Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. június 8. kedd - 208. szám - Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2020. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK:

3297 Egy picit áttekintettem az előző évek észrevételeivel kapcsolatos és a ma, úgy érzem, pozitív visszajelzésekként kapott jelzéseket - ezt külön köszönöm -, és szeretném jelezni azt utolsó gondolatként, hogy az elemzések egy rendkívül kritikus terület a mindenkori számvevőszéki világban. A jelenről meg a jövőről beszélni nagyon sokáig anakronizmusnak számított a számvevőszékek világában, hiszen mindig a megtörtént dolgok, ledokumentált, lezárt év vagy folyamat értékeléséhez kötődik az audit fogalma. De valóban, a költségvetési tanácsi munka tekintetében, sőt már a ’89-es tapasztalatok alapján a ’90-től induló számvevőszéki munkában is külön feladat volt először is a következő év költségvetése szabályszerűségének az értékelése. Ez fontos, külön jelzem, hogy nem a költségvetés gazdasági koncepciójával kapcsolatosan van az ellenőrzés, de az értékelésben, legalábbis a plenáris expozéimban mindig próbáltam a gazdaságpolitikai összefüggésekre is értékelést adni, és ennek valóban az a veszélye van - és ezt mindenkor jelzik a többi országoknál is, ha ilyen munkát végeznek -, hogy ez kritika tárgya lehet. Hiszen egyrészt a jövőt nem láthatja senki sem biztosan előre, másrészt pedig óhatatlanul ezek a folyamatok majd egy leendő folyamattal kapcsolatosak, amely a számvevőszéki munkához nem szorosan kötődik. Harmincéves tapasztalata van a Számvevőszéknek ebben, és ezért én úgy gondolom, hogy ha az elmúlt tízévbeni költségvetési tanácsi munkával kapcsolatos támogató munkában el tudtam mondani azt, hogy 30 elemzésből 18 közvetlenül vagy közvetve a Költségvetési Tanács munkájához kapcsolódott, ezt azért a világban teljesítményként ismerik el. Én remélem, hogy az önök számára is az, hogy vita tárgyává tették ennek a témának egyáltalán a megbeszélését, ez azt jelenti, hogy olvassák, figyelembe veszik, kritikusak. (15.00) Nem személyes kritikaként élem meg, hiszen eleve ha a Számvevőszék elnökét figyelik, én csak a kiadmányozáshoz járulok hozzá - abban nincs benne az elnök véleménye; valóban, a sajtóból vagy egyéb más módon próbálom a közéleti vitához való hozzájárulást megadni. A költségvetési tanácsi munkában pedig ténylegesen az adósságszabály betartásához kapcsolódó döntés meghozatalában vettem én ezt személy szerint, illetve a két másik tag, illetve az elnök figyelembe, és azt kell mondanom, hogy eddig, az elmúlt tíz évben, mióta én a Költségvetési Tanács tagja vagyok, a magyar államadósság az alkotmányos szabályok között teljesült. Ez nagy eredmény. Egyetértek azzal is, hogy ez az államadósság mindenkori kockázata egy országnak. Viszont azt is látni kell, hogy az európai országok közül alig-alig van olyan ország, amelyik egyáltalán lényegesen képes volt csökkenteni az előző évtizedekben felhalmozott államadósságát, ezért is mi ezt folyamatosan értékeljük a költségvetési kockázatok szempontjából, beleértve az árfolyamkockázatokat is. És én úgy gondolom, hogy javult a portfólió minősége az államadósságban, de ez nem jelenti azt, hogy ez ne kerülne pénzbe, és ne jelentene ez mindenkor kockázatot, ezért a Számvevőszék vissza-visszatér ennek a témának az ellenőrzésére. Én külön köszönöm azt az értékelést is, hogy a diagnózis kiváló, de a következtetés vagy elmarad, vagy nem elfogadható. Még egyszer mondom, sok esetben az elemzői korlátozottságot is mutatja ez, hogy nem mindenben lehet egyértelmű igeneket vagy nemeket mondani, de én azt gondolom, ez már tényleg a közélet vitája, az Országgyűlés vitája, tehát én csak azt tudom mondani, hogy mi az elemzésekkel a jövőben is hozzá szeretnénk járulni a vitához. Ez néha provokációt, néha egyetértést jelenthet, néha pedig igazából később lehet megítélni, hogy ennek mennyi a valódi értéke. Még egyszer köszönöm mindenkinek a kritikus és pozitív hozzászólását egyaránt. Mindez számunkra azt jelenti, hogy olvassák az anyagainkat, figyelembe veszik, viszonyulnak hozzájuk; ez az alkotmányos kerete a Számvevőszéknek. Én örülök, hogyha ennek meg tudunk felelni, még akkor is, ha ez néha fenyegető hangnemben hangzik el. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Domokos László elnök úr. Megkérdezem Hadházy Sándor urat, a Gazdasági bizottság alelnökét, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Hadházy képviselő úr jelzi, hogy igen. Öné a szó. HADHÁZY SÁNDOR, a Gazdasági bizottság alelnöke: Igen, köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt szeretném köszönetemet kifejezni az Állami Számvevőszék irányába az elnökének, az elnökhelyetteseinek, a munkatársainak, és szeretném kiemelni azt, amit szerintem mindannyian tapasztalunk akkor, hogyha például a települések önkormányzatainál járunk. Elég sokáig voltam polgármester, és akkor, amikor a munkatársaim annak idején jelezték, hogy huh, jön az ÁSZ, mi lesz?, mondtam: elő kell venni az iratokat, és elő kell készülni erre a vizsgálatra. Csak szeretném ezzel azt érzékeltetni, hogy az ÁSZ tevékenységét rettegés kísérte az elmúlt időszakban, és azt tudom

Next

/
Oldalképek
Tartalom