Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. április 7. szerda - 187. szám - A Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezésről szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):

897 létfontosságú feltétele annak, hogy a nemzetpolitikában Magyarország sikert tudjon elérni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm, Németh Zsolt képviselő úr. Megadom a szót Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak, Jobbikképviselőcsoport. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönetemet szeretném kifejezni egyrészt azért a kegyelmi pillanatért, ami most a Házban uralkodik, hogy egy téma mentén végre a parlament pártjai valami közös minimumban meg tudnak állapodni talán és le tudják ezt tenni az asztalra. Én a kezdeményezések egyszerű aláírójaként és egyébként óriási szimpatizánsaként szeretném megköszönni mindenkinek, aki részt vett ezekben és részt vesz a jövőben, hiszen ha most ezen a ponton abbamarad a kezdeményezések története, vagy elkönyveljük azt, hogy hát, csúnya Bizottság, úgyis lesöprik, nincs ér-telme, akkor az valóban egy kudarcélmény lenne. Szerintem nem erre fognak menni a folyamatok, és ne is legyen ilyen! Nyilvánvaló módon a továbbélés lehetőségeit kell keresni itt is. Azt látom, hogy bár önmagában siker az, hogy a 76 elindított kezdeményezésből hat keresztülment, és ebből egy, aztán majd még egy a témához köthető, és amúgy biztos, hogy rengeteg embert megmozgató történés, de azért én akkor lennék nyugodt, ha azon gondolkodnánk, hogy mit tudunk mi még közösen a polgári kezdeményezéseken kívül megtenni az ügy sikere érdekében. Hogy mindenképp pozitívumoknál maradjak, volt azért ilyen parlamenti vita jó pár évvel ezelőtt, amikor számon kellett kérnem a kormányt, hogy többet költ a költségvetésből brit visszatérítésre, tehát az akkori brit gazdáknak járó kompenzációra, amit a magyar költségvetés fizetett az EU-belépésből és a csatlakozási szerződésből kifolyólag, mint a teljes Bethlen Gábor Alapra. Volt ilyen költségvetési év. Szerencsére ezek a vészterhes idők talán már mögöttünk vannak, és most már elmondható, hogy sokkal nagyobb összeg mozdul meg arra, hogy akár gazdaságfejlesztési, akár más célokra fordítsák őket. Lehet természetesen vitatni ezek hatékonyságát, nagyon sok vitát le fogunk még folytatni ezekről a kérdésekről, de talán abban is megállapodhatunk, hogy drámai az a kettős mérce, ahogy sok esetben a brüsszeli gépezet kezeli a nemzeti kisebbségeket érintő ügyeket és egyéb, talán divatosabb politikai kérdéseket, miközben az elszakított részeken akár egy lobogó kitűzéséből is óriási diplomáciai jellegű bonyodalom keletkezhet. Én a kilencvenes évek második felében, amikor nemzeti gondolkodású fiatalként elkezdtem közélettel aktívabban foglalkozni, akkor dermesztő módon hasonló, a nemzeti kisebbségeket elnyomó jelenségekkel találkoztam és húztam fel magam akkoriban azokon, mint amilyeneket ma látok. (19.40) Azt látom, hogy a két időszak között azért itt egy drámai vesztség bekövetkezett, a Kárpát-medencében élő magyarok száma nagyságrendileg egymillió fővel csökkent. Azt látom, hogy egy demográfiai tél, egy demográfiai veszélyhelyzet közepén nagyon fontos az, akár az elszakított részek magyarságáról van szó, akár a most itt élőkről, minden létező segítséget megkapjanak azok a családok, akik a szülőföldjükön akarnak boldogulni. Magam is elképedve nézem azt, hogy a szülőföldön boldogulás és a nemzeti kisebbségek kérdése nem kapcsolódik valahogy össze Brüsszelben és Strasbourgban úgy, ahogy kellene. De azt is látom, hogy nyugodtabb lennék a kérdéseket illetően, ha mondjuk, magyar cégek, közepes és nagyobb méretű vállalkozások, akik, mondjuk, Erdélyben gazdálkodási tevékenységet folytatnak, teszem azt, ne Bukarestbe küldenék azt az iparűzési adót, hanem, mondjuk, ott lenne a székhelyük, ahol azért kimutatható magyar nemzeti kisebbség él, és adott esetben az az iparűzésiadó-befizetés gazdagíthatná azt a régiót, ahol magyar testvéreink próbálnak a szülőföldjükön boldogulni. Adott esetben, és tudom, hogy ez nem feltétlenül parlamenti műfaj, hiszen nem tudunk és nem is akarunk magáncégek életébe ilyen módon beleszólni, de ha szerves egészként kezeljük ezt az ügyet, akkor talán idetartozik az is, mint ahogy nagyon sokszor láttuk az utóbbi két évtizedben, hogy a határon túlra érve magyar tulajdonú társaságok esetében nem mindig a határon túl élő magyarok tették ki az alkalmazottak döntő többségét, hanem nagyon sok esetben ez még akár hátrányt is jelenthetett. Én örülök, ha elmozdulás következhet be ezeken a területeken. Mindenképpen bátorítani szeretném a kezdeményezőket, a résztvevőket a tekintetben, hogy váljon akár kampányszerűvé ez a folyamat, hiszen most akárhogy is számoljuk, már kétmillió letett aláírás fölött tartunk összességében, és még jöhetnek a továbbiak, ha további kezdeményezések indulnak. El kell érni talán egy olyan tömegnyomást, amire már egyetlen szerveződés sem mondhat nemet.