Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. március 22. hétfő - 185. szám - „A 2021-27 évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról” című politikai vita - ELNÖK: - CSÁRDI ANTAL (LMP):
793 forintot a havi juttatásából el kell tenni, ez törvénytelen. Kapott öt hónapot a kormány. Ne haragudjanak, egy átlagos képességű, kodifikációhoz értő ember az apparátusban két nap alatt csinál egy ilyen jogszabályt! És két éve - most lesz március 31-én két éve - már el kellett volna fogadni a jogszabályt. Nem véletlenül követeltük, hogy ezekből a pénzekből lehetne kártalanítani azt a több tízezer embert, akiktől elvették az ellátást vagy megszüntették az ellátásukat. Majd’ 500 milliárd forintot spórolt meg a kormány az elmúlt 8 év alatt a rokkantakon. Ezekből kéne! Ahol én élek, a szűkebb pátriámban, Heves megyében nagyon sok ember, például, ahol nagyipar volt, Lőrinciben, az erőmű környékén, a bányászatban nagyon sokan elveszítették az egészségüket, és így jártak. Nem egy, nem két olyan panaszosom van, ahol az eredeti juttatásának, kapaszkodjanak meg, a 70 százalékát elvették. Nem annyi maradt neki, a 70 százalékát elvették! (22.00) De mondhatom a dél-hevesi térségben Kiskörétől föl északra, Apcig bezárólag hány, de hány embert nyomorítottak meg! Százával vannak ilyenek, ezrével vannak ilyenek. Képviselőtársaim! Ujhelyi István képviselőtársunk, akinek el kellett mennie már, mert hajnalban megy a repülőgépe Brüsszelbe, pontosan elmondta, hogy miről van szó. Társadalmi vita, a civil és egyéb kezdeményezéseket, javaslatokat bevonva, átalakítva, megírva, így kell elkészíteni április 31-én. Mindenki számára egyértelmű, koherens, követhető, transzparens programot kell benyújtani Brüsszelnek. Ebben mi partnerek vagyunk, remélem, hogy önök is. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Köszönjük. A szó Csárdi Antalé, az LMP képviselőjéé. Parancsoljon! CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Hazánk jövője szempontjából sorsdöntő évek állnak előttünk. A következő években alapvető változásokra kell felkészülnünk, és alapvetően kell átformálni gazdaságunkat és társadalmunkat, hogy a súlyosbodó globális problémákkal szembe tudjunk szállni. Fenntarthatóvá és rugalmasan ellenállóvá kell tenni rendszereinket, különben a ma ismert civilizációnknak vége lesz. Ezt már az Európai Unió is felismerte. A következő ciklusban minden korábbinál nagyobb, mintegy 18 500 milliárd forintnyi EU-s forrást használhatunk fel, ezen belül is több mint 5000 milliárd forint áll rendelkezésre a zöldenergiák támogatására, a körkörös gazdaság kialakítására, az ökológiai mezőgazdasági átállásra és más klíma- és környezetvédelmi célokra. Nagyon nem mindegy, hogy ezt a töméntelen pénzt mire és hogyan költjük el. Ekkora forrással nagyon hasznos fejlesztéseket is meg lehet valósítani, de óriási pusztítást is lehet okozni ennyi pénzzel, és létfontosságú, hogy ez a forrás ne néhány ember vagy csoport gazdagodását szolgálja az ország fejlődésének kárára. A feladat tehát az, hogy átálljunk egy válságállóbb és fenntarthatóbb gazdaságra. Most a járvány és gazdasági hatásai elfedik, hogy egy sokkal súlyosabb válság, egy ökológiai és klímaválság is zajlik. Ezeket az egymásba fonódó válságokat egyszerre kell kezelni, ezért dilettantizmus és bűnös felelőtlenség az autóiparba, luxusszállodákba, kínai vasútba, méregdrága atomenergiába, ingyenélő fideszes újgazdagok támogatásába önteni a pénzt. Magyarország gazdasága extrém módon nyitott és a külföldi tőke aránya extrém magas, tehát extrém mértékben vagyunk kiszolgáltatva a globális piacok mozgásainak és zavarainak. Márpedig ezekből a jövőben egyre több lesz, ezért a globális piacnak kiszolgáltatott és fenntarthatatlan gazdaság helyett egy reziliens, azaz ellenálló és körkörös, azaz hulladék nélküli gazdaságot kell építeni, azaz növelnünk kell gazdasági szuverenitásunkat. Hogy fideszes képviselőtársaim is értsék, ennek alapja a gazdaság lokalizációja, azaz a hazai piacra alapvető szükségleti cikkeket termelő kisvállalkozások megerősítése. A vizet, az energiát, az élelmiszert, a tisztálkodási és tisztítószereket, az építőanyagot, közlekedési eszközöket és fő ruházati cikkeinket meg kell tudunk termelni itthon vagy regionális keretek között, így lesz a gazdaság válságálló. A gazdaságban az EU-s forrásoknak is ezen a területen kell a megerősítést szolgálni. Legfontosabb a víz. Ma a víz világnapja van, és azt látjuk, hogy élővizeinket elpazaroljuk, és a fideszes vízgazdálkodási tervek is teljesen rossz irányba mennek a nagyipari öntözéssel. Vízi közműveink katasztrofális állapotban vannak, mintegy 1500 milliárd forintnyi beruházás hiányzik. Talán furcsa, de gazdaságfejlesztésünk első lépése az kell hogy legyen, hogy vizeinket biztosítjuk, mert a víz maga az élet. Engedjék meg, hogy ezt a felszólalást felhasználjam arra, hogy reagálok dr. Ágostházy államtitkár úrnak egy néhány órával ezelőtt tett hozzászólására. Föltette azt a költői kérdést, amit az ellenzéki padsorokban is hallottunk, hogy hol a pénz, és megpróbálta a maga szűkös keretein és lehetőségein belül megmagyarázni.