Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. március 22. hétfő - 185. szám - Ungár Péter (LMP) - az emberi erőforrások miniszterének - „Miért nem becsülik meg a közalkalmazottakat?” címmel - ELNÖK:

698 megválaszolásával a miniszterelnök úr a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter urat bízta meg. A kérdésre a miniszter úr felkérésére Orbán Balázs államtitkár úr, miniszterhelyettes válaszol. Öné a szó. BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! A március 6-7-ei hétvégére önök 74 ezer ember beoltását próbálták megszervezni, a kísérlet azonban totális kudarcba fulladt. Nagyon kérem, kíméljen meg az oltásellenesség vádjától, hiszen ha az volnék, most hangosan ünnepelném önöket ezért a fiaskóért. Ehelyett viszont arra emlékeztetnék, hogy de-cember 18-án, a szokásos péntek reggeli interjúja során a miniszterelnök azt mondta a Kossuth Rádió mikrofonjába, idézem: „Ma egy általános, országos, egy-két nap alatt történő teljes átoltás föltételei megvannak. Ha egy hétvége alatt kellene mindenkit beoltani, arra képesek lennénk.” Ha ezt a kijelentést Háry János vagy Münchhausen báró hallotta volna, a sárga irigység enné őket. Természetesen akkor is mindenki tudta, hogy ez nem igaz, ám a puding próbája az evés. Az igazság pillanata pedig azon a két héttel ezelőtti hétvégén érkezett el. Árulja el, miniszterhelyettes úr, miért érzik szükségét annak, hogy ennyire nyilvánvalóan hazudjanak! Nincs önök között senki, aki jártas volna a póker szabályaiban, és tudná, hogy a blöfföt alkalomadtán le szokták hívni? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Orbán Balázs miniszterhelyettes úrnak. Parancsoljon! DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Sajnálom, hogy Arató Gergely magyar hangjaként ön tovább folytatta azt a minden igazságot nélkülöző állításhalmazt, amit itt a Demokratikus Koalíciótól az elmúlt órákban hallottunk. Azért hadd szembesítsem önt egyetlenegy ténnyel: önök szerint, ugye, összeomlott az oltási terv Magyarországon; ehhez képest, ha megnézzük a statisztikákat, akkor azt látjuk, hogy az oltások tekinte-tében Magyarország az uniós összehasonlításban a második helyen áll, 1,6 millió embert oltottunk be, majdnem félmillió ember pedig már a második oltást is megkapta. Ez azért lehetséges, mert az egészségügyi dolgozók, a háziorvosok, a védekezésben részt vevő szakemberek mindent megtesznek azért, hogy minél több oltás rendelkezésre álljon, és a rendelkezésre álló oltások közül minél többet minél előbb beadjanak. Ehhez ők csak egy pici támogatást szeretnének kérni tőlünk, politikusoktól, és az a helyzet, tisztelt képviselő asszony, hogy ezt az ellenzéki, baloldali politikusoktól nem kapják meg, mert önöktől csak lejáratást kapnak. Hazugságokat, álhíreket kapnak az önök részéről, és mindent megtesznek azért, hogy minél kevesebb ember oltassa be magát, és ráadásul a már meglévő, bevizsgált, biztonságos oltóanyagok ellen lázítanak. Itt vannak a nyilatkozatok: Varga Zoltán képviselőtársa mondta, hogy ezek az oltóanyagok veszélyesek, felelőtlenek; a legutóbbi botrány szerint egy DK-s polgármester vissza szerette volna küldetni az oltóanyagokat. Tehát ezek olyan balhék, amelyek szerintem elképesztőek, és alapvetően próbálják meg aláásni a védekezés hatékonyságát - nyilván, egyértelműen politikai okokból. Tehát arra szeretném kérni önöket, hogy próbáljanak meg egyszer, kivételesen a magyar emberek oldalára és a tények talajára helyezkedni, és akkor talán a közöttünk lévő párbeszéd is nyugodtabb lenne. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.) Ungár Péter (LMP) - az emberi erőforrások miniszterének - „Miért nem becsülik meg a közalkalmazottakat?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Országgyűlés! Ungár Péter, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Miért nem becsülik meg a közalkalmazottakat?” címmel. A kérdés megválaszolásával a miniszterelnök úr a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező

Next

/
Oldalképek
Tartalom