Országgyűlési Napló - 2022. évi nyári rendkívüli ülésszak

2022. július 4. hétfő - 20. szám - Bencze János (Jobbik) - az agrárminiszterhez - „Mikor kapnak a magas élőmunkaigényű mezőgazdasági ágazatok igazi megbecsülést?” címmel - BENCZE JÁNOS (Jobbik):

686 A tanácskozáson nem volt vita arról sem, hogy a jelenlegi adómérték, ami összesen 5 százalék, távol áll az indokoltan elvárhatótól. Ez pedig egyéb tekintetben is problémákat okozhat, hiszen az érintetteknek alacsony nyugdíjat fog jelenteni, és ha ne adj’ isten, tartós betegségre kell elmennie, akkor a táppénz tekintetében is hátrányokat jelent. Természetesen nem ördögtől való, hogy az ellátási alap emeléséről való gondoskodásról is tárgyaljunk. Az sem ördögtől való, hogy esetleg a mindenkori minimálbérhez legyen ez kötve. Tehát a kata megreformálásán a kormány és a szakmai szervezetek gondolkodnak, egyeztetnek. Úgy gondolom, hogy nemsokára az Országgyűlés elé fog kerülni egy olyan törvényjavaslat, amely az elmondottaknak, ezeknek a céloknak meg fog felelni, és az érintettek jelentős részének is a megelégedését fogja szolgálni. Tisztelettel kérem képviselő urat, hogy legyen türelmes, nemsokára meg fogja ismerni a részleteket, de engedje meg, hogy először azt a kormány tárgyalja meg. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK: Kérdezem képviselő urat, hogy elfogadja-e a választ. DR. DÁVID FERENC (DK): Nem, elnök úr, és meg is indokolom, hogy miért. Én rendkívül világosan, és nem a saját nevemben kérdeztem, hanem 450 ezer kisvállalkozó nevében. Államtitkár úr az én türelmemet kérte. Én nem lennék türelmetlen, de 450 ezer kisvállalkozó nem tudja, hogy mikor és hogyan változik meg a kata szisztémája. Én azt gondolom, hogy eléggé világos és egyértelmű kérdéseket tettem föl itt arra vonatkozóan is, hogy kikkel egyeztetnek. Sem erre nem kaptam választ, sem arra, hogy mikor, sem arra, hogy hogyan, sem arra, hogy emelik-e, hogy miként változtatják meg ezt a szisztémát. Ezért én ezt a választ nem fogadhatom el. Köszönöm szépen, elnök úr, a türelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK: Képviselő úr tehát nem fogadta el a választ. Tájékoztatom önöket, hogy elfogadott napirendünknek megfelelően az interpellációkra adott válaszok elfogadásáról szóló határozathozatalra a mai ülésnapunkon kerül majd sor. Bencze János (Jobbik) - az agrárminiszterhez - „Mikor kapnak a magas élőmunkaigényű mezőgazdasági ágazatok igazi megbecsülést?” címmel Most Bence János következik a Jobbik képviselőjeként, interpellációt nyújtott be az agrárminiszterhez. Megadom a szót képviselő úrnak. BENCZE JÁNOS (Jobbik): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Ha az égből letekintünk Magyarországra, még a Holdról is látszik, hogy Magyarországot a Kárpát-medence szívében a jóisten egy igazi agrárországnak teremtette meg, kiváló termőföldi adottságokkal. Mindenünk megvan hozzá, hogy Európát ellássuk minőségi élelmiszerekkel. Európa éléskamrája lehetnénk, és ennek az éléskamrának a magyar vidéknek jólétet kellene biztosítania. A magyar vidéken élő embereknek olyan jólétben kellene élniük, amiről Európában csak álmodhatnak, de ahogy a vidéket járjuk, s fellebbentjük az önámítás fátylát, valamiért mégsem ezt látjuk: eladó ingatlanok, gazos udvarok, lehúzott redőnyök, kevés fiatal a magyar vidéken. Miért is van ez? Nézzünk akkor a dolgok mögé! Ha valaki vidéken marad, akárcsak ahogy én is tettem és a családom, azzal szembesülünk, hogy a vidéki ember, ha el akar menni tisztességes bérért dolgozni, olyan bérért, amelyből meg tud élni, legközelebb egy ipari multinál tud elhelyezkedni, 60-90 kilométerre a lakóhelyétől, tehát az életének egy része rámegy a bejárásra. Ha viszont vidéken marad, helyben akar munkát vállalni, azzal fog szembesülni, hogy helyben - legyen szó iparról, de nagyrészt agrárvállalkozásokról - jóval alacsonyabb bérszintért tud elmenni dolgozni, jóval kevesebb bért kap, mint egy külföldi ipari multinál. Miért kap jóval kevesebb bért? Ha végignézzük a magyar támogatási rendszert, az ipari multik, az összeszerelő üzemek, a külföldi érdekeltségűek dúskálnak a támogatásokban, csak azért, mert ipar, csak azért, mert összeszerelők. Viszont, ha egy magyar vidéki mezőgazdasági vállalkozás, akár kicsi, akár nagy, aki magas élőmunka-igényű munkát végez - állattartás, növénytermesztés, méhészet, bármi -, hangsúlyozom, magas élőmunka-igényűt, tehát nem ezer hektáron traktorosra keres embert, bemegy egy munkaügyi központba, és nem részesülhet ugyanazokból a támogatásokból, amikből egy ipari multi. Miért van ez egy agrárországban? - kérdezem én, és kérdezik ezt sokan a magyar vidéken. Miért van az, hogy abban az országban, amelyik Európa éléskamrája lehetne, a külföldi ipari multik vannak támogatva? A Jobbik, a vidék pártja, azt kéri önöktől, és arra tesz javaslatot, és le fogjuk tenni ezt a konkrét javaslatot az asztalra, hogy a magas élőmunka-igényű ágazatokban, a mezőgazdaságban járjanak ugyanazok a munkaügyi támogatások, amik az ipari multikat is megilletik. Én arra kérem, hogy legyenek ebben önök partnerek, és ahogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom