Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 3. hétfő - 196. szám - Demeter Zoltán (Fidesz) - a külgazdasági és külügyminiszternek - „Milyen eszközökkel kívánja a Kormány támogatni a Borsodban élők gazdasági lehetőségeit?” címmel - ELNÖK: - DEMETER ZOLTÁN (Fidesz):

1908 DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány - felmérve a veszélyhelyzet nemzetgazdaságra és a lakosság életkörülményeinek változására gyakorolt hatásait - több olyan rendkívüli intézkedést, köztük a gazdaságvédelmi intézkedések keretében pénzügyi és szociális jellegű intézkedéseket is hozott, amelyek együttesen képesek a veszélyhelyzet miatti nehéz helyzet miatt nehéz helyzetbe jutott állampolgárok és családjaik támogatására. E körben kiemelendő, hogy a kormány a tavalyi évhez hasonlóan a veszélyhelyzet során érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedések újbóli bevezetéséről szóló kormányrendeletben ismét eltérően rendelkezett a bírósági végrehajtási eljárások kapcsán. A kormányrendelet értelmében 2021. március 8. napjától május 4. napjáig a végrehajtó nem intézkedhet többek között a természetes személy adós lakóingatlanának árverezése iránt, valamint bármely ingatlan kiürítése iránt azzal összefüggésben, és ingatlan kiürítésére irányuló helyszíni eljárási cselekmény foganatosítása iránt sem intézkedhet. A végrehajtási eljárásra vonatkozó valamennyi előírás kialakítása során meghatározó szempont, hogy egyensúlyt teremtsen két egymással szembenálló, különösen méltányolható érdek, a végrehajtást kérő és az adós érdeke között. Ezen érdekek egymással szembeni korlátozása során körültekintő mérlegelésre van szükség, hiszen a polgári jogi követelések fő útja a bírósági végrehajtás, így a gyermektartásdíj-követeléseké is, amelyek megtérülése a veszélyhelyzetre tekintettel sem függeszthető fel, mivel az már veszélyeztetné a tartásra szoruló gyermek életkörülményeit. Mindazonáltal az adósok számára a tartozások megfizetése nagy terhet jelent, ezért a bírósági végrehajtásról szóló törvény számos, az adós érdekeit is figyelembe vevő rendelkezést tartalmaz. Összességében elmondhatom, önök meg tudják majd ismét szavazni a veszélyhelyzet fenntartásáról szóló törvénytervezetünket, akkor a kormány abban a helyzetben lesz és van, hogy a kilakoltatási moratórium tekintetében pozitívan tud majd intézkedni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.) Demeter Zoltán (Fidesz) - a külgazdasági és külügyminiszternek - „Milyen eszközökkel kívánja a Kormány támogatni a Borsodban élők gazdasági lehetőségeit?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen. Demeter Zoltán képviselő úr, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a külgazdasági és külügyminiszternek: „Milyen eszközökkel kívánja a Kormány támogatni a Borsodban élők gazdasági lehetőségeit?” címmel. Vargha Tamás államtitkár úr fog majd válaszolni önnek. Parancsoljon! DEMETER ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A koronavírus-világjárvány negatív hatásai a gazdaságban is érezhetők. A médiában láthatjuk, hogy több országban gyárak zártak be, vállalatok mentek csődbe, és tömegesen bocsátottak el embereket. Magyarországon ez nem következett be, ugyanis a járvány alatt is meghoztuk azokat a döntéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy saját gazdaságunk újraindulhasson. Választókerületemben, Edelényben - ahogyan Szijjártó Péter miniszter úr fogalmazott - hazánk történelmének egyik legrobusztusabb beruházásösztönző programját indította el a kormány annak érdekében, hogy az itt létrejövő kapacitások révén Magyarország a világgazdaság nyertesei közé tartozzon majd. A kormány 100 millió forintos támogatásával az Eclipse Print Kft. 200 millió forintos nyomdaipari beruházást hajt végre, amellyel 64 munkavállaló pozícióját teszi biztossá. Szeretném ehhez hozzáfűzni azt is, hogy Edelényben 724 millió forint állami és uniós fonásból épül 10 hektárnyi iparterület, ahol eddig már négy vállalat jelezte befektetési szándékát. Ez a beruházás számos borsodi család számára jelent majd munkahelyet, és stabil megélhetést biztosít. Magyarország Kormánya helyesen ismerte fel, hogy segélyek, megszorítások és adóemelések helyett munkahelyteremtések, beruházások és adócsökkentések kellenek. Köszönet illeti a kormányt, hogy a vírus időszakában minden esetben a magyar emberek, a gazdaság és az ország érdekei szerint döntött, és bízzunk benne, hogy mindezek eredményeként Magyarország nyertese lesz a gazdasági válság elleni küzdelemnek. Tisztelettel kérdezem államtitkár urat, hogy milyen eszközökkel kívánja a kormány támogatni a Borsodban élők gazdasági lehetőségeit. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom