Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 26. szerda - 203. szám - A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:

2688 Lehetne azt mondanom, Nacsa képviselőtársam, hogy igen, az idő igazolhatja azt, és kell hogy a gyakorlatban lássuk, hogy hogyan működik; csak mégiscsak oda kell visszatérnem, hogy itt ellenzéki oldalról akkor többen azt mondtuk a törvény vitájában, hogy nem fog úgy működni, mint ahogyan önök várják, mint ahogy ez látszik a számokból is, hogy mindenféle kormányzati szervek az MNB-től a minisztériumig úgy számoltak, hogy több mint 25 ezer család veheti igénybe ezt az eljárást. Ehhez képest egy nagyon-nagyon szerény számról számolhatunk be, akik eddig igénybe tudták venni. Végül is azokat az ellenzéki kritikákat ezek a számok is igazolták. Én sokszor leveleztem Völner Pál államtitkár úrral ezzel a témával kapcsolatban. (Dr. Völner Pál a hátsó sorok felé indul.) És azért szeretném gyorsan elmondani, mielőtt kimegy államtitkár úr (Dr. Völner Pál: Nem megyek ki.), hogy 2017-ben az egyik írásbeli kérdésemre egy olyan választ adott államtitkár úr - már akkor látszott, hogy nem fog úgy működni ez a rendszer, mint ahogyan várták -, hogy 2017-ben már azt válaszolta nekem államtitkár úr, hogy fontolgatják ennek a törvénynek a felülvizsgálatát, és kezdeményezni fogják a módosítását, mert igenis látják, hogy nem úgy működik ez a rendszer, mint ahogy működnie kellett volna. Mi történt ennyi időn keresztül, államtitkár úr? 2017-ben írta ezt le nekem, hogy fontolgatják, hogy megvizsgálják ezt a törvényt, fontolgatják, hogy tesznek, kezdeményeznek enyhítéseket, és ehhez képest ma 2021. május végét írjuk. Inkább én azt mondom, hogy túl sok időt vártak ahhoz képest, hogy már az elejétől kezdve lehetett látni, hogy így, ebben a rendszerben nem fog tudni azokon a családokon segíteni és annyi családon segíteni ez a kezdeményezés - ami, mondjuk meg, hogy jó is lehetett volna -, mint ahogyan ezt a leírtakban vagy az elmondottakban már láthattuk. Azt gondolom, ha arról beszélünk, hogy lakhatási probléma Magyarországon, akkor nagyon sok vitában elmondtuk ellenzéki oldalról is, hogy az egyik legfontosabb problémáról beszélünk. Ráadásul, még egyetlenegy dolgot engedjenek meg, hogy idehozzak. Sokszor leveleztem azzal kapcsolatban, mondjuk, nem államtitkár úrral, hanem az EMMI-vel, és Rétvári Bence államtitkár úr válaszolt legtöbbször, hogy az államnak van-e kimutatása arról, hogy miután már nem sikerül megmenteni a családokat, és végképp csődhelyzetbe kerülnek, és akár még a lakásukat is elveszítik, hány gyermek került emiatt állami gondozásba. Folyamatosan lepattintott államtitkár úr, engedjék meg, hogy így fogalmazzak, pedig az államnak erről kimutatása kell hogy legyen. Nem merték leírni ezeket a számokat, hogy pontosan a kilakoltatások vagy akár a csőd miatt, mivel elveszítették a lakhatásukat, hány gyermeket kellett állami gondozásba venni. Ez az egyik legszomorúbb dolog, ha idáig egy család eljut, hogy a fedél megszűnik a feje fölött, és mondjuk, ezek a gyermekek - mert mondjuk ki őszintén, ezek a gyermekek attól függetlenül szeretetben nőttek, meg mindent megtettek a családok, hogy mindent biztosítsanak, de vannak azok az életkörülmények, amikor már nem tudott rajtuk segíteni senki, és emiatt kerülnek a családból, mondjuk, állami gondozásba. Kormánypárti képviselőtársaim is elmondták, hogy az egyik módosítás az, hogy növekszik a bevételeikből a mindennapi megélhetés költségeire fordított összeg. Itt engedje meg képviselőtársam, Nacsa képviselőtársam: azt mondta, hogy a szociális védőháló egyik alapeszköze az, hogy legyen munka. Ez nekem mindig beragad. Nem elég a munka, képviselőtársam. A megfizetett munka, a jól megfizetett munka, az a fajta megfizetett munka, amiből az ember el tudja tartani a családját. Az nem elegendő, hogy nekem munkám van, mert én dolgozhatok, ha azért a munkáért nem kapok annyi bért, amiből én ki tudom a rezsiszámlákat fizetni, amiből a gyereket tudom taníttatni, és tudják nagyon jól, hogy milyen költségekről beszélünk. Szóval, nem elegendő az, hogy munkát biztosítunk a családoknak, emellett kell a jól megfizetett munka, amiből a családok meg tudnak élni. Hogy a reálbér-emelkedés miatt kellett ezt az összeget megemelni, azért valljuk be őszintén, hogy még mindig arról beszélünk még 13 év után is, hogy még mindig a nyugdíjminimum összegét vesszük alapul, mondjuk, a szociális ellátásoknál, ami 28 500 forint. (12.50) Engedjék meg, hogy idehozzam azt a kezdeményezésünket, és nemcsak a Magyar Szocialista Párt, hanem szerintem egységesen, minden parlamenti ellenzéki párt már többször benyújtotta ezt a javaslatot, hogy ezen a minimumösszegen hogyan kellene változtatni. 2008 óta 28 500 forintról beszélünk. Vagy idehozhatnám a családi pótlék vagy a gyes összegét, nagyon sok mindent mondhatnánk, amit már 13 év óta nem voltak hajlandók emelni, vagy legalábbis 11 éve, ha csak annyit veszünk, mióta kormányon vannak. Ez felháborító. Azért tartunk ott, hogy bizonyos, jónak mondható törvényjavaslatok nem tudnak működni, mert még mindig 28 500 forintból indulunk ki. Huszonnyolcezer-ötszáz forint. Itt nemcsak az a baj, képviselőtársam, ahogy hivatkoztam, hogy mekkora volt a reálbér-emelkedés, hanem az, hogy a megélhetési költségek mennyivel emelkedtek. Gondolom, attól függetlenül, hogy nem önök vezetik