Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. június 14. hétfő - 209. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - VARGA ZOLTÁN (DK):
3422 ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varga Zoltán képviselő úr, DK-képviselőcsoport. Megadom a szót, képviselő úr. VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm, már csak azért is, mert megint Debrecenről kívánok beszélni. Tudják, arról a városról, amelynek lassan könyvtárnyi irodalma van a fideszes lózungokból. Voltunk mi már minden, de szerintem ezt önök nagyon jól tudják. Az utóbbi évtizedekben leginkább a Fidesz őrvárosaként szerették emlegetni szeretett városomat, majd persze szintén a Fidesz alternatív fővárosa lettünk, és persze mindezt csak azok után, hogy Budapesten újra győzedelmeskedett a józan ész, és ezzel természetesen bukott az orbáni diktatúra és Tarlós cinikus uralma. És valójában ekkor durrant el a kormánypárt agya végképp, és az elszabadult hajóágyúként pusztító, minden logikát és értelmet mellőző kormánypropaganda Debrecenből valami őrült kommunikációs fegyvert próbál kovácsolni. Kiderült, hogy önök, tisztelt kormánypárti képviselők - nagy valószínűség szerint -, Budapestet mára már kiretusálták a saját térképeikből, gondolatban talán már a helyét is sóval hintették be, már Debrecenben akarnak mindent megépíteni. Ideköltöztetnének, ahogy halljuk, minisztériumot, múzeumot, mindent, ami mozdítható, akár van értelme, akár nincs. Egyrészt azért, mert Budapestet, a budapesti szavazókat büntetni akarják, másrészt pedig a jobb napokat is látott Kósa Lajos városának gondolják Debrecent, ahol bármit meg lehet csinálni. És Orbánék úgy hiszik, önök úgy hiszik, hogy Debrecennel, Debrecen lakóival önök bármit megtehetnek. Elbizniszelik a város határában lévő legjobb földeket. Hozzá kell tegyem, hogy nemcsak a város legjobb, hanem az ország legjobb földjeiről beszélünk, ahova majd BMW-gyárat akarnak építeni. Hozzá kell tegyem, ez a gyár azóta is áll, nem épül, viszont már a csillagos egekben van milliárdos költésének az ára. Amit az átlag debreceni az építkezés során tapasztal, az nem más, mint az irdatlan mennyiségű szálló por, a lezárások, és a lezárások mellett kénytelenek vagyunk tudomásul venni az egekbe szökő ingatlan- és albérletárakat. Mára a Fidesz gátlástalan politikusainak és oligarcháinak az átjáróházává vált Debrecen. Szijjártótól kezdve Mészáros Lőrincig itt mindenki átad valamit, átvágnak valami nemzeti színű szalagot, teljesen mindegy, hogy miről beszélünk. Mindegy is, mi az, mert Debrecent tökéletes terepnek, a város fideszes vezetőit pedig tökéletes statisztának gondolják saját kis politikai performanszaikhoz. (21.50) És valószínűleg így jött az a bugyuta ötlet is önöktől, hogy költözzön ide Debrecenbe a Természettudományi Múzeum, pakoljanak át mindent. Persze, mi debreceniek nagyon jól tudjuk, hogy a végén nem fog ideköltözni, de ez mind arra jó, hogy Palkovics miniszter legalább néhány alkalommal fényezni tudja Debrecenben önmagát, a kormányt és persze a kormányfőt is. Mint kiderült, a Budapesten már rég megbukott Kósa Lajos debreceni képviselőt, volt polgármestert és debreceni pandanját, a debreceni polgármestert, Papp Lászlót az a legkevésbé sem zavarja, hogy a város és annak lakói isszák meg különben a kormány és Orbán Viktor idétlen és idióta kommunikációs tervét, Budapest-ellenességét, hogy pénz ugyan nem vagy csak alig érkezik a városba, propaganda annál inkább szól Debrecenről, hogy a városban őrült magas a szálló por koncentrációja, ahogy az előbb mondtam, nemcsak télen, hanem nyáron is, hogy a közútjaink alig járhatóak, mert vagy akkora kátyúk vannak benne, hogy egy biciklist elnyelnek, vagy amikor kijavítják, akkor a kátyúkból hegyek lesznek, és ez gyakorlatilag az autók tengelytörésével jár együtt. A kertvégekben és a külterületeken élők, mondanom sem kell, pontosan ugyanúgy adóznak, mint a luxuslakóparkokban élők, annyi különbséggel, hogy hozzájuk alig-alig jár a busz, nincsenek kövezett utak, nincsenek járdák, nincsen árok, gyakorlatilag nincsen semmi; nincsenek jogaik, csak kötelességeik vannak. És napokig sorolhatnám azokat az anomáliákat, amik a legkevésbé sem teszik különben Debrecent azzá, aminek önök szeretnék bemutatni, a Fidesz kormányzat ékkövévé vagy alternatív fővárosává - szó sincsen itt erről! És most a legújabb, mindezekhez jól kapcsolható újabb propagandahír, hogy majd Debrecenben építi fel az Orbán-kurzus a Budapestre tervezett, de onnan joggal elutált, elüldözött és nagy felháborodást keltő kínai kémképzőt, a Fudan Egyetemet. Persze, mi debreceniek tudjuk, hogy nem lesz itt Fudan Egyetem, mint ahogy azt is tudjuk, hogy bedöglött a „Modern városok” programja, hogy a D2030-program sem működik. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Ez is hazugság és ócska propaganda, de semmi baj, 2022-ben Debrecent vissza fogjuk rakni oda, ahova való (Az elnök újból csenget.): Európa térképére. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a DK és a Jobbik padsoraiból.)