Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. október 4. hétfő - 215. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - DR. SZABÓ TÜNDE (Fidesz):

319 Mi folyamatosan terjesztettük be a jogszabályokat, érdemi vita nélkül ezeket lesöpörték, nem cselekedtek, nem adták meg a hatóságoknak a lehetőséget, hogy érdemben tudjanak lépni, ehhez képest most elindítanak egy konzultációt. Emlékszünk mindannyian, hogy két évvel ezelőtt, 2019 tavaszán a miniszterelnök személyesen tett egy ígéretet, miszerint felszámolják az illegális hulladéklerakókat. Ezt nem teljesítették, ahogy az elmúlt tizenegy évben sem, helyette akadályozták, hogy mi ezzel kapcsolatban végre értelmezhető jogszabályokat terjesszünk elő. Sajnos, azt tudom mondani, hogy Pécs és térsége is folyamatosan szembesült és szembesül most is ezekkel a kihívásokkal. A város nyugati határai közvetlen szomszédságában, Cserkút térségében egy egészen elképesztő illegális gumilerakó éktelenkedik, illetve most már lassan csak éktelenkedett évek óta. Mi nagyon sok lépést tettünk az ügyben, hál’ istennek, ez lassan felszámolódik, tehát a probléma nagy nehezen megoldódik, de egyelőre még nyoma sincs, hogy ennek a gyalázatos cselekménynek az elkövetőjét számonkérnék, felelősségre vonnák. Hasonlóképpen, és ez egy sokkal szomorúbb történet, 2019 decemberében, karácsony tájékán egy Olaszországból érkező kamion 40 tonnányi műanyagszemetet helyezett el illegálisan, mindenféle engedély nélkül, és azóta sem sikerült ezt felszámolni. A tettenérés megtörtént, a feljelentések is megtörténtek, és a jogszabályok alkalmatlansága miatt itt még bűncselekményt sem találtak a hatóságok. Hozzáteszem, teljes mértékben alkalmatlanok voltak a helyi képviselő és a kormányzat részéről, illetve a hatóságok is, hogy megoldják a problémát, a mai napig még ott éktelenkedik ez a hatalmas kupac szemét. Szintén egy olyan eset, ami bejárta az országos sajtót, Romonya térsé-gében volt látható egy döbbenetes mértékű illegális hulladéklerakó, ezt is közös erővel sikerült felszámolni, de itt is várat magára az elszámoltatás. Tehát azt tudom mondani, hogy ez a konzultáció is ugyanolyan kamukonzultáció, mint a korábbiak, és ha valaki számára fontosak a zöldügyek, fontos a környezet védelme, akkor nem elhinni kell a Fidesznek ezt a fajta kamukonzultációját, hanem le kell váltani ezt a kormányt, és akkor tudunk ezeknek a feladatoknak majd megfelelni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A Fideszképviselőcsoportjából napirend utáni felszólalásra jelentkezett Szabó Tünde képviselő asszony. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó. DR. SZABÓ TÜNDE (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezúton is köszönöm a lehetőséget, hogy a Parlament falai között tájékoztatást tudok adni, hogy az elmúlt években milyen jelentős fejlesztések valósultak meg Nyíregyházán, a választókörzetemben. Az időkeretre való tekintettel a mai napon a kulturális beruházásokra fogok kitérni, és természetesen a sportberuházásokat is fogom érinteni. A teljes körű út- és járdahálózat megújításával egy igazi rekreációs övezetté vált a kulturális negyedünk. Az egyik oldalon ott van a „Modern városok” programban teljesen újjászületett Rózsakert Szabadtéri Színpad, a nemrég az év múzeumának megválasztott Jósa András Múzeum, a másik oldalon a Móricz Zsigmond Színház, a szomszédságában pedig elkészült a Szindbád, valamint a Kállay-ház. A tér másik oldalán épül a Görögkatolikus Egyházművészeti Múzeum és a Szent Atanáz Tanulmányi Ház épülete és a református iskola is egyre bővül. Elkészült a Kállay-kúria második ütemének felújítása a „Modern városok” program támogatásával, amelyben várostörténeti kiállítás, konferenciaterem, könyvtár és multifunkcionális tér is létrejött. A Jósa András Múzeum gazdagabb lett egy új, modern kiállítótérrel, hiszen az utóbbi években a múzeumban nagy közösségvonzó esemény volt a Seuso-kincsek és a „Munkácsy 50” kiállítás, majd a Jégkorszak és a Szinyei Merse Pál munkásságát bemutató tárlat is. Ötvenéves jubileumára megújult a Sóstói Múzeumfalu, ami turisztikai és kulturális helyszín is egyben, és elindult a Sóstógyógyfürdő fejlesztése is. Az elmúlt évben nemzetközi ingatlanfejlesztési nívódíj elismerést kapott a Hotel Pangea Ökocentrum épülete, a Hunguest Hotel Sóstó pedig „Crystal Lotus” díjat tudott elnyerni. Mindemellett további fejlesztések valósultak meg az Állatparkban is, hiszen elkészült az India-ház, és folyamatban van a Jégkorszak-projekt megvalósítása is, amely óriási turisztikai látványosságot fog eredményezni. Az elmúlt időszakban a nyíregyháziak sportolási lehetőségei is jelentősen bővültek, hiszen a jégpálya mellett átadásra került a hiánypótló városi sportuszoda tanuszodával, amely minden igényt ki tud szolgálni a kisgyermekektől az iskolai úszásoktatáson át az idősebb korosztályig. Elkészült az atlétikai centrum is, amely Európában is egyedülálló feltételeket tud garantálni a sportolóknak, és nemcsak az atlétáknak, de a vívóknak, a dzsúdósoknak és a tollaslabdázóknak is helyet fog tudni biztosítani, valamint a szabadidő-sportolókat is ki tudja majd szolgálni. Sorra újulnak meg az iskolai sportpályák, a tornatermek. Az Arany János Gimnázium, Általános Iskola ’75-ben épült tanuszodája is teljesen megújult és felépült. Emellett megkezdődött a Bozsik József Labdarúgó Akadémia örökösföldi edzőközpontja megvalósításának az előkészítése is, amely ténylegesen több száz utánpótláskorú sportolónak fog tudni kiváló feltételeket garantálni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom