Országgyűlési Napló - 2022. évi nyári rendkívüli ülésszak

2022. június 28. kedd - 18. szám - Magyarország Alaptörvénye tizenegyedik módosítás ának általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. TÓTH BERTALAN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:

535 veszélyérzetet fenntarthatták, a teljhatalmat pedig megtarthatták, mert a zsarnokoknak soha semmilyen hatalom nem elég. Önöknek a kétharmad sem elég, a parlament nyűgjétől is szabadulnának. Így érkeztünk el Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik, tervezett módosításához, melyben önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársak, összevonnák az európai parlamenti és az önkormányzati választásokat. Az utóbbit 2024 októbere helyett 2024 áprilisa és júniusa között tartanák, az EP-választásokkal egy napon. Ürügyet persze e mögé is tettek: spórolnának. Óvatosan mondom ezeket a szavakat, mert még a végén ránk szakad ennek az egykor szebb napokat látott épületnek a mennyezete. Spórolnának, önök, akik a gazdasági válság idején is 110 milliárd forintot terveznek költeni propagandamédiára, akik 130 milliárd forintot szórnának szét sporttámogatásra, akik sok száz milliárd forintért húztak fel fényűző stadionokat, sok ezer milliárd forintot csorgattak szét barátaik között, és ha nincs a Momentum, akkor most épp egy 5000 milliárd forintos olimpiarendezés költségeit nyögnénk a 2000 milliárdos megszorító csomag felett. S önök szeretnének 10, azaz tízmilliárd forintot spórolni két év múlva azzal, hogy két egymáshoz semmilyen módon nem kapcsolódó választást összevonnak. Már csak azt nem értem, tisztelt kormánypárti képviselőtársak, hogy ha ennyire bátrak és magabiztosak, akkor miért nem beszélnek nyíltan, miért nem állnak ki a magyarok elé, és mondják el nekik, hogy kizárólag azért akarják összevonni a teljesen más elvek alapján működő két választást, hogy káoszt szítsanak és ezzel apátiát keltsenek a szavazókban? Vagy miért nem bátrabbak még egy kicsit? Miért nem vonják össze egyből a 2024-es EP-, önkormányzati választásokat és a 2026-os országgyűlési választásokat? Azzal még többet tudnának spórolni, nem igaz? De hát, miért is állnánk meg itt? Akár összevonhatnánk a 2030-as és a 2034-es választásokat. Három az egyben, így a legolcsóbb, nem? Egyet fizet, hármat kap! Akciós a választás Magyarországon! Önök egyetlenegy dologgal szeretnek spórolni: az a demokrácia, azzal szeretnek spórolni. Láthatóan rém kényelmetlen önöknek ezzel az elvileg népuralommal meg joguralommal járó berendezkedés, melyre utolsóként már csak mi, ellenzéki képviselők emlékeztetjük önöket ebben az országban. Szabadulnának hát tőlünk is, és szabadulnának a demokrácia utolsó kellékétől, a szabad választásoktól. Káoszt, zavart és apátiát kelteni a demokrácia legfontosabb intézménye, a szabad választás kapcsán - ez az elnyomó rendszerek egyik kedvenc eszköze. Az elnyomás pedig, ahogy a történelem már megtanított minket, nem egy lépésben érkezik; a szabadság lépésről lépésre, apró adagokban, szinte észrevétlenül szűnik meg körülöttünk. A történelem legravaszabb gonosztevői, mint békát a fazékban, lassan főzik meg a társadalmat, amit a hatalmukba kerítenek. Mire észrevennék, már nem tudnak kiugrani a fazékból, miközben a rendszer mindig kivétel nélkül a saját gyermekeit is felfalja. A társadalom kettészakítása győztesekre és vesztesekre mindig odavezet, hogy a végén csak vesztesek maradnak. És ha ezen az úton haladnak tovább, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, önök is ott lesznek majd a vesztesek oldalán, efelől ne legyen kétségük, és egy nemzet előtt kell majd elszámolniuk ezzel. (15.00) Ezért kérem, most az egyszer kivételesen hallgassanak a szívükre, az erkölcsi ítélőképességükre és a józan eszükre, ha még maradt valamennyi, és szavazzanak nemmel az alaptörvény tizenegyedik módosítási kísérletére. Köszönöm szépen. (Dr. Kovács Zoltán: Taps.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Tóth Bertalannak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. Elnök úr, parancsoljon! DR. TÓTH BERTALAN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy elhangzott, valóban, a gránitszilárdságú Alaptörvény tizenegyedik - talán jól emlékszem a számra - számú módosítása van most előttünk, ennek az általános vitája zajlik. Tulajdonképpen, amit hallottunk a felvezetőkben, abban megütötte a fülem Kósa Lajos képviselőtársamnak az eszmefuttatása ezzel az alaptörvény-módosítással kapcsolatban, ami az európai parlamenti választások és az önkormányzati választások egy időpontba való kitűzését jelenti, ennek a lehetőségét teremti meg. Mégpedig azért, mert mintha egy különvéleményt fogalmazott volna meg a többi képviselőtársához képest, sőt talán még azt is lehet mondani, hogy egy őszinte felszólalás volt, mert pontosan rávilágított arra, hogy szó sincs itt spórolásról, ugye, ő is úgy fogalmazott, hogy a spórolás csak egy mellékes hatása a két választás egybevonásának, itt kőkemény politikai érdek húzódik meg. Bár nehezen tudtam értelmezni ezt a politikai elitek közötti nem tudom, micsodát, de egy mondata volt, amikor azt mondta, hogy pontosan tudjuk, az európai parlamenti választás nem Európáról szól - ugye, nem ébredünk izzadságban az Európai Unió fontos intézményeinek a működésével kapcsolatban, valami ilyesmit fogalmazott meg -, hanem ez a belpolitikáról szól. És tulajdonképpen ennyi, ez az indoka ennek a módosításnak, hiszen a Fidesz nem módosítaná a gránitszilárdságú Alaptörvényét, ha a politikai érdeke nem ezt diktálná. De csalódást is keltett Kósa képviselőtársam volt polgármesterként, mert tulajdonképpen úgy írta le az önkormányzati választást, mintha az nem a helyi emberekről, a településeken élő emberekről szólna. Tehát mintha nem arról szólna, hogy egy önkormányzati választáson megválasztják a közvetlen képviselőjüket egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom