Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. október 10. hétfő - 30. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár:

330 arra a nyílt levélre,amit egy penészes pincelakásból fogalmazott meg egy pályakezdő pedagógus. Orbán Viktornak volt egy válságkezelési jó tanácsa is, amely úgy szólt, hogy fogyassz kevesebbet, vagy pedig keress többet. Egész egyszerűen ennél kevesebbet fogyasztani már fizikálisan képtelenség lenne ezeknek a pályakezdő pedagógusoknak is. Az pedig, hogy ők többet tudjanak keresni, egyes-egyedül önökön múlik, hiszen itt nincs hálapénz, nincs valamiféle zsíros közbeszerzés túlárazott formában. Képviselőtársam, államtitkár úr, ön fel fogja tenni a kérdést, hogy honnét szerezzünk erre pénzt. Nem kellene, mondjuk, a Vodafone-ra, a veszteséges Vodafone-ra százmilliárdokat elszórni, vagy éppen meg lehetne adóztatni az önök oligarcháit is, ha már a katásokkal úgy ki tudtak babrálni. Erkölcsi és anyagi megbecsülés lenne az a titok, amit fel kellene fogni, hogy végre azokat a problémákat, amelyek a hazai oktatásügyben bizony megvannak, rendezni lehessen. Ehhez kérünk mi egy új klebelsbergi fordulatot az oktatásügy terén Magyarországon. Köszönöm. Várom érdemi és cinizmust nélkülöző válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.) (11.40) ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Rétvári Bence miniszterhelyettes úr válaszol. Öné a szó, miniszterhelyettes úr. RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Két dologgal értek egyet: az egyik az, hogy a pedagógusok bérét emelni kell, a másik pedig az, amit ön is említett, hogy azért nem a Dobrev­árnyékkormány melletti szimpátiatüntetés volt a múlt héten, hanem a pedagógusok és akik őket támogatják azért demonstráltak, hogy emelkedjen a pedagógusok bére. Azzal, hogy emelkedjen a pedagógusbér, a kormány nemcsak hogy egyetért, hanem törvényt is fogadtunk el róla, hogy jövő év szeptember 1-jétől, tehát négy hónap múlva emelkedjen, és azzal is egyetértünk, hogy ez lehetőleg még a... (Közbeszólás a kormánypárti sorokból.) Bocsánat, január 1-jétől emelkedjen. És azzal is egyetértünk, hogy ha lehet, akkor január 1-jétől még nagyobb mértékben emelkedjen. Ez ügyben nem kérdezni szoktunk, hanem elmondjuk, hogy mi ennek a lehetősége. Ezt ma már itt elmondtam, nem akarom elismételni, tisztelt képviselő úr, de bízom benne, ha visszatér az európai gazdaság a normál menetrendjébe, véget érnek a szankciók, és Magyarország gazdasága is tovább tud erősödni, vagy ha az uniós forrásainkat nem fogják visszatartani tőlünk, akkor tudjuk erre a többletre is használni. Ez az egyik, amivel egyetértek. A másik pedig az, amit ön is mondott, és ezt meg is írta még talán a Facebook-oldalán is, vagy nyilatkozott erről a hétvégén vagy a múlt héten, hogy piócaként rátelepedni, valamint kisajátítani a pedagógusok és a diákok pártfüggetlen tiltakozási hullámát több mint kontraproduktív. Lehet, hogy ezt azért mondja, hogy a Jobbikot valamelyest megkülönböztesse a többi baloldali ellenzéki párttól, nem tudom az ön belső indítékait, de valós, hogy itt nem egy pártpolitikai megmozdulás volt, hanem egy pedagógusokból indult demonstráció. Az kétségtelen, hogy megpróbáltak pártpolitikusok ott fotózkodni, és kihasználni ezt politikailag, illetve volt, aki meg úgy látta, hogy akár nem politikusként is, de ha fellép a színpadra, akkor végre nagy közönség előtt tud megszólalni, és olyanok is felléptek talán, akik máskor kisebb közönség előtt szoktak felszólalni. Vagy valaki gazdasági lehetőséget lát, és pulcsit, pólót és táskát árul 17 ezer, 12 ezer és 8 ezer forintos áron a tüntetés után, ő másfajta perspektívát látott meg, de ők már „kormányváltáskát” is árultak ugyanezen a platformon, úgyhogy ők minden tüntetésen mindig igyekeznek reflektorfénybe kerülni. De nem róluk szólt a múlt hét, hanem arról, hogy a pedagógusokat becsüljük meg anyagilag is és minden más téren is. Például a pedagógusok megbecsülése kapcsán, tisztelt képviselő úr - és itt már az a rész jön, amivel nem értek önnel egyet -, ne minősítsük le a munkájukat indokolatlanul. Ön is meg Szabó Timea képviselő asszony is elmondta, talán így fogalmaztak, hogy mindenféle rangsorokban Magyarország egyre csúszik lejjebb. Itt gyorsan volt időm a két felszólalás között kikeresni, hogy azért az előző PISA-mérésnél - amire mondták, hogy mindenféle rangsorban lejjebb csúszunk - a 35-47. helyen voltak a magyar diákok szövegértésben, ehelyett most a 29-38. helyen vannak. Matematikából korábban a 35-39. helyen voltak, most a 31-37. helyen vannak. Természettudományból a 34-39. helyen voltak, most a 29-34. helyen vannak. Nehéz elvitatni alapvető matematikai ismeretek birtokában, hogy ezek azért pozitív fordulatok. Ha megnézzük szintén a PISA-mérésben, hogy a diákok előmenetelét mennyire határozta meg a családi háttér - tehát aki jó családi háttérből jön, az jól teljesít, aki rossz családi háttérből jön, az nehezebben teljesít -, akkor 2010-ben a diákok 26 százalékánál a családi háttér meghatározta azt, hogy hol van a limit, hol van az üvegplafon a teljesítésében, ma már ez 19,1 százalék, tehát 26 százalékról 20 százalék alá tudtunk menni. Ezek fontos eredmények. Ne mondják, kérem, itt a parlamentben azt, hogy mindenféle rangsorokban - ilyen mély szakmaisággal és konkrétsággal talán nem is érdemes fogalmazni -, minden területen rosszul teljesítünk, mert hála istennek, hogy ebben megvagyunk. Hála istennek, ha az Eurostat GDP-arányos részeit nézzük, ott is 0,3 százalékkal vagyunk elmaradva az EU-s átlagtól, 0,2 százalékkal az eurózónától. Ha itt is PISA- vagy TIMSS- és egyéb méréseket nézünk, ott van olyan, ahol Finnország, mondjuk, előttünk van a nyolcadik évfolyamosok természettudományi

Next

/
Oldalképek
Tartalom