Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. október 5. szerda - 29. szám - Az ülésnap megnyitása - „Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021” címmel benyújtott beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK:

306 Nem sorban haladva, elnézést kérek, Lőcsei Lajos képviselő úrnak a Momentumtól: egy dolgot emelnék ki az ő hozzászólásából; talán azt a mondatot: „Az ombudsmani intézmény egy kincs.” Azt gondolom, hogy számomra ez a mondat volt az ő felszólalásából a legpozitívabb tartalmú mondat. (11.40) Dudás Róbert képviselő úr, a Jobbik részéről: köszönöm a munkánkkal kapcsolatosan megfogalmazott pozitív megjegyzéseit. Itt szólnék arról, bár többen is felvetették, hogy miért most tárgyalja az Országgyűlés a tavalyi beszámolónkat. Itt két mondatot tudok mondani: a jogszabály számunkra március 31-ei benyújtást ír elő, mi ennek, mint ahogy a múltban, a jövőben is minden tekintetben eleget fogunk tenni, mi 2021. március 31-éig az előírásoknak megfelelően benyújtottuk a beszámolónkat. Bizottsági üléseken, a beszámolónkat tárgyaló bizottsági üléseken természetesen a meghirdetett időpontban ott voltunk, részt vettünk, és most is örömmel állunk a tisztelt Ház rendelkezésére, a többi pedig nem a mi asztalunk. Külön köszönöm Dudás képviselő úrnak a fogyatékkal élők jogvédelmében folytatott munkánkkal kapcsolatos elismerő szavait. Azt gondolom, hogy van néhány olyan kiemelt terület, amely számomra, számunkra is különös jelentőséggel bír. Az egyik ilyen a fogyatékkal élők jogainak védelme kapcsán ellátott munkánk; igyekezni fogunk a jövőben is minden erőnkkel jelentős kapacitásokat csoportosítani erre a területre, hogy itt is, a jövőben is minél szélesebb körben tudjunk vizsgálatokat folytatni és megállapításokat tenni. Az pedig, hogy a jelentéseinknek, vizsgálatainknak, a megállapításainknak mi az utóélete, és hogyan, milyen módon tesznek eleget vagy értenek egyet az általunk megszólítottak a jelentésünkben foglaltakkal, az nyilván a mi szerepünkön túlmutató kérdés. Mi igyekszünk minden esetben határozottan, egyértelműen megfogalmazni azokat a kéréseinket, jelzéseinket, elvárásainkat, amelyeket az adott jelentés kapcsán összegzésként állítunk, illetve megfogalmazunk. Amennyiben a jelentés címzettje nem ért egyet vagy ellenkező véleménye van a jelentésünkben megfogalmazottakkal, ott a törvény szerint még egy bizonyos egyeztetési procedúra következik, ahol mi újra el tudjuk mondani számára, hogy miért tartjuk fontosnak azt, amit a jelentésünkben megírtunk, felvetettünk, illetve lehetőségünk van arra, hogy a nem elfogadott, tehát a nem megvalósult, jelentéseinkben foglaltak tekintetében az országgyűlési beszámolónk kapcsán ezeket a témákat külön fölvessük. Ahogy említettem az előbb, kicsit előreszaladtam, Dócs Dávid képviselő úrnak köszönöm azt, hogy megemlítette, hogy nagyszámú üggyel foglalkozunk. Ez így van, és ahogy igyekeztem az expozémban bemutatni, ez a tavalyi esztendőben növekedett, valószínűleg idén szintén növekedni fog az ügyszám. Ez tulajdonképpen annak tudható be részben, hogy az állampolgárok is felismerték azt a jogi lehetőséget és élnek azzal a jogi lehetőséggel, amelyet hivatalunk működése biztosít számukra. De például a területi irodáink létrehozása is nyilván generálni fogja azokat a személyesen benyújtott ügyeket, azoknak a számát növelni fogja, amelyeket az állampolgárok immár hat vidéki irodánkban is be tudnak nyújtani. Ezt fontosnak tartjuk, úgyhogy azt gondolom, hogy az ügyszámnövekedés azt támasztja alá, hogy a hivatalunk működése jó irányba halad, szükség van erre az intézményre, és mi pedig igyekszünk megszolgálni azt a bizalmat, amivel az állampolgárok megtisztelnek bennünket. Végül, de nem utolsósorban, Ritter Imre képviselő úr, elnök úrnak szintén köszönöm a szavait, és még egyszer szeretném megköszönni a szép számban felsorakozott Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága tagjainak és elnök úrnak is azt az együttműködést, amit eddig is tapasztaltunk a részükről. Igyekezni fogunk a jövőben is megszolgálni ezt a bizalmat, és biztoshelyettes asszony a garancia arra, hogy ez a terület a jövőben is jó kezekben lesz. Természetesen jómagam is személyesen kiemelten fontos területnek tartom a nemzetiségek jogvédelmét. Végül, de szintén nem utolsósorban, Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak is köszönöm a javaslatait, köszönöm a támogatásukat a munkánkkal kapcsolatosan. A nyilvánosság ereje talán, amit kiemelnék képviselő úr hozzászólásából: igen, mi is fontosnak tartjuk, és ahogy említettem a civil konzultációs testületünk működését, a nyilvánosság kapcsán megemlíteném még különböző, sajtóval kapcsolatos megnyilvánulásainkat, a honlapunkat, a Facebook-oldalunkat és mindazt a nyilvánosságot kereső és munkánkat a nyilvánosság elé táró platformokat, amelyeket használunk és használni szeretnénk a jövőben is. Igen, a mi munkánknak egy jelentős része a nyilvánosság, a mi munkánk eredményességében a nyilvánosság együttműködésére van szükség, és ebben igyekezni fogunk a jövőben is minden lehetőséget kihasználni. Az órára nézve azt ígértem, hogy nem töltöm ki az időt, úgyhogy itt szeretném még egyszer megköszönni a tisztelt Országgyűlésnek az érdemi, szakmai vitát. Elnök asszonytól és az Országgyűléstől pedig azt kérem, hogy a 2021. évről szóló beszámolónkat fogadják el. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Kovács Zoltán képviselő úrnak, az Igazságügyi Bizottság előadójának is lehetősége van válaszolni a vitában elhangzottakra. Megadom a szót képviselő úrnak. Parancsoljon! DR. KOVÁCS ZOLTÁN, az Igazságügyi Bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa részletesen válaszolt a felvetésekre, ezeket én nem kívánom megismételni, hiszen ezek részben már a bizottság ülésén is elhangzottak, és mint bizottsági előterjesztő, néhány dologra szeretnék csak reflektálni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom