Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak
2021. november 9. kedd - 221. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
757 Kedves Képviselőtársaim és Államtitkár Urak! Na, itt van a kutya elásva! Nem adja meg a választ senki arra, hogy akár több százezer forintba kerülhet egy párnak ma Magyarországon, míg idáig eljut, mert tudják, hogy ha az állami rendszerben akarunk igénybe venni bizonyos vizsgálatokat, akkor lehet, hogy hosszú-hosszú hónapokat kell várni ebben az esetben is. És pontosan ez a legnagyobb probléma, hogyha a meddőségi kezeléseknél ebbe egy pár belefut. Mert tudják, a legnagyobb ellensége a meddőségi kezelések alatt álló pároknak maga az idő - és főleg egy nőnek. Azt szeretném megkérdezni államtitkár úrtól - ha már ő van itt, Rétvári Bence, és gondolom, ő fog válaszolni -, hogy mikor lesznek szívesek legalább egyetlenegy kérdésre válaszolni, amikor ellenzéki politikus feltesz kérdéseket, mert én azt gondolom, hogy attól függetlenül, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ellentétes oldalon állunk, mind a ketten nagyon szeretnénk azt, hogy sikerre vigyük Magyarországon a lombikprogramot. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony. Az elhangzottakra a kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy ha beszélgetünk fiatalabb vagy már nem annyira fiatal párokkal manapság, akkor mindnyájunk ismeretségi körében van olyan pár, aki valóban meddőségi problémákkal küzd; akik nagyon szeretnék a gyereket, nem jön össze hónapokig, akár évekig. Elkezdenek orvoshoz járni, hogy mi lehet ennek az oka. Vajon a leendő apukánál, a leendő anyukánál vagy mindkettőjüknél, vagy a kettejük összepasszolásánál van-e valami probléma, és nagyon sokszor valóban arra jutnak, hogy valóban meddőségi kezelésre van szükség ahhoz, hogy a gyermekük megszülethessen. Ez egy nagyon nehéz folyamat. Nemcsak orvosilag nehéz, hanem emberileg is nehéz ezt feldolgozni, végigbeszélni, egymás között is erről szót váltani. Ez egy nagyon komoly lelki teher is minden egyes, gyermeket vállalni akaró párnak. Éppen ezért az államnak nagyon fontos kötelezettsége, hogy akik ennyire szeretnének gyereket, azok előtt ezeket az akadályokat, amelyek itt egészségügyi akadályok, minél inkább le tudják bontani. Erre törekedtünk mi is az elmúlt években. Ez a törekvés, ez a szándék azért nem volt ennyire egyértelmű korábban. Talán ön is emlékszik egy Horváth Ágnes nevű egészségügyi miniszterre, aki dühös kirohanást intézett a lombikbébiprogramban részt vevő, elsősorban magánegészségügyi intézmények ellen, amikor azt mondta, hogy ha Európában 50 százalékos eredményesség van, tehát minden második beavatkozás sikeres, és gyermek születik belőle, akkor Magyarországon miért nem, akkor Magyarországon miért nem tudják ezt megcsinálni? (9.50) Ez azt jelentette volna, hogy ő csökkentette volna az ingyenes beavatkozások számát. Akkor, ugye, az volt, hogy összesen egy pár öt beavatkozást vehetett igénybe, öt megtermékenyítési kísérletet, és ezt csökkentették volna akár kettőre ezek szerint vagy a felére, mert minden másodiknak sikerülni kell Magyarországon is, ha Európában sikerül. Tehát nem ez volt az irány. Én nagyon örülök, hogy ön más irányt képvisel, mint Horváth Ágnes. Sajnos, akkor nem kérte ki az ön véleményét ezek szerint, amikor ilyesfajta nyilatkozatokat tett. Mit tettünk mi, tisztelt képviselő asszony? Azt mondtuk, hogy itt mindenfajta teljesítményvolumen-korlátot el kell törölni. Tehát nincsen ebben semmifajta határ, semmifajta finanszírozási keret, ami korlátja lenne annak, hogy a leendő szülőknek segítsünk abban, hogy megszületik a gyereke. Ez volt az egyik első fontos intézkedés. A második intézkedésünk az volt, hogy megszüntettük azt, hogy bármelyik gyógyszerhez, amit a kezelések folyamán igénybe kell venni, a leendő szülőknek, a pároknak hozzá kellene járulni. Minden ilyesfajta kezelést ingyenessé tettünk. Talán a legfontosabb lépés pedig az volt, hogy növeltük ezeknek a beavatkozásoknak a számát. Ahogy mondtam, korábban összesen egy pár öt beavatkozást vehetett igénybe, az új szabály szerint az első gyereknél vehet igénybe öt beavatkozást teljes mértékben ingyenesen, 100 százalékkal finanszírozva a társadalombiztosítás által, tehát mind a kezelés költségeit, mind a gyógyszerek költségeit teljes mértékben a társadalombiztosítás állja, és utána, ha megszületik a gyerek, a további gyerekeknél is még további négy-négy beavatkozást vehetnek igénybe. Tehát ez három gyerek esetében a korábbi öt helyett akár 13 beavatkozást is jelenthet, ami jóval magasabb szám, tisztelt képviselő asszony. Többletforrásokat is biztosítottunk. Ha csak az elmúlt esztendőt nézem, 5 milliárd forintos többletforrást biztosítottunk azért, hogy minden vágyott gyermek meg tudjon születni. Az is nagyon fontos, hogy most már összesen idéntől 12 központba mehetnek a leendő szülők, és ott kérhetik azt, hogy a beavatkozásokat kezdjék el. Arra törekedtünk tehát, tisztelt képviselő asszony, az elmúlt években, hogy minél több beavatkozási lehetőség legyen, ne legyen sem az egészségügyi intézménynél, sem a családnál nagyobb korlátja a beavatkozási kísérleteknek, igazából, amennyit ők vállalnak, annyi legyen meg. Többletforrásokat biztosítottunk. Közelebb vittük mindenkihez az