Országgyűlési Napló - 2022. évi tavaszi ülésszak

2022. május 10. kedd - 3. szám - Magyarország Alaptörvényének tizedik módosításáról , valamint a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):

77 válságban van, és kezdődik egy nagyon komoly válság Európában. Láthatjuk az energiaárakat, láthatjuk a fogyasztói árindexeket. Minden kormányzati lehetőségre szükség van ahhoz, hogy ezt az európai krízishelyzetet meg tudjuk gazdaságilag is fogni. Ezért van szükség a módosításra. Úgyhogy én azt szeretném kérni, tisztelt képviselőtársaim, persze nyilván négy év van... Szeretném önöknek jelezni, hogy nem olyan rég lett vége a választásnak, és annak az eredményét azért illik egy-egy felszólalás előtt figyelembe venni, de még négy év van, és nyilván számtalan kérdésben fogunk majd vitatkozni, de olyan alapvető kérdésekben, ami arról szól, hogy megvédjük Magyarországot egy szomszédban lévő háborús helyzettől, illetve az abból származó bármifajta veszélytől, ebben próbáljunk meg együttműködni, és próbáljuk meg ezt támogatni. (13.30) Én egészen biztos vagyok benne, hogy épeszű magyar ember, épeszű parlamenti képviselő nincs, aki egyébként ne azt szeretné, hogy Magyarország ebből a háborúból kimaradjon, és Magyarország a lehető legkisebb kárt szenvedje el ebben a súlyos nemzetközi helyzetben. Nyilván valamennyien szeretnénk, hogy a háború mielőbb befejeződjön, de amíg nem, és amíg nem látjuk ennek a gazdasági hatásainak a végét, addig, azt gondolom, a gyors cselekvésre szükség van. A jelenlegi törvénymódosítások ezt szolgálják, úgyhogy kérem, hogy támogassák ezt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő felszólaló Z. Kárpát Dániel képviselő úr, az Országgyűlés jegyzője. Parancsoljon! Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy ilyen választási eredményt követően logikus és következetes lépés a kormányzó pártok képviselői részéről néminemű elegancia lenne, hát, Láng Zsolt képviselőtársam erre tökéletesen rácáfolt. Én megértem, hogy hajtani kell a hierarchián belül a jó helyért, de kérem, hogy azért a józan ész üzenetét ne hagyja eközben figyelmen kívül. A helyzet az, hogy értem én a kétségbeesett és erőltetett próbálkozásokat, hogy megmagyarázzák, hogy a gránitszilárdságú tizedik módosítására azért van szükség, hogy egy gyors reagálású hadtestként tudjanak fellépni ebben a helyzetben, de szeretném jelezni Láng képviselőtársam számára, hogy én mindig úgy vagyok öltözve, tehát nem volt olyan helyzet az elmúlt másfél-két évben, amikor Magyarország Kormánya meghirdetett egy parlamenti ülést, és bármilyen objektív vagy külső okból mi ne lettünk volna itt. A helyzet az, hogy egy nagyon komoly krízishelyzet, a koronavírus okozta veszélyhelyzet közepén derült ki az, hogy a magyar Országgyűlés képes bármikor ülni. Hozzáteszem, hogy most már látom egy-egy képviselő előtt az új képviselői notebookokat, azért a XXI. században élünk, képviselőtársaim, tehát ha önök akarnák - és egyébként egy felkészült, a digitális korban működő kormányról lenne szó -, hát, ezek a gépek tökéletesen alkalmasak a parlamenti működés kiterjesztően való értelmezésére, akár egy online ülés vagy határozathozatal megtartására is alkalmasak lennének. Tudom, hogy nagyon hosszú út vezet még ide, de merjenek bátrabban gondolkodni. Kérem, hogy ezt a XX. századi, kicsit ilyen maradi viselkedést ez ügyben a modern kor vívmányai tekintetében engedjék el. Némiképp meglepődtem azon, hogy számonkérte több kormánypárti képviselőtársa azt, hogy az Alaptörvény tizedik módosításától eltérő tárgykörben ellenzéki kritikák, megfogalmazások születtek, ezért én nagyon szigorúan tartom magam a miniszter asszony által elmondott vonalvezetéshez, illetve Nacsa képviselőtársam nagy mentorunk e tekintetben, meg tudja ihletni az ellenzéki képviselőket. Igyekszem ezen a vonalvezetésen maradni. És hogy ne csak kritikát fogalmazzak meg, a miniszter asszonyt azért dicsérjük meg ebben a helyzetben, hiszen mi nem ehhez szoktunk hozzá, hogy valaki miniszteri szintről végig itt van egy vitán, és remélem, hogy majd nemcsak a zárszó tekintetében, hanem akár közben is reagál az elhangzottakra. Novák miniszter asszonynál még miniszterkorában - most már köztársasági elnök asszony - mindig próbálkoztam azzal, hogy maradjon itt, vegyen részt ezekben a vitákban, hiszen sokkal kevesebb körrel tudjuk ugyanazt megtárgyalni hatékonyan. Sajnos, ott nem jártunk sikerrel, általában Zsigó Róberttel dobáltuk a politikai bunkósbotot egymásnak, de szerintem ez így szerencsésebb. Remélem, miniszter asszony majd akkor is áll rendelkezésemre, amikor a kilakoltatási moratórium lejártával egy másfajta vészhelyzetre készülünk fel, és ezt megakadályozandó hozzuk a javaslatokat az asztalra. Nagyon bízom benne, hogy eredményesen tudunk közösen munkálkodni a legnehezebb helyzetben lévőkért, és mindezt nem cinikusan jegyeztem meg. Szeretném azt is elmondani, hogy az indoklás során elhangzott az, hogy a családokat kívánja megvédeni Magyarország Kormánya. Én ezt írtam fel ceruzával a papíromra, és szeretnék itt leragadni egy kicsit, mert ha ennek az alaptörvény-módosításnak lenne bármilyen olyan vetülete, mint ahogy nincsen, amely alkalmassá tenné azt a családok fokozott, kiterjesztett szintű védelmére vagy annak keresztülvitelére, én azonnal támogatnám. Maradjunk a kilakoltatásoknál! Ugye, több mint 23 ezer ilyen eseményt ismerünk 2010 óta. Az volt nekem nagyon kellemetlen amellett, hogy jogsegélyeztünk a helyszínen, és igyekeztünk a jog által megengedett mederbe terelni jogszerűtlen folyamatokat, hogy a kormányzat családbarátnak mondta magát. Ez volt a

Next

/
Oldalképek
Tartalom