Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak
2022. október 24. hétfő - 31. szám - Az ülés napirendjének elfogadása - Döntések előterjesztés bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról - Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár:
404 Hozzáteszek még egy pontot. A biztonság kedvéért még egy dolgot ebben a törvényjavaslatban rendeznek el - ráadásul ez a Törvényalkotási Bizottság módosítói között is szerepel -, tudniillik ebben rendezik el azt, hogy a miniszterek és államtitkárok, az állami vezetők az amúgy jól megemelt fizetésük mellett megtarthassák a vagyonkezelő alapítványokban lévő - tudják, ezek azok, ahova az állami pénzt dömperrel kivitték -, szintén milliós fizetéssel járó állásaikat. Azt kell mondanom önöknek, hogy ez a törvényjavaslat teljesen nyilvánvaló módon, bár jobb, mint a korábbi vagyonnyilatkozati rendszer, de nem szolgálja ebben a formájában az átláthatóságot, a korrupcióellenességet, nem felel meg a minimális elvárásoknak sem ebből a szempontból. Éppen ezért történt az, hogy a Törvényalkotási Bizottság ellenzéki tagjai közül a DK-s képviselők nemmel, további 9 képviselő pedig tartózkodással szavazott erről a javaslatról. S tisztelt képviselőtársaim, ma a parlamentben is számos alkalommal hallhattuk, hogy önök hazafiatlansággal vádolják az ellenzéki pártokat, mert nem érjük be kamuval, nem érjük be valamifajta mű eszközzel akkor, amikor a jogállamiságról és a korrupció elleni harcról van szó. Mi azt mondjuk, a magyar polgárok abban érdekeltek, hogy a magyar polgárok, a magyar gazdaság, az önkormányzatok, a civil szervezetek kapják meg az uniós forrásokat, és nem abban érdekeltek, hogy önök ismét saját maguk, a barátaik, a rokonaik és üzletfeleik gazdagodására költsék ezeket a pénzeket. De tudják, mit, az közös érdek, hogy ezek a források rendelkezésre álljanak. Most itt van egy kiváló pont arra, hogy megmutassák, ez önöknek tényleg fontos. Mondjanak le arról, hogy ne lehessen látni a vagyonukat, mondjanak le arról, hogy beüljenek ezeknek a gazdasági vagy vagyonkezelő alapítványoknak a testületeibe jó pénzért, hozzanak egy kis személyes áldozatot az átláthatóságért és azért, hogy ezek a források valóban rendelkezésre álljanak, hogy valóban elhihető legyen, hogy önök az átláthatóságért és a korrupció ellen akarnak föllépni. (15.10) És ha ezt megteszik - lesz rá módjuk, mert ennél a törvényjavaslatnál lesz ellenzéki módosító indítvány, amely érdemben előrelépne ebbe az irányba, ha ezt megteszik - és megszavazzák ezt a módosító indítványt, akkor elhiszem, hogy önök valóban harcolni akarnak a korrupció ellen, és valóban meg akarják teremteni a feltételeit annak, hogy ezek az uniós források rendelkezésre álljanak. De amíg a saját érdekükben továbbra is sunyi módon próbálják kikerülni a jogállamiságot és az átláthatóságot, addig ne papoljanak nekünk hazafiságról! Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem az előterjesztőt, Répássy Róbert államtitkár, miniszterhelyettes urat, hogy kíván-e most felszólalni (Dr. Répássy Róbert bólint.), előterjesztői expozét mondani. Amennyiben igen, tájékoztatni kell önt, tisztelt államtitkár úr, hogy összesen 15 perces az időkeret, de amennyit elhasznál a mostani felszólalásában, a zárszó annyival rövidebb lesz majd. Köszönöm szépen. Öné a szó, parancsoljon! DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő, egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló T/1311. számú törvényjavaslattal kapcsolatban a törvényjavaslat a benyújtását követően többnyire jogtechnikai, kodifikációs módosító javaslatokkal egészült ki. A törvényjavaslat normaszövegében található, az egyes közjogi méltóságok vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségére vonatkozó átmeneti szabályok megszövegezése az egységes szabályozás és az egyértelmű jogértelmezés elősegítése érdekében egységesítésre került. A törvényjavaslat kormányzati igazgatásról szóló, 2018. évi CXXV. törvény módosítására vonatkozó része kiegészült azzal a rendelkezéssel, amely egyértelműsíti a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvényből jelenleg is következő szabályozást, ugyancsak elősegítve az egyértelmű jogalkalmazást. Kiemelendő, hogy az Országgyűlésről szóló törvény módosításra kerül akként, hogy azoknak a közjogi méltóságoknak, akik az Országgyűlésről szóló törvény szabályai szerint tesznek vagyonnyilatkozatot, a 2022. augusztus 1-jén vagy azt követően tett vagyonnyilatkozataik 2023. március 31-étől ingyenesen, korlátozás nélkül online bárki számára hozzáférhetővé válnak. A vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat tartalma, amely a törvényjavaslat mellékleteként kerül szabályozásra, bizonyos helyeken módosult. Elöljáróban szükséges leszögezni, hogy a nyilatkozat tartalma szigorodott a benyújtott javaslathoz képest - ellentétben az ellenzéki állításokkal. A módosítások jórészt az egyértelmű kitöltést hivatottak elősegíteni, így a nyilatkozatba a már megismert lábjegyzeteken túl további magyarázó lábjegyzetek kerültek beépítésre. Az ingatlanok feltüntetésénél a korábban azonosított jogalkalmazási nehézségeket kiküszöbölve a mezőgazdasági ingatlanokat járási szinten szükséges feltüntetni. Az azonos járásban és azonos művelési ágban található, valamint az azonos nyilatkozói jogállással rendelkező ingatlanokat a táblázat azonos sorában, nagyságrendileg összesítve kell feltüntetni. Osztott tulajdon esetén a tulajdoni hányadot is szükséges megjelölni.