Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 17. hétfő - 197. szám - Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):

2066 összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 24 igen szavazattal, 2 nem ellenében és 6 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat több, közlekedéssel kapcsolatos törvény módosítását kezdeményezi. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosítása, a nemzeti vagyonról szóló törvény rendelkezését is figyelembe véve tartalmazza, hogy a közút építtetője által a beruházás érdekében az állam részére megszerzett ingatlanok, egyéb eszközök e törvény erejénél fogva az építtető vagyonkezelésébe és az építtető és a tulajdonosijog-gyakorló között fennálló vagyonkezelési szerződés hatálya alá kerülnek. A vízi közlekedésről szóló 2010. évi XLII. törvény módosítását jogharmonizációs kötelezettségnek való megfelelés, másrészt annak kimondása tette szükségessé, hogy az úszó létesítményen fedélzeti és gépüzemi szolgálatot ellátó személyek, a hajózási üzemeltetési vezetők, valamint a kedveltetési céllal közlekedő úszó létesítmény vezetőjének képesítő okmányai kiállítását a vizsgaközpont végzi. A tervezet emellett pontosítja a hajózási hatóság adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseit is. A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény módosítása uniós irányelvek korábbi átültetésének további pontosítása miatt szükséges, illetve az irányelv alapján megvalósuló, járműműszaki adatok cseréjét biztosító automatizált keresés részletesebb szabályozását, valamint az Európai Unión belüli útdíjrendszerek átjárhatóságát szabályozó EETS-irányelvhez kapcsolódó módosítást foglal magában. A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosítását jogalkalmazói pontosítások tették szükségessé, továbbá adatkezelési hatósági ellenőrzéssel, valamint adatszolgáltatással kapcsolatos pontosításokra irányul. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmondottak tekintetében kijelenthető, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat támogatandó rendelkezéseket tartalmaz. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem most Mosóczi László államtitkár urat, kíván-e most szólni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy nem. Tájékoztatom önöket, a kijelölt Gazdasági bizottság nem állított előadót. Képviselői felszólalások következnek. Normál szót kérő képviselői felszólalásként Keresztes László Lóránt képviselő urat, az LMP képviselőjét hallgathatjuk. Parancsoljon! DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A törvényjavaslat általános vitájában, mondhatjuk, hogy egy viszonylag kiterjedt közlekedéspolitikai vitát folytattunk, én akkor hiányoltam is államtitkár urat, talán Schanda miniszterhelyettes úr állt ott a helyén, ezért most kihasználom, hogy itt van államtitkár úr, és néhány kérdést szeretnék föltenni. Magáról a törvényjavaslatról elmondtuk, hogy vannak benne pozitív elemek, ugyanakkor vannak olyan aggasztó tételek, részek, amik miatt sajnos nem fogjuk tudni a szavazatunkkal támogatni. Itt kiemeltem egyébként a lánctartozásokra vonatkozó rendelkezést, amivel kapcsolatban nekünk komoly aggodalmaink vannak. Természetesen a nagyon-nagyon általános közlekedéspolitikai okfejtéseket most nem kívánom megismételni, ugyanakkor egy kérdésem lenne. Ma reggel megismerhettük a kormánynak a helyreállítási tervhez benyújtott dokumentumát, és ebben igen sok utalást láttam én a közösségi közlekedés vonatkozásában. Tehát láttam itt járműbeszerzésre vonatkozó, illetve a közösségi közlekedés országos rendszerének az összehangolására, a tarifaközösségre, s a többi, ilyenre utaló gondolatokat. Én ezt már nagyon régóta, mondhatjuk, hogy évek óta számonkérem a kormányon, hogy hol vannak azok a bizonyos közlekedési reformok, aminek a megalapozottságával talán szakmai szempontból nincs is vitája a kormánynak, és a fontosságával szintén egyetértenek. De a kérdésem arra vonatkozik, hogy ha a helyreállítási tervben az uniós támogatások lehívásakor utal arra a dokumentum, hogy ilyen irányba kívánnak elmenni, akkor mikor számíthatunk rá, hogy a kormány egy átfogó közlekedési reformcsomagot beterjeszt az Országgyűlés elé, és végre azt a, most már mondhatjuk, hogy bő egy évtizedes mulasztást, amit tapasztalhatunk, azt megpróbálja pótolni Orbán Viktor kormánya, hogy végre egy olyan közlekedési rendszerre tesz indítványt, ami a jelenlegi erőforrások lényegesen hatékonyabb felhasználását teszi lehetővé, és nyilván a legfontosabb cél, az utazóközönség jobb kiszolgálásának is meg tud felelni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom