Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 17. hétfő - 197. szám - Egyes törvényeknek a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának előmozdításáról szóló irányelvvel összefüggő módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója:

2068 hiszen tudjuk, hogy nemcsak a világ meg Európa, fordítva: nemcsak Európa, de az egész világnak az érdeke az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklése, melynek 25 százalékát a közlekedés generálja, és ezen belül is 98 százalékban a közúti közlekedés. Tehát minden politikát ennek kell alárendelni, hogy 2030-ra, illetve 2050-re olyan mutatókat lehessen teljesíteni, melyek garantálni fogják, hogy 2050-ben már nulla károsanyag-kibocsátás lesz a közlekedés részéről. Ehhez kell egy olyan közösségi közlekedési stratégiát készíteni mindenkinek, amelyben a közösségi közlekedés gerincének a nagy kapacitású, nagy teljesítményű hálózatokat, tehát elsősorban a vasutat és más tömegközlekedési járműveket helyez előtérbe, és fontos, hogy a tömegközlekedési járműveknél is minél komolyabban preferálásra kerüljenek az elektromos, illetve más alternatív meghajtású járművek. A magyar kormánynak erre stratégiája van, ennek az alkalmazása, ennek a gyakorlati bevezetése megkezdődött. Már használnak elektromos autóbuszokat a városokban kísérleti üzemben, de a közeli hónapokban, közeli években ezeknek a helyi közlekedésben való rohamosabb elterjesztése is várható. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom önöket, hogy a határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Egyes törvényeknek a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának előmozdításáról szóló irányelvvel összefüggő módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes törvényeknek a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának előmozdításáról szóló irányelvvel összefüggő módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány­előterjesztés T/15998. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Bejelentem, hogy az előterjesztést uniós napirendi pontként tár-gyalja az Országgyűlés. Tisztelt Országgyűlés! A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor. Héjj Dávid képviselő úr a bizottság előadója. Parancsoljon! HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. május 13-án tartott ülésén megtárgyalta az egyes törvényeknek a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának előmozdításáról szóló irányelvvel összefüggő módosításáról szóló T/15998. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 27 igen szavazattal, 2 nem ellenében és 5 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat elsődleges célja a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának előmozdításáról szóló 2018/2001/EU irányelv, vagyis a RED II. átültetése a hazai jogrendbe, amely az Európai Unió tisztaenergia-csomagjának, a Clean Energy Package-nek, röviden CEP, képezi a részét. A törvényjavaslat legfontosabb eleme, hogy lehetővé teszi a nemzeti energiastratégia 2030-as céljainak megvalósulását. További kiemelt célként határozza meg, hogy 2030-ra uniós szinten a teljes energiafogyasztáson belül 32 százalék legyen a megújuló energiaforrásokból előállított energia részaránya. A RED II. jogszabályi szintű rendelkezései átültetésének határideje 2021. június 30. napja. A RED II. többek között előírja, hogy a villamosenergiarendszer-üzemeltetők az általuk kiszolgált távfűtési rendszerek üzemeltetőivel legalább négyévente mérjék fel annak lehetőségét, hogy a távfűtési rendszerek kiegyenlítő vagy más rendszerszintű szolgáltatásokat nyújtsanak. A szabályozás módosításának célja továbbá a megújuló energia felhasználásán alapuló, saját termelésű villamos energia helyi elfogyasztásának vagy lokálisan mással, így például aktív fogyasztókat tömörítő megújulóenergia-közösségekkel történő megosztásának elősegítése és a helyben rendelkezésre álló megújuló energiaforrások helyben történő felhasználása hatékony megszervezésének biztosítása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom