Országgyűlési Napló - 2022. évi nyári rendkívüli ülésszak

2022. június 23. csütörtök - 15. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. KÁLLAI MÁRIA (Fidesz):

303 Most Kállai Mária képviselő asszonynak adok szót, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő asszony! DR. KÁLLAI MÁRIA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Folytatva államtitkár úr gondolatait, azt gondolom, hogy megismerve a 2023-as költségvetés alapvetéseit, meghallgatva miniszter úr beterjesztését, ismét elmondhatjuk, hogy ezen esztendő költségvetés-tervezetében, bármennyire is látjuk ezt a világot másként, minden együtt van ahhoz, hogy megalapozott, rugalmas, teljesíthető és felelős legyen. Annak tudatában mondom ezt, ahogy a miniszter úr is megfogalmazta, hogy tulajdonképpen 2008 óta, a legutóbbi gazdasági válság óta nem voltak olyan nehezek a költségvetés tervezésének feltételei, mint most. Tisztelt Országgyűlés! A magyar emberek április 3-án igent mondtak ismét kétharmaddal egy nagyon tágan értelmezett biztonságra és gyarapodásra. A 2023-as költségvetés fókuszában a rezsicsökkentés, a honvédelem és a biztonság áll. Erre a világ eseményeit követve minden okunk meg is van. Összességében elmondhatjuk, hogy a tervezett 4,1 százalékos növekedés, a tervezett hiánycél, a tervezett csökkenő adósságráta, a tervezett infláció mind-mind a számok nyelvén is felelősséget mutatnak. Ezt alátámasztja a Költségvetési Tanács véleménye is. Ez az esztendő, az előbb államtitkár úr hasonlót fogalmazott meg, stabilan tud építkezni a megelőző évek építkezésére, hiszen az előző évek munkahelyteremtő, gazdaságélénkítő, családokat, nyugdíjasokat megbecsülő költségvetési intézkedései most is részei ennek a költségvetésnek. Ugyanakkor nagyon fontos és felelősségteljes javaslat a Rezsivédelmi és a Honvédelmi Alap létrehozása, különösképpen, ha a finanszírozás módját is látjuk, hiszen azok extraprofitot elért ágazatból beszedett adók. Megállapíthatjuk, hogy szinte minden ágazat több forrással gazdálkodhat a következő esztendőben. Néhány kiemelés: a nyugellátásra 730 milliárd forinttal, az oktatásra 200-zal, az egészségügyre 100-zal, a családok támogatására 450 milliárd forinttal tudunk többet fordítani. Ennek nyilvánvalóan alapja a jelenleg is erősödő magyar gazdaság, illetve a csúcson levő foglalkoztatás. Tisztelt Országgyűlés! Mindez nagyon komoly eredmény, hisz nem vitás, hogy a pandémia és az elhúzódó háború egész világunkra komoly hatással van. A következőkben néhány gondolatot szeretnék megfogalmazni a köznevelésről; ami azt illeti, látjuk, hogy ebben az esztendőben, illetve 2023-ban is több forrásból gazdálkodik. Komoly elismerés illeti a rendszert, hiszen az elmúlt esztendő teljesítményeként nagyon nehéz körülmények között születtek kiváló eredmények is. Két világ a 2010 előtti és a jelenlegi feltételrendszer. Sajnos, emlékeznünk kell a tanárok elbocsátására, az egyhavi bér elvételére, a tankönyvek árának egekbe szökkenésére, az önkormányzatok 1370 milliárd forintos adósságba hajszolására. (15.50) Ki kell mondani, hogy az első közösség volt a pedagógusok közössége, amelyik béremelésben részesült. 2010 óta ez két és félszeres emelkedést jelent, de ez nem azt jelenti, hogy nem kell folytatni a bérek rendezését, ennek szükségességét a kormány is több alkalommal hangsúlyozta. Tisztelt Országgyűlés! Éppen a tanév vége felé járunk, és hallgatva iskolák eredményeit, olvasva beszámolójukat, beszélgetve pedagógusokkal, családokkal, ismét köszönettel nyugtázhatjuk a pedagógusok munkáját. Ha mindehhez hozzáadjuk az elmúlt esztendő fejlesztéseit, amelyek 2023-ban tulajdonképpen működtetési oldalon jelennek meg, akkor csak néhány kiemelés: 30 új tanuszoda, 39 új tornaterem, több száz helyszínen iskolafelújítás, 4 ezer feladatellátási helyszínen digitális fejlesztések. Összességében sorolhatnám, de ennek a mai gondolatsornak nem ez a célja. Összességében elmondhatjuk, hogy a költségvetés-tervezet biztosítja a biztonságos működést, az ingyenes tankönyvellátást, az ingyenes étkezést, a felzárkózást, a speciális nevelési igények segítését, a kötelező óvodába járás feltételeit, a tehetségfejlesztést. Természetesen mindannyian tudjuk azt is, hogy a köznevelés az a terület, ahol folyamatosan fejlesztésre van szükség. Igen, meg kell újítani az életpályamodellt, a pedagógus teljesítményértékelését szintén meg kell újítani, ugyanakkor el kell ismerni, hogy a 2023. évi költségvetés lehetővé teszi a felelős, tartalmas munka végzését. A másik, mindannyiunk számára nagyon fontos terület maga a kultúra területe. Ha az érzetek szintjén közelítjük meg, akkor elmondhatjuk, meggyőződésem, hogy az elmúlt 12 esztendő gazdasági erősödésével magával hozta a kulturális élet élénkülését, a nemzeti kultúránk páratlan értékeihez való hozzáférést, a kulturális szolgáltatások jelentősen javultak. A pandémia számos kreatív ötletet is hívott életre, és a magyar kormány nagyon sokat tett annak érdekében, hogy a művészek, művészeti produkciók támogatást kapjanak, mindenféleképpen könnyítve ennek az ágazatnak a nagyon nehéz helyzetét a pandémia alatt. Elmondhatjuk, hogy a művészetek teljes spektrumában kiváló alkotások születnek, művészeink itthon is és szerte a világban erősítik hazánk megbecsülését, és nem mehetünk el szó nélkül az intézmények fejlesztése mellett sem. Mindez az érzetek szintjén azt jelenti összességében, hogy minden lakossági fórumon, beszélgetéseken, akár a saját lakóhelyemen, de országos kitekintéssel is minden esetben komoly elismeréseket kapunk erről a területről, és meggyőződésem, hogy ez nem egyedi. De nézzük mindezt a költségvetés szempontjából néhány kiemeléssel, nem csupán az érzetek szintjén! Talán abban is egyetértünk, hogy az egyik legfontosabb kultúrstratégiai kérdés az, hogy a mindennapokban a könyvtárakhoz, a közművelődéshez milyen a hozzáférés a legapróbb településeken is, hiszen a kulturális

Next

/
Oldalképek
Tartalom