Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. június 1. kedd - 206. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - BŐSZ ANETT (DK):

3002 Ugyanúgy finanszírozza, ha kórházban van, ugyanúgy finanszírozza, ha önkormányzatnál van, és ugyanúgy finanszírozza, hogyha egy egészségszolgáltató egy másik egészségszolgáltatóval szerződik ennek a szolgáltatásnak az ellátására. Tehát nem lehet azt mondani, hogy az a típus, amiről ön beszélt, az más helyzetben lenne, mint ha egy kórházban teszik ugyanezt, hiszen a finanszírozási körülményei, a működésének a körülményei, a NEAK finanszírozása ugyanaz. Nem mondhatják azt ezek a külsőbb szolgáltatók, hogy ők rossz helyzetbe kerültek, hiszen ott van egy másik modell erre, az önkormányzati vagy a kórházon belüli járóbeteg-rendelő, amely továbbra is működik, és a megemelt fizetéseket fizeti az alkalmazottainak. Nyilvánvalóan adott esetben sokféle adottsága van egy-egy országrésznek, egy-egy városnak, másfajta feladatokat visznek egyes rendelők, de a finanszírozásuk mindenhol ugyanaz, és nem mondhatja egyik szektorban sem senki, hogy ő rosszabb helyzetbe kerülne. Ami az orvosszámot illeti, hiszen ön azt mondta, hogy bizonyos helyeken az orvosok hiánya miatt választották ezt a formát. Szerencsére ma már Magyarországon jóval több orvos dolgozik, mint tíz esztendővel ezelőtt, hiszen míg az elődeink sajnos valóban leépítették Magyarországon az orvosok számát, 37 295-ről 33 943-ra, addig az elmúlt években növekedett a Magyarországon dolgozó, Magyarországon működési engedéllyel rendelkező orvosok száma, köszönhetően annak is, hogy béremelések voltak; köszönhetően annak is, hogy többen végeztek az egyetemen; és nagymértékben köszönhetően annak is, hogy kevesebben mentek külföldre. Ha ugyanaz a tendencia folytatódott volna, és ugyanannyi orvos ment volna külföldre 2011-ben, ’12-ben, ’13-ban és a legutóbbi években is, mint ahányan 2010-ben, a szocialista kormányzás utolsó évében mentek külföldre, akkor 3200-zal kevesebb orvos lenne Magyarországon. Tehát ez is segített sok mindenkinek, aki bármilyen orvosi ellátást szervez, hogy van már több orvos, akiket ezen szolgáltatások, közszolgáltatások nyújtásához igénybe lehet venni vagy meg lehet bízni. (Hohn Krisztina közbeszól.) Úgyhogy, tisztelt képviselő asszony, szerencsére nőnek a bérek az egészségügyben. Annak ellenére, hogy a világ minden országa nagy nehézségekkel küzd a koronavírus-járvány miatt, Magyarország nem úgy kezelte ezt a válságot, mint azok, akikkel ön most itt egy padsorban üldögél, akik elvettek bért az orvosoktól és elvettek bért az ápolóktól, hanem úgy kezeltük, hogy jövőre 30 százalékkal nő az ápolók bére, az orvosok bére pedig duplájára emelkedik, tisztelt képviselő asszony. És azok az ellátások, amelyeket ön említett, a 10 év alatt 141 százalékkal megemelkedett forrásokból szektorsemlegesen továbbra is finanszírozásra kerülnek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A DK képviselőcsoportjából Bősz Anett képviselő asszony jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó. BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Az 55. zsoltár 6. verse úgy szól: „Félelem és rettegés esett én reám, és borzadály vett körül engem.” Ahogy elnézem a kormánypárti képviselőtársak elmúlt néhány hónapban tanúsított viselkedését, azt kell hogy mondjam, hogy olyan, mintha önökről szólna ez a mondat, ugyanis önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, már nem tudják elrejteni, hogy félnek. (Zaj a kormánypártok padsoraiból.) Nem pusztán attól félnek, hogy elveszítik a hatalmat, de szemlátomást felkészültek ennek következményeire, és jó előre felkészültek arra is, hogy a legkisebb vesztességgel ússzák meg a kormányváltást. Nem az a demokrata, tisztelt képviselőtársaim, aki szabad választáson elnyeri a hatalmat, hanem az, aki kész szabad választáson azt elveszíteni is emelt fővel, de önök félnek attól, hogy szabad választásokon mérettessenek meg, ezért történt az, hogy az egyik első intézkedésük az volt, hogy átalakították a választási rendszert úgy, hogy az önöknek kedvezzen. (Dr. Orbán Balázs: Miért ülsz bent a parlamentben? Miért veszed fel a fizetést? Miért indulsz a választáson?) Ezért történik az, hogy ma már nincsen olyan nemzetközi szakértő, nincsen olyan megfigyelő, aki a magyar választási rendszert tisztának minősítené. Önök félnek, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, ezért változtatták meg egyoldalúan a közhatalom szerkezetét. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Diktatúra...) Erről szólnak a köztársasági elnökre, az Alkotmánybíróságra, a költségvetésre vonatkozó szabályok és a személyi döntések is. Önök félnek a felelősségre vonástól, mert megvalósították, amit a Magyar Köztársaság alkotmánya kiirtott, és ezt az önök Alaptörvénye is átvette, a hatalom kizárólagos gyakorlására való törekvést. E törekvésük sok tekintetben sikerrel járt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom