Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. december 6. hétfő - 229. szám - Hiszékeny Dezső (MSZP) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Szándékosan diszkriminálja Budapestet?” címmel - ELNÖK: - HISZÉKENY DEZSŐ (MSZP): - ELNÖK: - SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:

1370 Köszönöm szépen, Balczó képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Tállai András államtitkár úrnak. Öné a szó, államtitkár úr. TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Magyar Nemzeti Bank feladatait önálló törvény szabályozza. Az úgynevezett jegybanktörvény rögzíti, hogy az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Ugyanezen törvény azt is kimondja többek között, hogy az elsődleges cél veszélyeztetése nélkül a jegybank támogatja a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának fenntartását, ellenálló képességének növelését, a gazdasági növekedéshez való fenntartható hozzájárulásának biztosítását, továbbá a rendelkezésre álló eszközökkel a kormány gazdaságpolitikáját. Ugyanezen törvény azt is előírja, hogy az MNB, valamint szerveinek tagjai, így például a jegybankelnök a törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek. Nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat sem a kormánytól, sem pedig az Európai Központi Banktól és - néhány pénzügyi felügyelettel kapcsolatos kérdéstől eltekintve - az Európai Unió intézményeitől, szerveitől és hivatalaitól sem. A törvény kötelezi a kormányt és a többi szervezetet, hogy tiszteletben tartsák ezt az elvet, és ne kíséreljék meg az MNB, valamint szervei tagjainak, így például a jegybankelnöknek a befolyásolását feladataik ellátása során. Hozzá kell tegyem, hogy nemcsak az MNB független a kormánytól, hanem a kormány is független a jegybanktól. Ez alapján pedig elmondható, hogy nemcsak hogy nem kötelessége és nem feladata a kormánynak, hogy a jegybankelnök megállapításait értékelje, de a jegybanki függetlenségre tekintettel nem is lenne jogszerű és célszerű a véleményalkotás. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban. - Balczó Zoltán közbeszól.) Hiszékeny Dezső (MSZP) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Szándékosan diszkriminálja Budapestet?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Hiszékeny Dezső, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az innovációért és technológiáért felelős miniszter úrnak: „Szándékosan diszkriminálja Budapestet?” címmel. (Balczó Zoltán Soltész Miklóssal konzultál.) Hiszékeny Dezsőt és nem mást illet a szó. HISZÉKENY DEZSŐ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az Önök által kialakított rend szerint a lakosság a hulladékszállítás díját nem a szolgáltatást nyújtó cégeknek, hanem egy állami tulajdonú vízfejnek, az úgynevezett kukaholdingnak fizeti meg. Azt pedig önök határozzák meg, hogy a kukaholding mekkora összeget és mikor fizet ki a cégeknek. A november 2-án kiadott új rendeletük szerint megkötésekkel megtérítik a többnyire önkormányzati tulajdonban lévő szolgáltató cégeknek az eddig ki nem fizetett költségeiket. Azonban e szabály alól tettek egy meghökkentő kivételt: nem jogosult e költségtérítésre az a szolgáltató, amelynek területén a népsűrűség meghaladja az országos átlag tízszeresét. Na, melyik ez az egyetlen város? Úgy van, Budapest. Az önök rendelete szerint egyedül a budapesti szolgáltatónak nem akarja ez az állami vízfej megtéríteni az indokolt költségeit. Ezzel 2,9 milliárd forinttal rövidítik meg a fővárost és az itt élő lakosságot. Önöknek vissza-visszatérő mániás Budapest-fóbiájuk van. Legutóbb 12 milliárdot akartak lenyúlni, most majdnem 3000 millió forintot. Kérdezem államtitkár urat, hogy tisztában voltak-e azzal, hogy ismét egy kifejezetten a főváros lakosságát meglopó rendelethez adják a nevüket. Ha igen, magyarázatot várok arra, hogy a budapesti szolgáltató miért nem jogosult a költségeinek megtérítésére. Ha nem voltak tisztában a Budapestet nyomorgató diszkriminatív feltétellel, akkor kérem, hogy nyilatkozzon: mikor törlik el azt? (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr, jegyző úr. Válaszadásra megadom a szót Schanda Tamás államtitkár úrnak. SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt jó lenne, ha a főváros baloldali vezetése végre tenné a dolgát, és nem ingatlanmutyikkal foglalkozna a cápáktól hemzsegő Városházán. (Derültség az ellenzéki sorokban.) Sajnos azt kell mondanunk, hiszen ezt látjuk és ezt érezzük nap mint nap, hogy Budapest egyre koszosabb és egyre büdösebb, sodródik az élhetetlenség felé. Karácsony Gergely főpolgármester, a környezetvédelem élharcosa a budapesti közterületi kukák egyharmadát, egynegyedét pedig

Next

/
Oldalképek
Tartalom