Országgyűlési Napló - 2022. évi nyári rendkívüli ülésszak

2022. június 28. kedd - 18. szám - Az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. JUHÁSZ HAJNALKA, a KDNP képviselőcsoportja részérőll: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sok minden elhangzott, én azért szeretném az elmúlt egy évet összefoglalni, mert mint nemzeti parlamenti delegált, részt vett...

558 Európai Unió nem teljesít elég jól, ebből a szempontból az Európai Unió nem ad kellő védelmet a polgárainak. A harmadik ilyen pedig a védelmi képességek, beleértve a határőrizet közös megerősítése. Ez fontos, és ebben egyetértünk. Ezt szerettem volna elmondani, hogy ne mondják azt, hogy semmiben nem értünk egyet. De van köztünk egy döntő különbség, és Deutsch Tamás képviselő úr felszólalása ezt nagyon világosan mutatta. Az önök számára az európai demokrácia valójában a nemzeti kormányok uralmát jelenti. Az önök számára a helyes európai működés az, hogyha a nemzeti kormányok - nem a nemzetállamok és nem a nemzetek, a nemzeti kormányok - határozzák meg az Európai Unió politikáját. Szerintünk ez nem így van. A Demokratikus Koalíció álláspontja régóta az, és ez nem változott, hogy az a megfelelő európai uniós működés, ha az európai polgárok akarata határozza meg az Európai Unió működését. És az európai polgárok akaratának van egy nagyon világos kifejeződési módja, ez az Európai Parlament, amelyet közvetlenül választanak a polgárok. Értem, hogy önöket zavarja, hogy ebben a rendszerben a magyar polgároknak van joga és lehetősége arra, hogy ne csak kormánypárti tagokat küldjenek az Európai Parlamentbe. Nincs kétségem, hogy ha önökön múlna, akkor a kétharmados törvény nem lenne ennyire megengedő és liberális. Értem, hogy fáj önöknek az, hogy a legutóbbi európai parlamenti választáson csúnyán leszerepelt az a szélsőjobboldali koalíció, amit önök próbáltak összehozni, és még gyakorlatilag blokkoló kisebbséget sem tudott szerezni magának. Értem, hogy ez fáj önöknek. De a helyzet akkor is az, hogy önöknek és az önök nézeteinek nincs Európában többsége. Ezért akarják megszüntetni azt a lehetőséget, hogy a magyar polgárok közvetlenül dönthessenek arról, hogy kik képviselik Magyarországot az Európai Unióban, legalábbis a Parlamentben, és közvetlenül dönthessenek arról, hogy kik legyenek az európai parlamenti képviselők. Nem tudom, ismerik-e azt a felmérést, amelyik például azt mondja, hogy a magyar polgárok 60 százaléka úgy gondolja, hogy a legfontosabb eszköze az európai politika és az Európai Unió befolyásolására az európai parlamenti választáson való részvétel. Önök ezt a jogot akarják elvenni, önök ettől a jogtól szeretnék megfosztani a magyar polgárokat, attól a joguktól, hogy közvetlen beleszólásuk legyen az Európai Unió működésébe. Ez valóban egy lényeges és alapvető különbség a kettőnk felfogása szerint. Szerintünk az Európai Unióban nem kevesebb demokráciára és több kormányzati hatalomra, hanem éppen ellenkezőleg, több demokráciára, a polgárok erősebb közvetlen beleszólására van szükség. Éppen azért, mert nem gondoljuk azt, hogy helyes lenne, hogyha csak kritizáljuk a Fidesz elképzeléseit, ezért mi magunk is benyújtottuk azt a határozati javaslatot, pontosabban módosító indítványként egy olyan tervezetet, amely helyettesíti az önök határozati javaslatát, amely nagyon világosan kiáll egy demokratikusabb európai működés mellett, egy átlátható európai működés mellett, amellett, hogy az Európai Parlament hatáskörei ne csökkenjenek, hanem növekedjenek, hogy az Európai Parlament kapjon erősebb befolyást az Európai Unión belül, amely kiáll amellett, hogy az Európai Unió jóval erősebb legyen a szociális területen, a szociális Európa területén, és jóval erősebb legyen a fenntartható fejlődés, a jövőnk megvédése területén, és amely kiáll amellett, hogy az Európai Unió intézményei átláthatóak, követhetőek legyenek, beleértve a Tanácsot, és beleértve azt is, hogy a Tanácson a nemzeti kormányok mit képviselnek. Még egyszer mondom, mi azt gondoljuk, hogy nem kevesebb Európára és gyengébb Európai Unióra van szükség abban a helyzetben, amiben ma élünk, amikor csak a közös európai fellépéssel tudunk nagyon sok, minket fenyegető problémát, gondot, nehézséget kezelni a klímaváltozástól a biztonsági kihíváson keresztül egészen az egyre élesedő gazdasági versenyig. Mi tehát azt gondoljuk, hogy erősebb Európai Unió, több Európa és erősebb európai demokrácia kell, mi emellett állunk, mi erre fogunk szavazni, ezt fogjuk támogatni. És azt kell mondanom Deutsch Tamás képviselő úrnak, hogy ha önnek nem tetszik ez a demokratikus Európai Unió, ha önöknek nem tetszik az, hogy az európai parlamenti képviselőket közvetlenül választják, akkor legközelebb ne induljon el az európai parlamenti választásokon. Köszönöm szépen. (Fekete-Győr András tapsol.) (17.20) ELNÖK: Köszönöm szépen, Arató Gergely képviselő úr. A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja jelezte, hogy két felszólaló ismerteti a frakció álláspontját. Elsőként megadom a szót Juhász Hajnalka képviselő asszonynak. DR. JUHÁSZ HAJNALKA, a KDNP képviselőcsoportja részérőll: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sok minden elhangzott, én azért szeretném az elmúlt egy évet összefoglalni, mert mint nemzeti parlamenti delegált, részt vettem az „Európa jövője” konferenciasorozatban, és a klímavédelmi munkacsoportnak is a tagja voltam. Köszönöm szépen Hörcsik elnök úrnak a lehetőséget. Arató képviselőtársam hozzászólásából látszik az, hogy nem vett részt az „Európa jövője” konferenciasorozatban. (Arató Gergely: Nem vagyok fideszes, azért sajnos! Őket hívták meg!) Bárcsak a demokráciáról szólt volna az „Európa jövője” konferenciasorozat! Nemzeti parlamenti delegáltként kellett azzal szembesülni, hogy a jogállamiság nagy őrei azt nem vették figyelembe, és nem olvasták el az „Európa jövője” konferenciasorozat saját eljárási kódexét, amely meghatározza a 17. cikkelyében, hogy mit jelent a konszenzus, a demokrácia.

Next

/
Oldalképek
Tartalom