Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. november 10. szerda - 222. szám - Az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (független):

885 de ennél sokkal fontosabb, hogy megelőzzük azt, hogy ezek a helyzetek kialakuljanak. Ezzel kapcsolatban tettünk már javaslatot. Itt az első és a legfontosabb - erről többen beszéltek - a civil szervezetek szerepe. Nagyon örülünk, hogy ez a támogatás napirenden van, és kapnak a civil szervezetek támogatást, de ezek nem elégségesek. Elhangzott itt, hogy kicsit járjunk-keljünk, és beszéljünk civil szervezetekkel, egyébként azok a javaslatok, amiket letettünk az Országgyűlés elé az elmúlt időszakban, azok is civil szervezetek által előre konzultált javaslatok voltak, amiket leszavaztak. Járunk-kelünk, és nagyon sok civil szervezettel találkozunk, akik forráshiányosan, saját pénzből, saját erőből, hősiesen végzik a tevékenységet. Tehát mi is azért kapcsolatban vagyunk ezekkel. Tehát én is azt ajánlom, hogy kormánypárti képviselőtársaim is ezt tegyék, és minél szélesebb körben egyeztessenek civil szervezetekkel. Éppen ezért elengedhetetlen, amit az ellenzéki módosító javaslat is tartalmaz, hogy legyen egy külön civil szervezeteket szolgáló forrás, amely még jobban, még több forrást nyújt az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek. Régi javaslatunk az állatvédelmi ombudsman kinevezése. Ez nem miniszteri biztos úrtól venné el a feladatot. Azt gondolom, hogy elfér egymás mellett ez a két pozíció. Fontos, hogy legyen egy gazdája, egy civil gazdája az állatvédelemnek, egy olyan, akihez a civilek tudnak fordulni, aki jogszabályokat kezdeményezhet akár itt a parlamentben, és aki tényleg folyamatosan monitorozza ezt a problémát, ezt az ügyet. Az állatrendőrség, valamifajta állatrendőrség létrehozása is borzasztóan fontos lenne, akik hatékonyan, gyorsan és szakmai alapon tudnának eljárni ilyen ügyekben. Ezt is kidolgoztuk, és ezt is letettük az asztalra. És amire még felhívnám a figyelmet a mi javaslataink között, ami már itt is megemlítésre került, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy a közoktatási tananyag részévé tegyük az állatvédelmet. Nekem az a tapasztalatom, hogy a legtöbb esetben - nyilván az emberi gonoszság és hasonló problémák is benne vannak, de a legtöbb esetben - igenis tudatlanság és tájékozatlanság áll a különböző állatkínzások mögött, és ha ezek az emberek megfelelő információval rendelkeznek, ha már a legalsóbb szinteken az általános iskolában találkoznak azokkal a kérdésekkel, amik az állatvédelemre vonatkoznak, akkor sokkal kevesebb ilyen esettel fogunk találkozni. Éppen ezért ez a kezdete és nyilván a büntetőjog a vége annak, hogy az állatvédelem hatékony legyen. Tehát összességében, összefoglalva, azt gondoljuk, hogy ezek a büntetőjogi lépések jók, de nem elégségesek, ezeket kiegészítettük számos olyan javaslattal, amit ellenzéki képviselőtársaim itt elmondtak. A kormány szeret általában ilyen salátatörvényeket letenni a Ház asztalára. Az utóbbi időszakban ezeket megszokhattuk, különböző, egymással teljesen összefüggéstelen törvényjavaslatokat gyúrnak egybe. Most itt lett volna az alkalom egy igazi jó salátatörvénynek, amely nyilvánvalóan nemcsak a büntetőjogi aspektusát vizsgálja ennek a kérdésnek, hanem számos más területét is. Szerintünk egy ilyenre lett volna szükség. Ez most egy kérdés is, hogy ez most egy első lépés, és várható-e a kormánytól további lépés ezekben az ügyekben, vagy most akkor ezzel kimerült az állatvédelem a kormányzati részről, és csak a büntetőjogi módosításokat fogják kezdeményezni. Úgyhogy bízunk abban, hogy a kormány elfogadja az ellenzéki módosító javaslatokat, és bízunk abban, hogy sikerül egy átfogó, ennél átfogóbb, komplexebb javaslatot elfogadni annak érdekében, hogy egy hatékony állatvédelem legyen Magyarországon. Köszönöm a szót. (Taps az ellenzék soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő felszólaló Szél Bernadett képviselő asszony. Parancsoljon, öné a szó. DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Üdvözlöm, hogy ez a téma, az állatvédelem kérdése a magyar parlamentben fókuszba került, és köszönöm mindenkinek a munkáját, aki azért tett, hogy ez megvalósulhasson. Nagyon fontosnak tartom, hogy ez a beszélgetés és vita, amit folytatunk, egy olyan együtt gondolkodás legyen, ami arról szól, hogy hogyan tudjuk továbbvinni azokat az erőfeszítéseket, amelyeket letettek az asztalra. Ugyanis zajlik egy tömeggyilkosság nagyjából az egész világon, ha az állatvédelemről beszélünk, ez pedig a beporzókat illeti. (12.10) Szeretném önöket egy kicsit sokkolni, mert a helyzet tényleg sokkoló, és nem gondolom, hogy egy korszerű magyar közéleti vita, ha állatokról beszélünk, megspórolhatja magának azt, hogy a beporzóvédelemről és a méhekről beszéljünk. Konkrétan az ennivalónk kétharmada eltűnne, hogyha a méhek eltűnnének, és a hanyatlás fő oka a vegyipari mezőgazdaság. (Sic!) Egy kicsit próbáltam számszerűsíteni is a helyzetet. Nagyon sokan úgy gondoljuk, hogy tulajdonképpen végtelen a kár; tehát ha ők eltűnnek, akkor az behozhatatlan. De találtam egy érdekes számot még 2013-ból. Azt számszerűsítették azok az emberek, akik ezt az elemzést elvégezték, hogy a rovarbeporzás világgazdasági haszna 265 milliárd euró, tehát ennyi munkát végeznek el nekünk a méhek. És fontosnak tartom azt is

Next

/
Oldalképek
Tartalom