Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. június 8. kedd - 208. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik):
3303 Azóta három év telt el, kicsit több mint három év. Én magam kísérletet tettem a tavalyi költségvetési vitában arra, hiszen azt tapasztaltam a Költségvetési bizottság egyik tagjaként, hogy ennek a 60 milliárdos tételnek még csak sora sem keletkezett az elmúlt három évben - akkor még csak kettő, amikor én ennek utánanéztem -, és benyújtottam egy olyan költségvetési módosító javaslatot, ami valóra válthatta volna Aradszki András képviselőtársam, illetve párttársai vagy a politikai családjából érkező politikustársai ígéretét. Ezt követően pedig, amikor azt láttam, hogy a kormánytöbbség lesöpörte ezt a javaslatot, arra kértem képviselőtársamat egy sajtótájékoztató, illetve egy levél keretében, hogy próbálja meg ő benyújtani ezt a módosító javaslatot. Hiszen ahogyan a 2022-es, úgy a 2021-es költségvetés vitájában is azt tapasztaltuk a bizottság tagjaiként, hogy míg az ellenzéki módosító javaslatok rendre elbuktak, addig a kormánypárti képviselőtársaink módosító javaslatai egytől egyig befogadásra kerültek, így már gyarapítják a nemzetgazdaságunkat és a társadalmunkat. Ennek ellenére nem valamifajta együttműködési megállapodás alapjait vagy együttműködési szándékot kaptam Aradszki András képviselőtársamtól. Megjelent ugyanakkor ezen a sajtótájékoztatón egy provokátor, akivel azonban utána egész jól elbeszélgettünk. Ez mit sem változtat azon, hogy ez a program nem indult el, és hasonló volt a tavalyi május, mint az idei, felhőszakadás felhőszakadás hátán, és érdekes módon ezt a vitát Aradszki András képviselőtársam kollégájával egy olyan utca sarkán folytattuk le, ahol kiszuperált vasúti talpfák között zúdul le a víz, amikor egy nagyobb eső esik a városban. Hát, ember legyen a talpán vagy autó a kerekén, amely biztonságban tud lejönni erről a dombról, merthogy egyébként az érdi dimbes-dombos talajviszonyok, illetve domborzati viszonyok nem könnyítik meg a város polgárainak a helyzetét. Nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt tizenegy évben, de talán másfél évtizedről is beszélhetnék, hiszen T. Mészáros András 2006-ban vette át a hatalmat ebben a városban, alapvető infrastrukturális beruházások nem valósultak meg. De az idén májusban sokkal szomorúbb események is történtek annál, mint amiről az imént beszámoltam, hogy a vasúti talpfák között zúdul le a víz, vagy időnként egy kicsit nagyobb gödröket mos ki egy-egy földútból az esővíz, nevezetesen komplett háztömbök kerültek víz alá. Ilyen módon tehát nemcsak az úthálózat fejlesztése halaszthatatlan kötelezettsége ennek a városnak, hanem az egyéb vízelvezetés is. Abban bízom, hogy jövőre ehhez hozzáfoghatunk, ezért fogok küzdeni Érden és térségében. Köszönöm, hogy meghallgattak, és köszönöm a türelmet, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Bősz Anett képviselő asszony. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Steinmetz Ádám, a Jobbik képviselője: „Somogyi ügyek” címmel. DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt napokban itt a tisztelt Ház falai között számos fontos ügyet tárgyalt az Országgyűlés. Ilyen volt például a játékosügynöki tevékenységgel kapcsolatos szabályozás, a Paks II. beruházás hitelkonstrukciója, vagy éppen a felsőoktatás modellváltása, hogy csak egypárat említsek. Én most azonban olyan somogyi ügyeket hozok ide az Országgyűlés elé, amelyek valóban a somogyi emberek mindennapjait érintik, és egy kis odafigyeléssel az ő életüket meg tudnánk könnyíteni. Miről is beszélek? Kinyílt a világ, és a gyermekeknek az iskolába, a felnőtteknek pedig a munkahelyükre kell utazniuk, el kell tudni jutniuk a munkahelyükre és onnan haza. Azt is világosan kell látni, hogy a Balaton délnyugati részében a nyári hónapokban hagyományosan a turizmus-vendéglátás biztosít munkát a marcali járásban élő embereknek, a Balatontól távolabb élőknek. A probléma viszont az, hogy Máriafürdőről 8 óra után pár perccel megy el az utolsó járat Marcali irányába, miközben a szórakozóhelyek, a vendéglátóhelyek jellemzően 10 óra után zárnak, így ezeknek az embereknek a hazajutása nem biztosított. (15.40) Nem biztosított azoknak a fiataloknak és régebb óta fiataloknak a hazajutása sem, akik kifejezetten szórakozni, kikapcsolódni mennek a Balaton-partra, és éppen ezért kocsi nélkül teszik ezt meg, hogy meg tudjanak inni egy jó pofa sört vagy egy pohár kellemes balatoni bort a naplementében gyönyörködve. Ők sem tudnak hazamenni, és ez már csak azért is probléma, mert nemcsak buszjárat nincs, hanem a vasúti közlekedés, a személyszállítás is meg lett szüntetve 2009 óta Marcali irányába, és a bicikliút sem készült el, pedig ezt már 2017 óta ígérik. Ha tehát ez meg lenne oldva, akkor a somogyi emberek életét könnyítené meg. Továbbmegyek: mint ahogy, ha befejeződik a tanítás, az jó hír a diákoknak, rossz hír viszont Marcali környékén azoknak a felnőtteknek, akik a diákokkal együtt jártak munkába a tanítási idő alatt, ugyanis a Volán - az elmúlt évek tapasztalatait látva - megszünteti ezeket a járatokat a kora reggeli és a kora délutáni időszakban, így ezek az emberek nehezen fognak tudni eljutni a marcali ipari központban lévő