Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. november 23. szerda - 42. szám - Az Állami Számvevőszék szervezetével és működésével, valamint a nemzetiségek jogaival összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - BÁNKI ERIK, a Gazdasági Bizottság elnöke, a napirendi pont előadója:

1550 A Gazdaság-újraindítási Alap a gazdaság védelmével és újraindításával kapcsolatos programok folytatására, kiemelt fejlesztésekre, beruházásokra, továbbá a foglalkoztatás elősegítésére teremtette meg a fedezetet. A gazdaság-újraindítási akcióterv olyan intézkedéseket foglalt magába, melyek jelentős mértékben hozzájárultak a kilábalás felgyorsításához. Az intézkedések fő területei voltak: a munkahelyek megőrzése, új munkahelyek létrejöttének elősegítése, a kiemelt ágazatok megerősítése, a vállalkozások likviditásának, finanszírozásának biztosítása, a családok támogatása, valamint a nyugdíjasok védelme. Tisztelt Országgyűlés! Mindent egybevetve, a korábbi évek támogató költségvetés-politikája és pénzügyi­gazdasági eredményei lehetővé tették a koronavírus-válság miatti gazdasági újraindítást és a tavalyi évben elért rekordmértékű növekedést. A szomszédunkban zajló elhúzódó háború és a szankciók negatív következményei mellett a gazdasági bővülés lendülete az idei évben is folytatódott, és a munkaerőpiac is stabil maradt. A harmadik negyedévi adatok alapján azonban már megmutatkoznak a háború és a szankciók hatásai, úgymint kiugró infláció, gazdasági lehűlés és hektikus pénzpiaci mozgások. A gazdasági kihívásokra a kormány a családok és a vállalkozások védelmét szolgáló intézkedésekkel reagált, például árstopokkal, az EU-ban biztosított legalacsonyabb rezsiárakkal, a nyugdíjak reálértékének megvédésével, az energiaintenzív vállalkozások támogatásával, a gyármentő program indításával, a Széchenyi-kártya-program új igényekhez igazításával, kibővítésével, továbbá az uniós programok előfinanszírozásával. Mindemellett a kormány takarékos gazdálkodást folytat és önmagán is spórol. Ennek részeként több beruházás elhalasztásáról döntött, valamint a költségvetési szerveknél is fegyelmezett gazdálkodást rendelt el. A kormány célja, hogy hazánk továbbra is az EU-átlagnál kedvezőbb teljesítményt érjen el, csökkenjen a hiány- és az adósságszint, ezáltal tovább folytatódjon az uniós átlagos fejlettséghez való felzárkózás. A 2021. évi zárszámadás alátámasztja, hogy a 2010 után folytatott gazdaságpolitika stabil alapot teremtett a 2020-ban kitört koronavírus-világjárvány okozta negatív hatások enyhítéséhez, sőt ezeknek köszönhetően hazánk nemcsak egyszerűen átvészelt egy súlyos válságot, de európai uniós összehasonlításban is jól teljesített. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindamellett, hogy számos területen van még feladat, az elmúlt évek teljesítménye igazolja a kormányzati intézkedések eredményességét. Kérem ezért önöket, hogy a 2021. évi zárszámadásitörvény-javaslatot elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Köszönöm úgy is, mint hogy ez volt a szűzbeszéde a parlamentben. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Az Állami Számvevőszék szervezetével és működésével, valamint a nemzetiségek jogaival összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig Most soron következik az Állami Számvevőszék szervezetével és működésével, valamint a nemzetiségek jogaival összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A Gazdasági Bizottság által benyújtott előterjesztés T/2014. számon a Ház informatikai hálózatán valamennyiük számára elérhető. Bejelentem, hogy az előterjesztést nemzetiségi napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés. Most megadom a szót Bánki Erik képviselő úrnak, a Gazdasági Bizottság elnökének, a napirendi pont előterjesztőjének. Parancsoljon, elnök úr, 30 perc az időkerete. BÁNKI ERIK, a Gazdasági Bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hazánk pénzügyi stabilitásának biztosítása az államháztartás valamennyi szereplőjének a hatályos törvényeket és jogszabályokat tiszteletben tartó, hatékony működését kívánja meg. A költségvetési forrásokkal való szabályszerű és eredményes gazdálkodás követelménye napjainkra még inkább felértékelődött, ezzel párhuzamosan pedig a közpénzügyi ellenőrzés szerepe is jóval hangsúlyosabbá vált. A Számvevőszék a működéséről szóló törvényben meghatározott feladatkörében ellenőrzi a központi költségvetés végrehajtását, az államháztartás gazdálkodását, az államháztartásból származó források felhasználását, valamint a nemzeti vagyon kezelését. Ezenfelül az Állami Számvevőszék stratégiájában vállalt küldetése, hogy szilárd szakmai alapon álló, értékteremtő ellenőrzéseivel előmozdítsa a közpénzügyek átláthatóságát, rendezettségét, és járuljon hozzá a jól irányított államhoz, beleértve a forrásfelhasználás célszerűségét, törvényességét és az integritás követelményeinek való megfelelését egyaránt. Mindez arra világít rá, hogy az Állami Számvevőszék legfőbb alkotmányos küldetése, hogy támogassa az Alaptörvény közpénzügyi fejezetében lefektetett, iránytűként szolgáló elvárások, úgymint törvényesség,

Next

/
Oldalképek
Tartalom