Országgyűlési Napló - 2022. évi nyári rendkívüli ülésszak

2022. június 29. szerda - 19. szám - Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ (DK):

655 Kérdezném Vajda képviselő urat, aki önkormányzati képviselő volt az ezt megelőző időszakban, hogy önnek bohóckodásnak hangzott-e a polgármester vagy a jegyző kifejezés. Ezek szintén a történeti alkotmányainknak a vívmányai, és ezeket szintén megszüntették az önök szellemi elődjei. Önök a jogutód pártja annak a pártnak, amely megszüntette ezeket a kifejezéseket. Ön abban a pártban politizál, amely vállaltan jogutódja annak a kommunista pártnak, amely megszüntette a főispánt, a vármegyét, a polgármestert, a jegyzőt, és sorolhatnám. Ön szintén történelmi bohóckodásnak tartja a polgármester és a jegyző szavakat, tisztelt képviselőtársam? Kíváncsi lennék az önök véleményére, ha már ilyen módon negatív kommentekkel érintették ezeket a területeket. Szerintem ezek szép szavak. Fontos, hogy 950 évig jók voltak a magyar közigazgatásban, sőt legyünk büszkék arra, hogy ezer évvel ezelőtt olyan államot alapított államalapító Szent István király, amelyben kiállták az idő próbáját ezek az intézmények és működtek. (14.00) A vármegyék a magyar demokrácia őrei és az alkotmányosság őrei voltak az elmúlt évszázadokban is, főleg 1848-tól, amikor a polgári vármegyékre tértek át az 1848. évi márciusi törvényekkel. Tisztelt Képviselőtársaim! Kicsit több szerénységgel beszéljenek a magyar történelemről, mielőtt a történelmi vívmányainkat és az ezeréves államiságunkat ilyen szavakkal illetik, mint hogy bohóckodás meg nevetséges. Értem, hogy Tordai Bencének, akinek nincs nemzete meg hazája, ott nehéz ilyenekre büszkének lenni, ha a tengeren túli tagozatot képviseli valaki, akkor nyilván nehéz büszkének lenni egy ezeréves magyar örökségre és államiságra. De én mégiscsak azt kérem önöktől, hogy főleg ilyen témákban jobban válogassák meg a hangsúlyokat meg a szavakat, mert szerintem minden dolog vitaképes, ez is vitaképes akkor, ha úgy vitatkozunk róla, ahogy ennek van helye és ideje. Én csak ezt kérem önöktől, és arra kérem önöket, hogy ha már meggyőztük önöket az érveinkkel, akkor majd inkább támogassák ezt a törvényt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) (Dr. Aradszki Andrást a jegyzői székben Gelencsér Attila váltja fel.) ELNÖK: A következő normál hozzászólónk Varju László képviselő úr, a DK képviselője. Parancsoljon! VARJU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót, elnök asszony. Azt reméltem, különösen a mai népjóléti bizottsági ülés után, hogy Nacsa Lőrinc úrral nem kell újra vitába bocsátkoznom, ahol nem adatott meg az a lehetőség, hogy a kormány részletesen kifejtse, bizonyos költségterületeket miért nem tart fontosnak. Az, amit ön itt elmondott, és idézettel felhívta rá a figyelmet, hogy tulajdonképpen, ha rosszul tud valamit, azt bárkinek a szemére hányhatja, de az, hogy nagy erővel és akár médiumokon keresztül önök ezt hangsúlyozzák, ettől még nem lesz igaz, amit ön elmond. Már csak azért sem, mert az ön által említett vagy hivatkozott képviselőtársaim nem azt mondták, mint amit ön állít. De azt viszont én állítom, hogy hiába önök azt végzik, hogy 10 százalékos - és most már tudjuk, hogy annál magasabb, 13 százalékos - inflációs növekedés van, ehhez képest a múlt év után 4 százalékkal növelik az egészségügyi kiadásokat, és ez az, ami elfogadhatatlan, különösen egy ilyen járványveszély után, egy ilyen járvány után, miközben még mondhatnám azt is, hogy éppen benne vagyunk ebben a történetben. Ön megfeledkezik arról - és én nem szeretném sem elpikírtkedni és elviccelni, mint ahogy ön az előbb tette -, annak a 46 ezer embernek a halála után önöknek az lenne a kutya kötelessége, hogy ezt az egészségügyet rendbe tegyék. Nem stadionokat kell építeni kórházak helyett, hanem tisztességes egészségügyi ellátást kell csinálni, de önök erre képtelenek. Hivatkoznak tíz-húsz évvel ezelőtti összehasonlításra, miközben egyébként Magyarország ezermilliárdokat kapott az egészségügyi fejlesztésekre az Európai Uniótól, amiknek önök - például a röntgengépek vonatkozásában - az 50 százalékát is ellopták, bizonyítottan, és egy csomó olyan fejlesztésről feledkeznek meg, amit egyébként nem végeztek el. Tehát ilyen értelemben ne szórakozzon, legyen szíves, ezekkel a kérdésekkel! És ugyanezt lehet elmondani egyébként - ugye, ha lenne bátorsága, elmondta volna -, hogy az Európai Unió átlagában 7 százalék az az egészségügyi költségvetési arány, amit biztosítani kell. Magyarországon az 5,3 százalékot is alig éri el. Ez nincs betervezve, ez hiányzik az embereknek. És megértem, de elfogadni nem tudom, hogy önök azt a módszert választották, hogy lényegében magánosítják az egészségügyet. Már szinte mindenütt csak fizetésért cserébe lehet érdemben egészségügyi szolgáltatáshoz jutni, de ez természetesen a milliárdos osztalékot kivevő barátaiknak nem okoz gondot, ez nekik nem, de azoknak a százezreknek és millióknak igen, akiknek egyébként 136 ezer forint alatt van a nyugdíja. Arra gondoljon, képviselő úr, őket vegye figyelembe, amikor nekik kell kifizetni, az orvos zsebébe dugni tízezer forintot, akkor is, ha önök azt állítják, hogy nincs ilyen, mert van, mert másképp nem kerül sorra, és nem tud mit csinálni. Tehát önök fizetőssé tették az egészségügyet, és ne tessék ezt elviccelni, ne szórakozzanak ezzel! Tisztelt képviselőtársam, ugyanezt teszik az oktatással is. Ne arra hivatkozzon, mi volt 15 évvel ezelőtt! (Nacsa Lőrinc: Ja?!) Arra hivatkozzon, hogy önök most mit csinálnak, milyen eredményeket érnek el, hogy a GDP 3,4 százalékát képesek az oktatásra fordítani, úgy, hogy a gyerekeink úgy jönnek ki az iskolából, hogy már akkor

Next

/
Oldalképek
Tartalom