Országgyűlési Napló - 2022. évi tavaszi ülésszak

2022. március 10. csütörtök - 234. szám - Az orosz-ukrán háborúról című politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslat összevont vitája - ELNÖK: - MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár:

154 elmúlt időszakban, minden szankciót, amit ezek a szervezetek elfogadtak, Magyarország magáévá tett és támogatott. Végül a szolidaritásra szeretném felhívni a figyelmet. Kétirányú szolidaritásra van szükség az elkövetkezendő időben, és ez nagyon hosszú időn keresztül velünk fog maradni, mindenekelőtt a menekültek kérdése. A menekültek száma meghaladta a kétmilliót, Magyarországon több mint 200 ezer menekültet regisztráltunk mind ez idáig. A magyar menekültlétszám a lengyel után a második legjelentősebb, erre szeretném hangsúlyosan felhívni a figyelmet. Az a fajta elkötelezettség, odafigyelés, szerteágazó gondoskodás, ami a menekültek tekintetében tapasztalható, azt gondolom, fontos, hogy fennmaradjon, és a legnagyobb elismerést érdemli minden olyan államigazgatási, civil, egyházi, önkormányzati intézmény, amely kiveszi ebből a részét. Itt a lehetőségeink határa a csillagos ég, Magyarország mindenkit befogad, tegyünk meg mindent a menekültek ellátása érdekében! A szolidaritás kifejezésének másik iránya pedig az ukrajnai humanitárius katasztrófa csökkentése, hangsúlyozom, hogy egész Ukrajnában, de van egyfajta koncentrikussága a felelősségnek, az emberi felelősségnek, és így bátran felvállaljuk, hogy Kárpátaljára különösen nagy hangsúlyt helyezünk. Örvendetesnek tartom azt, hogy a kárpátaljai megyei vezetéssel jó együttműködés alakult ki az elmúlt időszakban, és bátran felvállaljuk, hogy a kárpátaljai magyarság, élén a KMKSZ-szel és a történelmi egyházakkal pedig különösen is élvezi az odafigyelésünket és az együttérzésünket. Az ő megsegítésük, tehát Ukrajna, Kárpátalja, illetőleg az ott élő magyaroknak a megsegítése a legfőbb államigazgatási feladataink közé tartozik az elkövetkezendő időszakban. Ezen a területen nincs mit szégyenkezni, és bízom benne, hogy az elkövetkezendő időszakban sem lesz ilyen. Köszönöm szépen a figyelmüket. Tisztelt Ház! Örülök annak, hogy közelítünk egy konszenzushoz közeli magyar állásponthoz, és bízom benne, hogy magunk mögött tudjuk majd hagyni azokat a vitákat, amelyek az elmúlt két hétben sajnos megosztották a magyar belpolitikát. Úgy vélem, hogy nincs szükség arra, hogy a választási kampány része legyen a háború kérdése. Örvendetes lenne, hogyha az ellenzék nem tekintené csodafegyvernek a háborút a saját helyzetének a javítása érdekében. (Arató Gergely felnevet.) Örülnék ennek. Az, hogy egy ilyen lépést megtett az ellenzék, hogy támogatja a politikai nyilatkozatunkat, ez egy határozott lépés abba az irányba, hogy világos legyen, hogy nem küld Magyarország fegyvereket, nem küld katonákat, nem kívánjuk elzárni a csapokat, nem tekintünk úgy a kárpátaljai magyarokra, minthogyha az oroszok barátai lennének. Hogyha ezekben a kérdésekben egyet tudunk érteni - márpedig úgy tűnik, hogy igen -, akkor azt gondolom, hogy a politikai nyilatkozatra irányuló külügyi bizottsági kezdeményezés megtette a magáét a magyar emberek biztonsága érdekében határon innen és túl. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tájékoztatom, tisztelt elnök úr, hogy a további vitában és a zárszóra három perc időkerete áll majd rendelkezésre. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, a kormány részéről kíván-e most élni valaki a felszólalás lehetőségével. (Jelzésre:) Igen, megadom a szót Magyar Levente államtitkár úrnak. Parancsoljon! MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném röviden ismertetni a kormány álláspontját a tervezettel kapcsolatban. Ahogyan elhangzott az elnök úr részéről, az elmúlt hónapok diplomáciai erőfeszítései ellenére több mint két évtizednyi békét követően ismét háború dúl Magyarország közvetlen szomszédságában. Nem lehet kétségünk afelől, hogy ezzel hazánk számára is a lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg. Határozottan fogalmazhatunk a helyzettel kapcsolatban, amennyiben Magyarország elítélte Oroszország fegyveres támadását Ukrajna ellen, és amennyiben Magyarország újfent kinyilvánította, hogy kiáll szomszédunk területi integritása és szuverenitása mellett; Magyarország határozottan támogatja az EU és a NATO egységét, az e szervezetekben megfogalmazott közös válaszokat. Ennek jegyében támogattunk minden uniós korlátozó intézkedést, és megfelelünk szövetségesi kötelezettségeinknek. Földrajzi közelségünk miatt a háború Magyarország számára közvetlen biztonsági kockázatot is jelent. A célunk tehát egyértelmű: Magyarországnak ki kell maradnia ebből a konfliktusból. A feladatunk a hazánk és a magyar emberek, a magyar nép biztonságának garantálása. Nem engedjük tehát halált okozó eszközök szállítását a magyar-ukrán határon keresztül, és kétoldalú alapon sem szállítunk fegyvert Ukrajnának, hiszen e szállítmányok katonai célpontoknak minősülnek. Felelőtlennek tartjuk azokat a megnyilvánulásokat, melyek ezzel ellentétesek, és Ukrajna részére fegyverek szállítását, valamint magyar katonák háborúba küldését szorgalmazzák. Az ilyen nyilatkozatokat csak egyféleképpen lehet értelmezni, hogy ellenzéki politikai erők háborúba akarják vinni hazánkat. Elutasítunk minden ilyen megnyilvánulást és kezdeményezést, nem hagyjuk, hogy Magyarország belekeveredjen a háborúba, és megvédjük a magyar emberek biztonságát. Arra is felhívom a figyelmet, hogy az energetikai szektorral kapcsolatos szankciókat nem tudjuk támogatni, hiszen ezzel veszélybe kerülhet hazánk energiabiztonsága. Nyilvánvaló, hogy ezt nem engedhetjük meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom