Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. november 9. szerda - 37. szám - Az egyházakat érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK:

1049 Egyetértek azzal is, hogy senki nem kérdezte meg a bevett magyar egyházakat 1948-ban, a kommunista egypárti diktatúra kiépülésének napjaiban arról, hogy kívánják-e ezeket a vagyontárgyakat, ingatlanokat megtartani, hanem elvették tőlük; és erkölcsileg, morálisan teljesen egyértelmű, hogy szükséges volt a rendszerváltoztatás után ezt a helyzetet is rendezni. Miközben ez a szándék teljesen helyes, az is nagyon fontos, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat, az eddigi vagyonátadás tapasztalatait leszűrve igyekszik ezt a folyamatot segíteni. Mivel azonban a képviselőtársaim többsége ebben a vezérszónoki körben egyfajta átfogó egyházpolitikai kérdésekről is szót ejtett, hadd szóljak hozzá ehhez is néhány szóval, hiszen itt én egyrészt azt a fajta, mondjuk, az oktatáspolitikára vagy az egyházi fenntartású oktatási intézményekre vonatkozó kritikáját a DK-s képviselőtársamnak abszolút nem osztom, hiszen egy egyházi fenntartású intézmény nyilvánvalóan a teljes, azon a településen vagy azokon a településeken élő magyar polgárok teljessége számára nyújt általában nagyon jó minőségű oktatást. Az egy más kérdés - és itt valóban egy olyan pártpolitikai jellegű kritikai megjegyzésem azért hadd legyen -, hogy összességét tekintve az valóban eléggé kérdéses a mi szempontunkból is, hogy szigorú pártpolitikai szempontok nem kerülhetnének be az egyházpolitikába. (15.30) Sajnos, ha csak a választási kampányunkra visszagondolunk, akkor bizony az előfordult, főleg sajnos az én egyházamban, a katolikus egyházban, én nem mondom, hogy általánosan, de voltak olyan papok, akik kimondottan ebben a helyzetben szerintünk nem odaillő propagandát folytattak. Tehát még egyszer mondom, nem arról beszélek, hogy ez egy átfogó jellegű kérdés, de az tény, hogy a mi véleményünk szerint egyrészt a vagyonhoz juttatást ki kellene egészíteni azzal, hogy a fenntartáshoz szükséges tőkét, illetve támogatást is meg kell adni az egyházaknak. Tehát azt el kell kerülni, hogy akár ezek a templomok, akár egyéb ingatlanok, akár oktatási intézmények hosszú ideig üresen álljanak, vagy esetleg leromlott állapotba kerüljenek. Tehát a fenntartásukhoz szükséges, illetve a tevékenységhez szükséges, a mi számunkra, társadalmi szempontból kiemelten fontos tevékenységhez szükséges támogatást is hozzá kell adni ehhez. Itt például egy olyan pontot hadd említsek meg, hogy az egyházi intézményekben dolgozók munkabére bizonyos munkakörökben kissé elmarad még akár egy diplomáshoz méltó munkabértől is, akár egyházi, akár világi személyről van szó. Itt a legalsó szintről beszélnék ezekben az intézetekben. Néha ezek a kollégák sajnos még mindig nagyon alacsony fizetéssel dolgoznak. Az állam felelőssége, hogy itt meg lehet jelölni, hogy a dologi kiadásokban mely részt kell munkabérre fordítani, és szerintem ezt nagyon érdemes volna átgondolni és finomhangolni a rendszeren belül. Másrészről engedjék meg, hogy azt is megemlítsem, és itt most a szombathelyi megyés püspök atyát, Székely Jánost hadd idézzem, hogy itt igazándiból az igaz - és itt nyilvánvalóan én is a szociális törvény módosításáról beszélek ebben az összefüggésben; illetve nem én, hanem a püspök atya -, hogy egyrészről egy társadalom embersége leginkább azon mérhető le, hogy hogyan bánik az időssel, a szegénnyel, a gyöngével, a beteggel - idézi Székely püspök atya XVI. Benedek pápa őszentségét. Azt gondolom, ha már egy megyés püspök aggályokat fogalmaz meg a fideszes kormány szociálistörvény­módosításával szemben, tehát nem egy olyan személytől érkezik ez a kritika és nem egy olyan párttól érkezik ez a kritika, mint a Jobbik, amely egy keresztényszociális alapon politizáló párt, akkor érdemes megfontolni azokat a kijelentéseket, hogy igenis a XXI. században másképp működik már a társadalom, mint korábban. Azzal mi tisztában vagyunk, hogy a Biblia is felszólította az egyént, hogy tisztes munkával tartsa el magát. Ez az egyén felelőssége. Felszólítja a gyermekeket a Biblia, hogy gondoskodjék az idős vagy beteg szülőkről. Felszólítja az egyházi közösségeket, hogy lehetőségük szerint viseljék gondját a közösség szegény, idős és beteg tagjainak. Ez mind rendben van. Na de, tisztelt képviselőtársaim, mindannyian tudjuk, hogy Európában ezekben az évtizedekben már nem az a nagy család él együtt általában, mint korábban, ahol gyakorlatilag természetesnek vettük azt, hogy idős honfitársainkról gondoskodunk. Én magam még így nőttem föl egyébként, hogy két idős tanti halálukig nálunk volt, és természetesen elláttuk őket, ez természetes volt akkor. De jelenleg már gyakorlatilag az egygenerációs családmodell az, ami a magyar társadalom zömét jellemzi, és így most, ebben a társadalmi realitásban kell nekünk olyan megoldásokat találni a szociális kihívásokra, amelyek szerintünk itt méltóak ahhoz, ahogy azt megérdemlik a magyar polgárok a XXI. században egy európai uniós tagállamban. Azt gondolom, tehát nagyon fontos az, hogy ez a vagyonjuttatás és ez az állami támogatás ne tegye kiszolgáltatottá a bevett magyar egyházakat, hiszen nagyon fontos az, hogy a szolgálatukat magas színvonalon végezzék el a magyar társadalom számára, hívők és nem hívők számára, ahogy azt kifejtettem már az oktatási intézmények kapcsán is, hogy ez így van, de ezért cserébe a magyar államhatalom, a fideszes magyar államhatalom ne várjon el tőlük olyan dolgokat, amelyek pártpolitikai síkra terelik ezeket a kérdéseket, mert ez és az előttünk fekvő törvényjavaslat is megérdemelné azt, hogy valóban nemzeti egység szülessen benne. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezek fényében a Jobbik képviselőcsoportja a törvényjavaslatot természetesen támogatni fogja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Brenner Koloman képviselő úr. A vezérszónoki felszólalások végére értünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom