Országgyűlési Napló - 2022. évi nyári rendkívüli ülésszak

2022. június 28. kedd - 18. szám - Magyarország Alaptörvénye tizenegyedik módosítás ának általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - PAULIK ANTAL nemzetiségi szószóló:

540 közös folyóinkat megvédjük. Nyilván ennek nagyon fontos nemzetpolitikai vonatkozásai vannak, de élnünk kell a jogainkkal, a határvízi egyezményekkel, hogy végre cselekedjenek a szomszédos államok hatóságai a folyóink védelmében, és a Fidesz-KDNP magát konstruktívnak tartó frakciói még csak vissza sem jeleztek, amikor én egy kilencpárti egyeztetésre invitáltam őket, és meg sem jelentek ezen a vitán, egy ilyen vitán, hogy egy ilyen fontos nemzeti kérdésben, amely a nemzeti összetartozást is szimbolizálná, közösen tudjunk nyilatkozni. Még egy példát szeretnék idehozni, ami nagyon-nagyon szimbolikus megint csak a kulturális örökségünk, az épített örökség védelmében. Van Tolna megyében egy kis kastély, amelynek az ügyét én évek óta nyomon követtem, és ez a kastély konkrétan összedőlt. Ez a kastély állami tulajdonban van, és önkéntes műemlékvédők, szakértők mindent megtettek annak érdekében, hogy a kormány legalább engedje meg, hogy bármit tudjanak tenni a kastély megmentése érdekében, vagy legalább a kastélyban fellelhető, egyébként elképesztő értéket jelentő, önmagában történelmi értéket jelentő freskóknak - egyébként nádorportrékat tartalmazó freskóknak - a megvédése érdekében, és odáig nem jutott el ez a kormány, hogy egyáltalán válaszra méltassa ezeket az önkéntes műemlékvédőket. Én ebben az ügyben egyébként feljelentést is tettem a műemlékek pusztulása miatt, és azóta is, egyébként több mint egy év után is mindenféle hatásköri, belső vitákról kapok válaszokat. Tehát én azt gondolom, hogy ha ezekért a célokért akarnának küzdeni, és ezekért a célokért küzdenek, akkor az LMP-frakció támogatását minden esetben meg fogják kapni. Én úgy gondolom, hogy itt most sokkal inkább egy szimbolikus törekvést láthatunk, amely mögött politikai szándékok vannak. Áttérve az indítvány másik fontos elemére, az önkormányzati választás kérdésére, az önkormányzati és az európai választás időpont szerinti összecsúsztatásának a kérdésére, engem is megleptek, egyébként nemcsak Kósa Lajos vezérszónoki felszólalása, de Simicskó frakcióvezető úré is. Simicskó frakcióvezető úr azt mondta, milyen praktikus, hogy a pártoknak egy kampányt kell levezényelni. (15.30) Ez meglepő számomra - az önkormányzati választás és egyébként az európai parlamenti választás egyszerű pártkampánnyá minősíthető? Hát, én azt gondolom, hogy az önkormányzati választás kiemelt jelentőségű, egy helyhatósági választás, helyi szereplők, helyi programok mentén helyi problémákat ismertetve és ezzel kapcsolatban javaslataikat ismertetve kell hogy mérkőzzenek a helyi választók fölhatalmazásáért. Ezt egyszerűen egy pártpolitikai eseményként elvégzendő feladatként deklarálni nem előremutató, és egyébként nem a demokratikus elköteleződést mutatja, és hasonlóan, erre már, ugye, Tóth Bertalan képviselőtársam utalt, Kósa képviselő úr is nagyon erőteljesen utalt, hogy ezzel úgymond valamiféle segítséget kívánnak nyújtani, vagy nem tudom, fontos járulékos eredményként tekintenek arra, hogy itt a pártok a belső konfliktusukat tudják kezelni. Ezt nem igazán tudtam értelmezni. Mi azt gondoljuk, hogy önmagában egyébként egyáltalán nem ördögtől való, hogyha egy napon van az európai és az önkormányzati választás. Csak azt gondoljuk, hogy az erre való törekvést nem most, nem ilyen módon, egy ilyen önkormányzati és parlamenti ciklus felező vagy félidejében kellene megtenni, hanem ezt már 2019-ben világossá kellett volna tenni. Akkor meg lehetett volna teljesen legitim módon fogalmazni egy ilyen szándékot. Akkor már a jogszabályi környezetet ennek megfelelően módosítani lehetett volna, és akkor azok az anomáliák, amiket egyébként Novák Előd képviselőtársam is említett, illetve több más képviselőtársam, azok nem is merülnének föl. Itt van egy olyan probléma is, hogy van egy 2019 őszén egyébként legitim módon, öt évre megválasztott testület, és annak a legitimációját alapvetően megsemmisíti, mondjuk, egy 2024 tavaszi választási vereség, úgyhogy önmagában, azt gondolom, hogy az önkormányzati cselekvésnek a lehetőségét is megvonja ez. A másik oldalról pedig az is súlyos probléma, hogy akkor kap felhatalmazást, valamikor ’24 áprilisában­májusában egy polgármester és egy képviselő-testület, és fél évig gyakorlatilag még csak hozzá sem tudnak fogni a feladatellátáshoz. Bizony, lehetnek olyan korrupciós problémák, amiket Novák Előd említett, de lehet egy olyan belső politikai küzdelem, olyan legitimációs küzdelem, ami az október 1-jéig még mandátumot birtokló, de már egyébként politikai felhatalmazását elveszítő testület között megfogalmazódik. Tehát mi azt tudjuk mondani, hogy önmagában a két dátum egybecsúsztatása nem jelenthetne problémát, és egyébként nyilván ennek pozitív hozadéka lehet a költségcsökkentés, de ennek az előkészítése nagyon-nagyon komoly jogi aggályokat vet fel a részünkről is. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Tisztelt Országgyűlés! Most a nemzetiségeket képviselő bizottság által felkért nemzetiségi szószóló felszólalása következik. Megadom a szót Paulik Antal szlovák nemzetiségi szószólónak, aki a nemzetiségi nyelvén ismerteti felszólalásának első mondatait, majd magyarra fordítja azokat. Parancsoljon, öné a szó. PAULIK ANTAL nemzetiségi szószóló: Ďakujem za slovo, Pán predseda! Köszönöm a szót, elnök úr. Vážený pán predseda, páni poslanci a pán národnostný hovorca! Vo svojom dnešnom príhovore, na základe poverenia členov Výboru národností v Maďarsku Vás oboznámim so stanoviskom nášho výboru v súvislosti s jedenástou modifikácioiu Základného zákona Maďarska. Stanovisko sme sformovali na zasadnutí výboru dvadsiateho siedmeho júna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom