Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. december 6. kedd - 44. szám - A cselekvő fogyasztóvédelem érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár:

1883 HÉJJ DÁVID, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2022. december 1-jén tartott ülésén megtárgyalta a cselekvő fogyasztóvédelem érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló T/1618. számú törvényjavaslatot. (15.00) Az összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 27 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 8 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! A Ház asztalán fekvő törvényjavaslat célja annak biztosítása, hogy a fogyasztókat érintő jogsértés megszüntetésére irányuló intézkedések, valamint a jogsérelem orvoslására szolgáló intézkedések meghozatala iránti képviseleti keresetekre vonatkozóan uniós és nemzeti szinten egyaránt a fogyasztók érdekében az úgynevezett feljogosított szervezetek részére rendelkezésre álljon egy hatékony és eredményes eljárási mechanizmus. A digitalizáció terjedése és az online kereskedelem bővülése miatt megnőtt ugyanis annak a kockázata, hogy ugyanazon vállalkozás által elkövetett jogellenes gyakorlat nagyszámú fogyasztónak okoz jogsérelmet. A fogyasztóvédelmi előírások megsértése pedig hátrányokat okozhat a fogyasztóknak. Amennyiben nem állnak rendelkezésre hatékony eszközök a jogellenes gyakorlatok megszüntetéséhez, az a fogyasztói bizalom, valamint a fogyasztói elégedettség csökkenéséhez vezet, amely azonban kedvezőtlenül érintheti a gazdasági környezet és a piac működését is. Tisztelt Ház! A benyújtott törvényjavaslat több jogharmonizációs célú módosítást tartalmaz. Elsősorban a termékekre és a szolgáltatásokra vonatkozó akadálymentességi következményekről szóló irányelv átültetését szolgáló módosítások célja, hogy minél több termék és szolgáltatás akadálymentes legyen a fogyatékossággal élő személyek és az idősek számára. Ennek érdekében az akadálymentességi követelményeknek való megfelelés igazolására, az egyes gazdasági szereplők e követelmények teljesülésével kapcsolatos kötelezettségére, a megfelelés hiánya esetén pedig a piacfelügyeleti hatóság által megtehető intézkedésekre vonatkozó szabályok rögzítésére kerül sor. A képviseleti keresetekről szóló irányelv átültetését szolgáló módosítások a fogyasztói jogok hatékonyabb érvényesítését teszik lehetővé, mivel a képviseleti kereset alapján a bíróság a vállalkozásokat a fogyasztói jogsérelem orvoslására, például kártérítésre is kötelezheti, így az érintett fogyasztói körnek nem kell külön pert indítania jogai érvényesítésére. Belföldi képviseleti keresetet, valamint határon átnyúló képviseleti keresetet pedig azok a feljogosított szervezetek indíthatnak, amelyek nem állnak csőd- vagy felszámolási eljárás, illetve végelszámolás vagy kényszertörlés alatt. Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány hete lépett hatályba a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet, melynek mielőbbi alkalmazhatóvá tétele a jogalkotó kiemelt céljai között szerepel. A Törvényalkotási Bizottság által elfogadott módosító javaslattal fontos lépést tettünk ennek megvalósítása érdekében, hiszen a digitális fejlődés és a közösségi médiaplatformok térnyerése miatt kiemelten fontossá vált, hogy az online térben is megfelelő védelmet garantáljon az állam a polgárai részére. Azonban azt be kell látni, hogy mivel a digitális térben nem léteznek fizikai korlátok, így annak szabályozása csak úgy lehet hatékony, ha határon átnyúló jellegűnek kezeljük a területet. Éppen ezért üdvözlendő, hogy a magyar igazságügyi tárca az európai szintű szabályozás kezdeményezői között volt, és mindvégig segítette az uniós jogalkotási folyamatot. Az elhangzottak ismeretében az előttünk fekvő törvényjavaslat, úgy gondolom, támogatandó. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Megkérdezem az előterjesztőt, hogy kíván-e felszólalni. (Jelzésre:) Államtitkár úr jelzi, hogy él a lehetőséggel. Megadom a szót. Parancsoljon! DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés előtt lévő törvény elfogadásával képviseleti keresetek révén egy hatékony és eredményes eljárási mechanizmus áll majd rendelkezésre a fogyasztók védelme érdekében. A képviseleti kereset alapján a bíróság a vállalkozásokat a jogsértés tényének megállapítása mellett a fogyasztói jogsérelem érdemi orvoslására, például kártérítésre, kijavításra vagy árleszállításra is kötelezheti, így az érintett fogyasztói körnek nem kell külön pert indítania jogai érvényesítéséért. Az akadálymentességi irányelv átültetése kiemelten szolgálja a fogyatékossággal élő személyek és az idősek védelmét, a széles körben használt termékekhez és szolgálatásokhoz való hozzáférésük javítása révén elősegíti, hogy valóban egyenlő módon vehessenek részt a társadalom életében. A törvényjavaslat a család és a családi kapcsolatok kiemelt védelmét is szolgálja annak érdekében, hogy a kereskedelmi gyakorlatok ne irányulhassanak ezek manipulatív felhasználására. A törvényjavaslat előkészítését széles körű egyeztetés előzte meg, a módosításokra részben az újonnan létrehozott Fogyasztóvédelmi Kerekasztal, részben a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok javaslatai alapján, valamint saját kezdeményezésre a jogszabályi koherencia megteremtése érdekében került sor. A Törvényalkotási Bizottság módosítása révén az úgynevezett lekérhető médiaszolgáltatások esetében a lineáris médiaszolgáltatásokhoz hasonlóan is kötelezővé válik a műsorszámok korhatár-kategóriákba történő besorolása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom