Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. március 22. hétfő - 185. szám - Szabó Sándor (MSZP) - az emberi erőforrások miniszterének - A közfinanszírozott fogorvosokra nem veszélyes a járvány?” címmel - ELNÖK: - SZABÓ SÁNDOR (MSZP):

696 Többszörös fideszes bojkott után, pár hete végre napirendre került a Népjóléti bizottságban a koronavírus­járvány miatt elhunyt egészségügyi dolgozók hősi halottá nyilvánításáról szóló H/14174. számú határozati javaslatom. A kormánypárti képviselők megalapozatlan indokokra hivatkozva tartózkodtak a javaslat elfogadásától. Az általuk felhozott kifogások főleg azért érthetetlenek számomra, mert Orbán Viktor miniszterelnök úr számtalanszor hangsúlyozta, hogy jelenleg egy vírus ellen vívunk háborút, és a frontvonal első sorában az egészségügyi dolgozók állnak. Azt gondolom, ebben egyetértünk. Kérdezem ezért tehát államtitkár urat, a szlovák példát követve tervezi-e a kormány, hogy újragondolja a javaslatom elfogadását, illetve amennyiben nem, milyen formában számíthatnak kártérítésre az elhunyt egészségügyi dolgozók családtagjai. Jelzem államtitkár úrnak, hogy 58 család nevében teszem fel a kérdésemet. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak, miniszterhelyettesnek. Parancsoljon! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azon dolgozik a kormány, hogy minél több egészségügyi dolgozó érezze magát biztonságban, és ezért volt az a döntés is, hogy elsők között pontosan az egészségügyi dolgozók, a kórházakban és más rendelőkben dolgozó orvosok és ápolók kapták meg a védőoltást. Ők voltak leginkább kitéve a koronavírus kockázatának, hiszen minden koronavírusos beteg valahol egy kórházban vagy máshol találkozott a kezelőorvosokkal, éppen ezért az orvosoknak, az ápolóknak nagyobb volt a veszélyeztetettsége. Ezért voltak ők a legelején az oltásoknak, és ezért volt fontos azóta is, hogy minél több helyről minél több oltást tudjunk beszerezni, hogy ők biztonságban legyenek, hiszen ha ők már védettek a koronavírus-járvánnyal szemben azon mértékben, amilyen mértékben a beadott vakcinák védelmet tudnak nyújtani, akkor a saját egészségüket is jobban meg tudtuk óvni ezáltal, és természetesen a további betegek ellátására is jobban felkészült az intézményrendszer. Ma, amikor tényleg rekordnagyságú a betegszámok alakulása hétről hétre és rekordnagyságú az is, hogy mennyien vannak kórházban, most már különösen fontos, hogy akik a kórházban kezelik a koronavírusos betegeket, már megkapták az oltásaikat, és náluk a védettség már kialakult. Köszönöm, hogy ön aggódó hangon beszél az egészségügyi dolgozókról, nem úgy, mint sok baloldali képviselő, aki akár járványügyi szakembereket zaklat vagy kórházakba tör be, vagy álhíreket generál vagy álmentőssel készít interjút. Mi is igyekeztünk biztonságosabbá tenni a kórházak működését. A járvány alatt biztosított többletforrásokon felül vagy azok előtt még összességében 2010-hez képest 915 milliárd forinttal növeltük az egészségügyi kiadásokat. Ez az idei évben nyilván jóval-jóval magasabb lesz, nemcsak a járványügyi védekezés felülről nyitott előirányzata miatt, hanem azért is, mert olyan egészségügyi béremelést indítottunk el idén január 1-jétől, amelyre a magyar egészségügyben még nem volt példa, és ez lehetőséget teremt arra is, hogy a hálapénzt is kivezessük. Így próbáljuk minél inkább megbecsülni az orvosok és ápolók munkáját, és így próbáljuk megelőzni azt is, hogy ők koronavírusos betegek legyenek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) Szabó Sándor (MSZP) - az emberi erőforrások miniszterének - A közfinanszírozott fogorvosokra nem veszélyes a járvány?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen miniszterhelyettes úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Szabó Sándor, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „A közfinanszírozott fogorvosokra nem veszélyes a járvány?” címmel. Képviselő úr, öné a szó. SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Választókerületemben több fogorvos jelezte számomra, hogy annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány harmadik és egyben legsúlyosabb hulláma

Next

/
Oldalképek
Tartalom