Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. március 16. kedd - 183. szám - Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „A kormány hajlandó megfogadni az ellenzéki pártok, önkormányzatok javaslatait és módosítani az oltási stratégián, hogy ne fordulhassanak elő a március 6-i hétvégéhez hasonló kaot... - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:

507 telefonra válaszolni. A másik, hogy ha elérik a háziorvost, akkor azt a választ kapják, hogy kifogytak az oltóanyagból, nem kaptak új szállítást, ezért nem tudják megkapni az oltást. Eközben korábban Orbán Viktor miniszterelnök úr többször garantálta a tömeges oltást. 2020. december 18-án úgy nyilatkozott: „Ma egy általános országos, egy-két nap alatt történő átoltásnak a föltételei megvannak.” 2021. január 19-én úgy nyilatkozott: „Egymillió embernek két nap alatt történő beoltására is fel vagyunk készülve.” Tisztelt Államtitkár Úr! Akkor hogy lehet az, hogy tegnap csak 13 ezer embert oltottak be, miközben ott vannak az oltóanyagok, ma is 120 ezer Pfizer-vakcina érkezett? Hogy lehet, hogy jó pár helyen tumultus, tömeg alakul ki, sorban állás van az oltóhelyeknél? Hogy lehet, hogy a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke, Szijjártó László szerint komoly problémák vannak a háziorvosoknál a vakcinák kiszállításával? Tisztelt államtitkár úr, ha Orbán Viktor ezt tényleg garantálta, hogy lehet, hogy a március 6-ai hétvégén le kellett állítani a tömeges oltást? Tehát arra kérem, hogy a válaszban most ne a sikerkommunikáció, ne a propaganda jöjjön, mert nem erre kíváncsiak, akik az oltásra várnak. Arra kíváncsiak, hogy mikor kapják meg az oltást, gyorsan, minimális várakozással azok, akik már regisztráltak. Ehhez, azt gondoljuk, a legjobb módszer a tömeges oltás minél több oltóponttal. Ezért ajánlotta fel a segítségét több ellenzéki önkormányzat. Sőt, oltópontokat is felállított a szombathelyi önkormányzat is, Budapest is további 6 oltópontot állított fel, de tervezünk továbbiakat is felállítani. Önök azonban ezt visszautasították minden szakmai indoklás nélkül. Tisztelt államtitkár úr, nincs kormánypárti oltópont, nincs ellenzéki oltópont, csak életmentő, hatékony, gyors oltópont van! Ki kéne jönni ebből a pártos gondolkodásból! Az előbb Schanda Tamás államtitkár úr azt mondta, hogy dolgozzunk együtt. Itt a lehetőség, államtitkár úr, dolgozzunk együtt! Legyenek kedvesek, szálljanak le a magas lóról, vegyék igénybe az ellenzéki és a nem ellenzéki önkormányzatok segítségét, vagy szakmailag indokolják meg, miért nincs rá szükség! Azt is árulják el, hogy miként fogják betartani a miniszterelnök úr korábbi ígéretét! Tehát a kérdéseim: milyen szakmai indokok alapján utasították el az önkormányzatok által felállított oltópontokat, és hogyan kívánják véghez vinni a tömeges oltást? Várom válaszát. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ, mint említettem, Rétvári Bence államtitkár úr fogja megadni. Parancsoljon, államtitkár úr! Öné a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Egyik kérdése, azt hiszem, örökbecsű és örök értékű, amikor azt mondta, hogy miért nem oltották be a hétvégén a ma érkezett vakcinával az embereket. Azt hiszem, hogy ezt a kérdést inkább az irodalomérettségin érdemes feltenni, mint a matematikaérettségin. De a magyar ellenzéknek, a magyar baloldalnak ez az állapota jelen pillanatban. Nagyon hasonlít a másikhoz, amikor önök azt mondták, hogy a karácsonyra vállalt európai szállítási határidős vakcinákkal miért nem oltjuk be húsvétig az embereket. Tisztelt képviselő úr, ebből is látszik, hogy önök teljes mértékben komolytalanok, amikor van egy kormányzati intézkedés, önöknek teljesen mindegy, hogy az micsoda, önök támadják, éppen ezért egyik héten azt mondják, hogy nyitás kell, a másik héten pedig azt, hogy zárás kell. Tisztelt képviselő úr, nagyon nagy bajban lenne Magyarország, ha eszerint szerveznénk a védekezést. Talán ön is figyelte az operatív törzs mai sajtótájékoztatóját, amelyen elmondták, hogy mivel minden gyártási tételt, minden Keletről érkező vakcinát külön a tisztiorvosi laboratóriumok megvizsgálnak, ezért azoknak a megvizsgálása megtörtént, és 280 ezer Szputnyik és 450 ezer Sinopharm vakcinával megkezdődhetnek az oltások, amelyek korábban érkeztek az országba. (15.20) Most ért véget a laboratóriumi vizsgálatuk. Mivel csak hatásos és biztonságos oltóanyagot kaphatnak a magyar polgárok, ezért a Népegészségügyi Központ ezeket tételenként megvizsgálta, és indulhat ezekkel is az oltás, újabb ütemet fog ennek adni. Ha önök irányítanák a védekezést, természetesen akkor nemhogy a 280 ezer, sem a 450 ezer nemhogy nem került volna bevizsgálásra, de Magyarországra be sem jött volna, hiszen önök aláírásokat gyűjtöttek azért, hogy ilyesfajta oltóanyagok ne érkezzenek Magyarországra, tisztelt képviselő úr. Ami pedig a másik kérdését illeti az önkormányzatok kapcsán, például Szombathelyen a helyi kormányhivatal kérte az önkormányzat segítségét, hogy a háziorvosoknak segítsenek az adminisztratív

Next

/
Oldalképek
Tartalom