházi, és érdekes módon éppen a szociális szférában és tevékenységben érintett szervezetek számára; a finanszírozásról pedig lehet vitatkozni, hogy az elég lesz-e, vagy sem. Azt is látjuk, hogy a klasszikus szociális jogokat elengedte ez a kormány. Tehát neki az a lényeg, hogy alapjogi szinten ne kelljen semmit sem biztosítania, de pont a saját Alaptörvényében szerepel egyébként egy megélhetési minimumhoz való jog, illetve erre való következtetés, ez azért alapjogi szinten ott van. És itt van igazából a nagy vitaterületem ellenzéki kollégákkal, de egyébként önökkel is. Nyilván az ilyen alapjövedelem-típusú megoldásoktól mi azért eléggé fázunk. Tehát hozzám nem áll az közel, hogy feltétel nélkül kapjon valaki bevételt, és ezzel a motivációs szintjét egy korábban ismeretlen szintre szállítsuk le. De még amikor itt a közös programalkotás során erről eszmecserék voltak, és markánsan ragaszkodtunk ehhez az állásponthoz, ott is azt mondtam, hogy három feltétel bekövetkezése esetén tudom azt elfogadni, hogy egyébként egy nehéz helyzet, válsághelyzet közepén valóban, gyerek semmiképp ne éhezzen, ne szenvedjen szükséget, és család se. Ez a három feltétel pedig: a munkaügyi központtal történő együttműködés, az egészségügyi szervekkel történő együttműködés és a gyermekvédelmi, gyermekjóléti szolgálatokkal történő együttműködés. Úgy gondolom, ha ezen a három területen valaki bizonyítja az együttműködési hajlamát és elkötelezettségét, akkor ott nyilvánvaló módon belép egy olyan állami kötelezettség, hogy adott esetben igen, akkor annak a családnak az átmeneti segítséget biztosítsa, de alapvetően halászni kellene megtanítani, és nem a halat szolgáltatni. És azt látom az összes többi esetben, hogy az összes eszközt elveszi a kormány. A finanszírozást is elveszi, és aztán azt mondja egy neoliberális kegyetlenséggel, hogy boldoguljon a család, ahogy tud. A klasszikus konzervatív gondolat nem ilyen, egyáltalán nem ilyen. Hisz a vállalkozás szabadságában, hisz abban, hogy aki a tehetségénél, a szorgalmánál fogva előrébb akar jutni, az tehesse meg, és kapjon ehhez segítséget, nem segélyt, hanem egy olyan klímát, amiben ezt meg tudja valósítani. Viszont keresztényszociális alapon biztosít egy védőhálót a lenti szinteken, mondjuk, olyan esetekben, amikor egy gyerek élete megy tönkre azért, mert a szüleitől az alapfokú és elvárható támogatást, segítséget sem kapja meg. De önök ezzel szemben valami egészen mást csinálnak, és ez tetten érhető még olyan területeken is, mint a lakhatás másik frontja, ahol ha valaki a tehetségével, a szorgalmával akar előbbre jutni, mondjuk, elkezdene spórolni egy önálló tulajdonú ingatlanra, vagy csak éppen egy bankhitelnek az önrészére, akkor önök mit csinálnak? Még a lakáscélú előtakarékosság állami támogatását is megszüntetik, mert ott is csak sarcolni, megszorítani akarnak, aztán ígérik azt, hogy lesz helyette valami másfajta, lakhatást támogató módszer. Évek telnek el, nincsen, és idehozzák elénk azt a csomagot, ahol a lakástakarék végre, hosszú évek után szóba kerül, egész pontosan úgy, hogy a nyugdíjminimumhoz kötött feltételeinél a nyugdíjminimumot, a 28 500 forintos összeget átnevezik az új nevére. Egészen elképesztő tehát, amit művelnek! (13.40)