Országgyűlési Napló - 2022. évi nyári rendkívüli ülésszak
2022. július 4. hétfő - 20. szám - Az ülés bezárása
735 méltatlan cselekedetekre a megalázóan alacsony fizetésükkel, mely egy kezdő járőr esetében alig haladja meg a nettó 160 ezer forintot. Ezt nem nézhetjük tovább tétlenül. A számok magukért beszélnek, hiszen ha több mint százmilliárdot költünk kormányzati és közmédiára, tíz-, esetenként százmilliárdokkal támogatunk multikat akkor, amikor pont a rendőrség köreiben uralkodik rendetlenség, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk, akkor ne ezen spóroljon az állam, és ezekkel az összegekkel inkább a szervezet becsületét, az egyenruha tiszteletét, az ország biztonságát kéne visszaállítani. Kérjük a kormányt, hogy mielőbb rendezze ezt a méltatlan helyzetet. Köszönöm szépen a szót. (Dr. Keresztes László Lóránt tapsol.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés következő ülésére a Házbizottság ajánlása szerint kerül majd sor. Az ülés bezárása Megköszönöm munkájukat, az ülést bezárom. (Az ülés 19 óra 52 perckor ért véget.) Hiszékeny Dezsős. k. Szabó Sándors. k. jegyzõjegyzõ Dr. Szûcs Lajoss. k. Dr. Vinnai Gyõzõs. k. jegyzõjegyzõ A kiadvány hiteléül: Dr. Bárány Tibor az Országgyűlés Hivatala törvényhozási főigazgató-helyettese