Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. március 22. hétfő - 185. szám - „A 2021-27 évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról” című politikai vita - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP):

797 Az általam már említett megújuló energiák támogatása: nemrég ugyan a bizottsági ülésen le lett szavazva a szélerőművekre vonatkozó kezdeményezésem, de nagyon remélem, hogy a kormány meg fogja fontolni, hiszen azok a korábbi aggályok a szélerőművekkel kapcsolatban, amelyek fennálltak - és én is aláírom, hogy nem a leghatékonyabb megújuló energiaforrás -, de ma már olyan technológiák, olyan megújulások voltak ezen a területen is, hogy jóval kevesebb költséggel jár, az elhasználódott anyagok utókezelése is sokkal jobban megoldott. És egyébként mi sem azt szeretnénk, hogy mindenhol az országban szélerőművek legyenek, de ott, ahol erre igenis van gazdasági potenciál és olyanok az időjárási viszonyok, ott igenis ennek a lehetőségét meg kell adni. Itt egy törvénymódosításra lenne szükség, egy kilométeres szabályozás visszavonására vagy módosítására. Egyébként többször szóba kerültek a multik, és ezzel szeretném zárni. Államtitkár úr először elmondta, hogy 2010-ben sikerült megadóztatni a multikat, majd utána elmondta, hogy manapság miért kell uniós forrásokkal ellátni a multikat. Itt is éreztem egy kisebbfajta ellenállást a saját mondataival kapcsolatban. Én dolgoztam multinacionális cégnél a gyártósoron. Higgyék el nekem, elhiszem, hogy Angela Merkelnek nagyon tetszik, amit Magyarországon tapasztal, hiszen megkapja azt az olcsó munkaerőt Németország, amire szüksége van, de higgyék el nekem, hogy a magyar multiknál dolgozók nem biztos, hogy így látják ezt a dolgot. Arra a kérdésemre viszont választ várnék, ha önök ennyire multiellenesek, akkor miért volt az nemrég az Európai Parlamentben, hogy tulajdonképpen Németország mellett Magyarország volt az egyetlen tagállam, amely nem támogatta a portugál elnökség javaslatát, ami tulajdonképpen átláthatóvá tette volna azt, hogy a multinacionális vállalatok, az európai multik mekkora tőkével rendelkeznek, és ezt tulajdonképpen hol tárolják, vagy hová viszik ki a pénzeket, amelyeket bizonyos országokban megtermelnek. Erre a kérdésemre nagyon várnám a választ. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK: Köszönjük. A következő felszólaló Varga László, az MSZP képviselője. Megadom a szót. Parancsoljon, képviselő úr! DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy ilyen hosszú vitanap vége felé közeledve talán egy picit jó is a végén hozzászólni ellenzéki képviselőként, mert egy picit össze tudom foglalni azt, amit én láttam itt. Egy másfajta keretet is szeretnék ebben a hozzászólásban adni talán annak a feladatnak, ami itt mindannyiunk előtt áll. Először is, teljesen egyetértek ellenzéki képviselőtársaimmal abban, hogy az elmúlt tíz évben nagyon rossz tapasztalataink vannak abban a tekintetben, hogy a forrásfelhasználás hatékonysága milyen volt, illetve rengeteg korrupciós ügyről hallhattunk az országban, amely nagyon sokszor kötődött kormánypárti politikusokhoz vagy kormánypárti érdekkörökhöz. Az ezzel kapcsolatos felháborodásának hangot adó ellenzéki képviselőtársaimmal egyetértek, hiszen az elmúlt tíz évben is történelmi lehetőség volt hazánk előtt a fejlett Nyugathoz való felzárkózás tekintetében. Egyébként azt gondolom, hogy a magyar társadalom jelentős részében tapasztalható felháborodás ennek szól, ennek a csalódottságnak szól. Persze, ez egy több évtizedes álom, hogy Magyarország felzárkózik, csatlakozhat a fejlett Nyugathoz - ez már a rendszerváltás álma és maga az uniós csatlakozás álma is -, azonban valljuk meg, hogy nagyon sokkal adós a magyar társadalomnak a politika ebben a tekintetben. Azt gondolom, hogy helyesen teszik az ellenzéki képviselőtársaim is, ha az elmúlt tíz-tizenegy év felelősségére ebben a tekintetben rámutatnak. Azonban a mai helyzetet úgy látom, hogy ez a hétéves ciklus és az RRF nyújtotta lehetőség, az emberiséget sújtó hatalmas tragédia, a koronavírus-járvány miatti európai uniós fejlesztési források mindösszesen egy olyan évtizedet jelenthetnek hazánk számára, amely történelmi felzárkózási lehetőség. Nyilván a válság elmúltával, az egészségügyi járványhelyzet elmúltával és aztán a társadalmi-gazdasági válságot követőleg, reméljük, egy konjunktúraidőszak következik, és nem mindegy, hogy hogyan alakítjuk át a társadalmi és gazdasági viszonyokat ebből kifolyólag Magyarországon. Tehát azt állítom, hogy akkor tesszük mindannyian jól a dolgunkat, ha évtizedek múlva esetleg a gyerekeink, unokáink megkérdezik, hogy mit tettünk ebben az időszakban felelős politikusként, milyen javaslatokkal járultunk hozzá ahhoz, hogy egy jobb, hatékonyabb fejlesztési program szolgálja a felzárkózásunkat, akkor tesszük jól a dolgunkat, ha erre nyugodt lelkiismerettel tudunk majd válaszolni, hogy megtettük a dolgunkat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom