Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. március 22. hétfő - 185. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - BŐSZ ANETT (DK):

807 Újpesten mi bízunk abban, hogy előbb-utóbb lesz olyan kormány, amelynek fontos az európai szintű szolgáltatás Újpesten is. Tudjuk, hogy az Orbán-kormány az egészségügyből egyébként forrásokat vont ki, 2009-ben 5,2 százalék volt az egészségügyre szánt összeg, mára pedig ez a GDP részarányában, tíz évvel később már csak 4,7 százalék volt. Szociális kérdésekről nem is akarok beszélni, hiszen ott 18,1 százalékról 13 százalékra csökkent. De mégis bízunk abban, hogy a múlt tapasztalataiból kiindulva ennek egyik fontos bázisa egészségügyi programként Újpest lehet. Az önkormányzat ezzel a tanulmánnyal megteremtette a szakmai vita alapjait, a döntéshozók számára pedig itt az értékválasztás lehetősége - legyen fontos az egészségügy! Jómagam a kerület országgyűlési képviselőjeként minden erővel azon leszek, és minden rendelkezésre álló eszközzel dolgozni fogok, hogy az újpestieknek járó színvonalas egészségügyi szolgáltatások feltételei megteremtődjenek. Tudják, a mi kerületünkben kevesen vannak azok, akik a Fidesz által támogatott és segített magánegészségügyet megengedhetik maguknak, és éppen ezért bízom abban, hogy lesz olyan társadalmi szolgáltatás, amelyet ott valamennyien igénybe tudunk venni, mert tudják, Újpesten az ember a legfontosabb érték. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.) (23.20) ELNÖK: Köszönöm szépen. Bősz Anett képviselő asszony, DK, a következő felszólaló: „Gondolatok a felemás zoknikról és a Down-szindrómáról” címmel. Parancsoljon! BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A tegnapi nap nemcsak a tavasz első napja volt, de a Down-szindróma világnapja is. Világszerte azokra az emberekre figyeltünk, akiknek a 21. kromoszómájukból nem kettő, hanem három van. A downos babákat világra hozó szülők éppen ezért azt mondják, hogy ezek az emberek nemhogy kevesebbek lennének, de még többek is, mint ép társaik. Sajnos azonban beszélnünk kell arról, hogy a fogyatékossággal élők számos hátrányt szenvednek hazánkban, holott a korai fejlesztés és a későbbi gyógypedagógiai fejlesztés számos lehetőséget állíthatna elébük, mégsem így történik. Annak idején azok, akik Down-szindrómával jöttek a világra, jóval alacsonyabb várható élettartamra számíthattak, mint ép társaik. Ma már a szívműtéteknek köszönhetően ők is teljes és hosszú életet élhetnek. Pontosabban élhetnének, amennyiben az elfogadás és a köréjük teremtett világ engedné nekik, hogy megmutathassák magukat, és olyan arcát mutatná feléjük is a világ, mint bármelyikünk felé. Néhányan már diplomát is szereztek közülük, mások a világot jelentő deszkákon állnak, de olyanok is vannak, akik pincérként vagy pultosként, esetleg árufeltöltőként dolgoznak. Nem mindenki ilyen szerencsés. Sajnos nemcsak a munkapiac, de számos oktatási intézmény kapuja is zárva marad a Down-szindrómások előtt. Nyugat-Európában nyugat-európai társaink nagyon sok programot indítottak arra, hogy a Down-szindrómás honfitársaikat segítsék, nálunk azonban sajnos ez nem így van. Ott tartunk, tisztelt képviselőtársaim, hogy magánalapítványok és civil szervezetek gyűjtenek pénzt a downos gyermekeket nevelő családoknak, ott tartunk, hogy sokan úgy hiszik, a Down-szindróma egyenlő azzal, hogy valakit száműzni lehet a négy fal közé egész életében, csakúgy, mint számos fogyatékossággal élő honfitársunkat. Az a tény, hogy az oktatási intézmények és a munkahelyek kapui zárva maradnak a Down-szindrómások előtt, holott egyébként ők ennél sokkal többre lennének képesek, egyébként az ép társak számára is egy olyan világot teremt, amely kevesebb, mintha igazán integrálódhatnának a Down-szindrómások a magyar társadalomban. Sokkal jobb lenne, ha a szülők, akik megtudják, hogy downos babát hordanak a szívük alatt, már rögtön összekapcsolódhatnának a Down Alapítvánnyal, rögtön összekapcsolódhatnának olyan családokkal, akik szintúgy downos babát hoztak a világra, és így érezhetnék, hogy nincsenek egyedül. Így sokkal nagyobb eséllyel maradhatnának ezek a babák a vér szerinti szülőknél, sőt sokkal nagyobb valószínűséggel születnének meg, ugyanis beszélünk kell arról, hogy az egészségügyi rendszer sajnos a szűrővizsgálatokat sokszor arra használja, hogy - nagyon idézőjelben mondom - megkíméljék a szülőket attól, hogy downos babát hozzanak a világra. Az érintettek sok esetben arról számolnak be, hogy sokkal jobban jártak volna, hogyha a megszületett downos babával egyből a Down Alapítvány kezei közé kerülhettek volna, és így kevesebbeket hagytak volna ott a kórházban, nagyobb eséllyel maradtak volna a vér szerinti szülőknél, vagy ha mégis úgy döntöttek volna a vér szerinti szülők, hogy lemondanak ezekről a gyermekekről, akkor azonnal lehetett volna szerető családot keresni ezeknek a babáknak.