Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 26. szerda - 203. szám - A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):

2691 És átfogó megoldás továbbra sem volt; felszínkapargatás, beszélünk róla, de nem csinálunk semmit. Aztán persze a legdurvább az, amikor kihasználva egy európai bírósági színtérre ment ügyet, ahol is az árfolyamrés volt az egyik indok a semmisségre, képes volt azt mondani a kormányzat, hogy ja, hát ezekkel az ügyekkel semmi más probléma nincs, csak az árfolyamrés és a kamatemelés, akkor azt kivezetjük, és természetesen az árfolyam-emelkedésről továbbra sem beszélt senki. 2012-ben készítettem egy komplett magáncsődtörvényt, amelyet annak idején egy független képviselő terjesztett be ebbe a Házba, és konkrétan az egész ellenzék támogatta - a kormánypártok természetesen nem -, aminek az volt a lényege, hogy nem egy ügytípusra fókuszálunk, hanem megpróbáljuk megteremteni azt a támogató közeget, amely segít az embereknek egy hibás döntésből vagy egy nagyon nehéz élethelyzetből eredő tartozásokat rendezni és nem cipelni magukkal egész életen át. Magyarországon a különböző pénzügyi intézmények, amelyek hiteleket nyújtanak, illetőleg a szolgáltatók, amelyeknek rendkívül drága a szolgáltatása, azért tudják könnyedén megtenni, hogy ezeket a terheket és követeléseket rátelepítik a polgárokra, mert Magyarország speciálisan egy olyan hely, ahol bárki egy tartozásért egész életén át felel akkor, hogyha ezt nem tudják tőle behajtani. Még azt is meg lehet csinálni, hogy az elévülési időn belül mindig újrateremteni, újra felszólítani, és újra kezdődik ennek a tehernek a viselése. Hiába van esetleg egy hitel mögött jelzálogjogviszony, míg a nyugati világban, nagyon helyesen, a jelzálogjoggal biztosított hiteleknél, igenis, ahogy Z. Kárpát Dániel képviselőtársam mondta, elsétálási joga van, tehát nem felelhet többel, mint ami a zálogba adott vagyontárgy értéke, kézizálognál ugyanez, addig Magyarországon gyakorlatilag korlátlan mennyiségű és idejű követelést lehet az emberekkel szemben fenntartani. Hogy miért gondoltam már akkor is azt, hogy ebben az országban csak átfogó magáncsődtörvénnyel lehet a társadalmat kivonni abból a helyzetből, hogy akár egy életen át is cipeljenek akár egy darab hibás döntést, ennek elmondom és már máskor is elmondtam, de most összefoglalom az okát, amiért az államnak, igenis, kötelezettsége és felelőssége van. Mi ugyanis örököltünk egy szocialista rendszerbéli társadalomszerkezetet, az ottani bér- és árviszonyokat, és ’90-ben, egyik pillanatról a másikra a szocialista gazdaságból átkerült az egész társadalom a piacgazdaságba. Csak két dolgot nem tett meg a rendszer: nem építette ki azokat a hálókat az emberek alá, amelyek segítettek volna abban, hogy akik vesztesei a piacgazdaságnak, azok ne essenek a földre, hanem ez a rendszer tartsa fenn őket. Gondolják meg: egyik pillanatról a másikra gyárak, vállalatok tömege zárt be, emberek százezrei lettek munkanélküliek, teljesen kilátástalanul, hogy mi lesz velük. Milyen érdekes, a piac viszont nagyon gyorsan be tudott gyűrűzni, csak a piaccal szembeni védelmi rendszer nem tudott gyorsan kialakulni, az árak elképesztő gyorsasággal emelkedtek. A ’90-es évek közepére 33 százalékos infláció volt, és tulajdonképpen a magyar társadalom bekerült egy olyan mókuskerékbe, ami rendkívül nehéz, nemcsak a nehezebb sorsú vagy a nehezebb élethelyzetből jövő embereknek, hanem még azoknak is, akiknek aránylag erős a gazdasági hátterük és a lelkierejük. Tehát a magyar állam adós a polgárokkal szemben, pont az abból eredő és rendkívül sok családot szétszakító viszonyok miatt, amit a ’90-es években kellett megélniük. Lehet, hogy nem hiszik el, képviselőtársaim, de nagyon sok család van, akik azóta nem tudják az adósságaikat kiheverni. Azóta, mint egy mókuskerék, kiegyenlítik, jön a másik, kiegyenlítik, jön a másik, mert nem volt olyan rendszer, ami egyszer csak egy tabula rasát csinálhatott volna, és nulla pontról indulhatnak tovább. Ezért mondtuk azt, hogy ez a magáncsődtörvény mindenképpen csak egy parciális részét, egy parciális társadalmi csoportot tud megszólítani és annak segíteni, és pont azokat, akik a legnehezebb helyzetben vannak és a legrégebbről hordozzák magukkal az adósságterheket, és cipelik mindazt, amit egyébként a rendszer rájuk telepített, azok igazából ezzel nem tudtak élni. Természetes az, hogy ha csak egy embernek jó egy javaslat, azt már megszavazzuk, ez nem kérdés. Tehát az, azt hiszem, nem kérdés egyikünknél sem, hogy ezt a javaslatot megszavazzuk, mert ha egy mondata jobb egyetlen embernek a hazánkban, akkor az legyen úgy. De ahogy az Igazságügyi bizottságban is mondtam, ez nem elég, rendszerszinten kell ezt a problémát kezelni. Olyan természetes támogató közegként kell a magáncsőd intézményének működni mindenféle adóssággal terhelt élethelyzetre, hogy az emberek biztosak lehessenek abban, hogy nem fognak végérvényesen elveszni, nem fognak teljesen kisemmizettekké lenni csak azért, mert egyszer akár rossz döntést hoztak, akár döntési kényszerhelyzet született, és nem tudtak más kiutat találni az adott helyzetből. (13.10)