Országgyűlési Napló - 2022. évi nyári rendkívüli ülésszak

2022. július 4. hétfő - 20. szám - Toroczkai László (Mi Hazánk) - a belügyminiszternek - „Háború a déli határon” címmel - ELNÖK: - RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár:

710 Tehát, ha lenne valódi párbeszéd az önkormányzat és a lakosok között, akkor ez a beruházás, ahogy azt jeleztem is, már régen nem lenne az asztalon. Tehát szerintem vissza kellene építeni a bizalmat az emberek és az önkormányzatok között. Ha ebben is partner, akkor ez már egy jó nap. Köszi. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválasz illeti meg államtitkár urat. Öné a szó. DR. FÜRJES BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Tata polgárai tiszta vizet fognak önteni a pohárba, várjuk meg, és hagyjuk meg nekik a döntés jogát. Ismételni tudom magamat, természetesen ezúttal is tiszteletben fogjuk tartani, ahogy mindig, a választópolgárok döntését, és abban pedig egyetértek képviselő asszonnyal, minden szavazás, választás esetén annál legitimebb egy választás és egy népszavazás is, minél többen vesznek rajta részt. Remélem, biztatunk minden tatai polgárt, éljen a demokratikus döntéshozatal jogával. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Dúró Dóra képviselő asszony, az Országgyűlés alelnöke, a Mi Hazánk képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak: „Van-e elég bátorsága, miniszterelnök úr?” címmel. Miniszterelnök úr távolléte miatt a válaszadásra Orbán Balázs politikai igazgató urat jogosította fel. Kérdezem képviselő asszonyt, elfogadja-e a válaszadó személyét, vagy személyesen miniszterelnök úrtól kéri a választ. DÚRÓ DÓRA (Mi Hazánk): Köszönöm a lehetőséget, de megvárom miniszterelnök úr személyes válaszát. ELNÖK: Tájékoztatom, képviselő asszony, hogy miniszterelnök úrnak a harmadik soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolnia. Toroczkai László (Mi Hazánk) - a belügyminiszternek - „Háború a déli határon” címmel Tisztelt Országgyűlés! Toroczkai László, a Mi Hazánk képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek: „Háború a déli határon” címmel. Miniszter úr távolléte miatt a válaszadásra Rétvári Bence államtitkár urat jogosította fel, miniszterhelyettest. Kérdezem képviselő urat, elfogadja-e a válaszadó személyét. (Jelzésre:) Igen. Öné a szó. TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Amióta a magyar Országgyűlés tagja vagyok, azóta igyekeztem a vészharangot kongatni, és jeleztem már májusban itt a felszólalásom során, hogy háborús állapotok vannak a magyar-szerb határ térségében mind a magyar, mind pedig a szerbiai oldalon. Felfegyverkezett, többnyire afgán, pakisztáni, arab országokból származó migráns bűnbandák tartják terrorban a határ mindkét oldalán élőket. Kértem a kormány azonnali intézkedését, illetve kértem konkrétan azt, hogy a belügyminiszter úr vegye fel a kapcsolatot a szerb kollégájával, a szerb belügyminiszterrel, és oldják meg ezt a problémát, mert előbb-utóbb vér fog folyni, előbb-utóbb valaki meg fog halni. Ez most bekövetkezett. Azt kell hogy mondjam, szerencsére nem magyar áldozata van annak a háborúnak, ami kitört Szabadka mellett, a makkhetesi erdőben, néhány száz méterre Magyarország határától, hanem egy afgán áldozata van ennek az összecsapásnak. De ezt meg lehetett volna előzni. Szeretném jelezni, hogy éppen tíz perccel ezelőtt hívtam az ásotthalmi ügyvezető polgármestert - a korábbi alpolgármestert -, hogy megkérdezzem, hogy most mi a helyzet. Érdekes módon eltűntek a migránsok. Ez azt jelenti, hogy a szerb oldalon a szerb rendőrség is elkezdett dolgozni, feltételezem, hogy a magyar rendőrség is. A konkrét kérdésem az, hogy a belügyminiszter úr beszélt-e korábban a szerb belügyminiszterrel, mert úgy tűnik, hogy egyelőre az a határvadász alakulat, amelyet itt miniszterelnök úr megígért nekünk, és én nagy naivan azt hittem, hogy ez valamiféle határőrségnek az előszele, ez megint egy óriási átverés. 260 ezer forintos bruttó fizetésért fegyveres biztonsági őröket keresnek a határra. Ugye, ezt nem gondolják komolyan? Ugye, ez csak valamiféle újságírói tévedés lehet? Várom válaszát. ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak, miniszterhelyettesnek. Parancsoljon! RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Nemcsak ön vette észre azt, hogy milyen veszély van a migrációban, hanem a teljes magyar lakosság, ezért a nemzeti konzultáción és a népszavazáson is az emberek egyértelműen abban az irányban döntöttek, hogy a magyar

Next

/
Oldalképek
Tartalom