Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. október 18. hétfő - 216. szám - Dr. Vejkey Imre (KDNP) - az igazságügyi miniszterhez - „Előírhatja-e Brüsszel, hogyan neveljék a gyermekeiket a magyarok?” címmel - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE (KDNP):

360 azzal, hogy a javaslatainak a nagy része, amiket pedig mégis letesz az asztalra, azok a nemzeti kormányoknak a hatáskörébe tartoznak, és amelyeknek a végrehajtására semmifajta európai uniós közös forrást nem tesz lehetővé. Donáth Anna, csak hogy őt is idehozzuk, a Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal egyik európai parlamenti képviselője azt mondta, be is vallotta, hogy vége van az olcsó energiának, és hogy a zöld átállás nem lesz fájdalommentes. (15.30) Ezt üzenik Brüsszelből a baloldali európai parlamenti képviselők a magyar embereknek. Egyértelmű ebből a mondatból is, de az összes többi más mondatukból is egyértelmű, hogy ha újra Gyurcsányék kerülnének hatalomra Magyarországon, akkor újra többszörösére emelnék az energiaárakat, többszörösére emelnék a magyar családok által fizetett rezsiköltségeket. Ugyanis a Gyurcsány-koalíció javaslatai ténylegesen az energiaárak növeléséről szólnak, amikor azt követelik, hogy a kormány vezesse be a piaci árakat a gáz- és a villanyszolgáltatás esetében. Gyurcsányné pedig szintén Brüsszelben kíván jó pontokat szerezni, amikor az úgynevezett zöldmegállapodás jegyében a rezsiemelés mellett még azt is elfogadná, hogy a klímaváltozásra hivatkozva új adókat is kivessenek a magyar családokra. „Lassan mondom, hogy mindenki megértse, nem lesz gázáremelés.”, vagy „Nem kell félni, nem fog fájni.” - emlékszünk még, ugye, ezekre a mondatokra, ezekre a baloldali mondatokra? És lett gázáremelés, és lett áramáremelés, és bizony egyébként fájt a magyar embereknek, mert a baloldal a magyar emberek helyett inkább a nemzetközi szolgáltatóknak kedvezett. 2002-2010 között a baloldali kormányok összesen 15 alkalommal emelték a rezsiárat, és minden döntésük a szolgáltatóknak kedvezett. Mi azonban, a nemzeti polgári kormány, továbbra is megvédjük a rezsicsökkentés eredményeit, hiszen azt gondoljuk, hogy úgy lehet sikeres energiapolitikát folytatni, hogy ha nem a lakosságra terheljük a folyton változó energiaárak költségét. Ez a kormány a rezsicsökkentés kormánya, és kiállunk amellett, hogy a klímacélok elérése érdekében szükséges pénzügyi terheket a klímarombolóknak kell viselniük, és nem pedig a magyar embereknek. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm miniszterhelyettes úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem képviselő urat, elfogadja-e az interpellációra adott választ. BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Természetesen elfogadom a választ. Azzal kiegészíteném, hogy valóban az az egyik legnagyobb probléma, hogy ha az elmúlt években a baloldal által javasolt irányt választotta volna a kormány a rezsicsökkentés helyett, akkor ma a világpiaci árakhoz kötöttük volna az áram, a gáz és a távhő árát, ami azt jelentette volna, hogy a magyar családoknak ma a rezsijük a többszörösére emelkedett volna. Az Európai Uniónak a tervével pedig alapvetően az a probléma, hogy ez egy összetett, bonyolult mechanizmus, amelyen keresztül a vállalatokra akarják terhelni ezeket a terheket, amelyeket nyilván a vállalatok az eddigieknek megfelelően tovább terhelnének a családokra. Ennek, ugye, létezik egy bizonyos számítása, amely szerint éves szinten ez 400 ezer forinttal növelné a családok rezsiárát (sic!). Én azt megértem, hogy a baloldal - és főleg a Párbeszéd nevű zöld marxista szervezet - mindenféle felelősség nélkül mindenféle javaslatokat tud megfogalmazni, és kritizálja a kormányt, de mindez, hála istennek, társadalmi felelősség nélkül egyelőre csak mese marad. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) Dr. Vejkey Imre (KDNP) - az igazságügyi miniszterhez - „Előírhatja-e Brüsszel, hogyan neveljék a gyermekeiket a magyarok?” címmel ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Vejkey Imre, a KDNP képviselője, interpellációt nyújtott be az igazságügyi miniszterhez: „Előírhatja-e Brüsszel, hogyan neveljék a gyermekeiket a magyarok?” címmel. Vejkey Imre képviselő urat illeti a szó. DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Példátlan és elfogult támadás indult hazánkkal szemben az idén tavasszal elfogadott gyermekvédelmi törvény módosítása miatt. A hazai baloldal és brüsszeli szövetségeseik, illetve az LMBTQ-propagandagépezet összehangolt hazugságáradatot indítottak Magyarország ellen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom