Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. április 28. szerda - 193. szám - Egyes energetikai és közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):

1599 évtizedekre, akár évszázadokra bebetonozni egy ilyen javaslattal ezt a viszonyrendszert, azt gondolom, nem lehet. Én úgy gondolom, hogy valamifajta köztes megoldásra lenne szükség, sőt, hogy őszinte legyek, én egy ilyenfajta szabályozást inkább azzal a szemponttal eszközölnék, hogy nagyon erőteljesen motiválnám a kormányzatot és a tulajdonosokat a folyamatos párbeszédre, és annál az egyeztetési kényszernél, amely a javaslatban van - hogy bizonyos időnként, azt hiszem, négyévenként kell felmérni, hogy mi a helyzet, és tulajdonképpen mi a cél vele -, én egy szorosabb együttműködési kényszert teremtenék meg arra vagy azért, hogy egy idő után végérvényesen el kell dönteni, hogy abból még lesz bánya valaha, vagy nem lesz. Merthogy azért azt látjuk mindannyian - járjuk az országot -, hogy rengeteg korábbi bányászati terület rendkívül siralmas állapotban van, kifejezetten környezetszennyező az, hogy otthagytak az ipari termelés során, a bányászati tevékenység során otthagytak eszközöket Isten ege alatt, ömlik rájuk az eső, oldódnak ki a különböző fémanyagok kémiai anyagai, szennyezve a földterületet, tehát azért azt kell mondani, hogy nagyon sok bányászati tevékenységet úgy hagytak ott, hogy úgy Isten szent nevében otthagyták, aztán majd lesz valami. Én tehát úgy gondolom, hogy a tájrendezés egyáltalán nem zárja ki a potenciális bányanyitás lehetőségét. Én inkább arra törekednék, hogy egy olyan status quo alakuljon ki, hogy a bányászati tevékenység valamikor folytatható legyen, de a tájrendezésben minden tulajdonost érdekeltté kellene tenni. Ez egy nagyon statáriális, nagyon fekete-fehérben gondolkodó javaslat, és szerintem azt a célt, amire rendeltetett és amiről az államtitkár úr beszélt, semmiképpen nem fogja szolgálni. A másik kérdés, amiről szerettem volna beszélni, a víz kérdése, a vízközmű kérdése, a lakossági felhasználás kérdése. Itt most az egyházaknál a magánszemélyek által használt lakások vonatkozásában vezetne be szabályt a javaslat arra, hogy lakossági fogyasztók lehessenek, de azért örülök ennek, hogy idehozták a Ház elé, mert erről a kérdésről egy szélesebb spektrumban tudunk beszélgetni. Megmondom, hogy miért. Szerintem teljesen indokolatlan, sőt kifejezetten szemléletromboló az, hogy minden egyes gazdasági társaságot, illetőleg jogi személyt, jogi személyiség nélküli szervezeteket egy kalap alá vonnak a víziközmű-használat során, és jóval drágábban kapják a vizet, mint az egyszerű, lakosság tulajdonában lévő ingatlanokban. Miért mondom ezt, hogy ez probléma? Azért mondom, mert nemcsak az egyházaknál van szolgálati lakás, és nemcsak az egyházaknál van olyan, hogy egy magánszemély használja az egyházi tulajdonban lévő lakást, és ezért a vízi közműből a lakossági formát fizethesse, hanem rengeteg cég nevén vannak ingatlanok, amelyekben semmiféle gazdasági tevékenység nem folyik, semmiféle, tömegével használnak kizárólagosan lakás céljára szolgálva Magyarországon ingatlanokat úgy, hogy a magasabb összegű, szervezetek számára előírt vízdíjat kell fizetniük. És akkor most elmondok önöknek egy másfél hónappal ezelőtt történt esetet, ha nem én magam élem meg, akkor el nem tudnám képzelni, hogy ilyen helyzet történik. Három hónappal ezelőtt leolvasták az otthonomban az éves fogyasztást, jött a szakember (Molnár Gyula közbeszól.), és leolvasta, kiállították a számlát. Egy hónapra rá érkezik ugyancsak a vízműtől egy úr, és azt mondja, hogy leolvasná az órát. Erre mondom neki, hogy hát, uram, egy hónapja voltak itt az éves leolvasásra, már megkaptuk az elszámolószámlát. Erre közli a következőt: ő azért jött újra, mert a Fővárosi Vízművek kiírta az összes „dr.”ral kezdődő lakossági címet; végig kell járniuk, és meg kell tudakolniuk, hogy azokban az ingatlanokban, ahol doktori címmel kezdődik az előfizető neve, nem gazdasági tevékenység folyik-e, mert akkor emelt vízdíjat lehetne tőle kérni. Erre mondom: uram, és az egyetemi doktor, aki az ELTE-n tanít pszichológiát, az mit fog ehhez szólni? És akkor mondta, hogy ezt ő sem nagyon érti; értsem meg, ezt kiadták feladatnak. De mondom, kérem szépen, hát ez egy abnormitás. Ugyanis miről lehet szó? Ugye, vagy ügyvéd, vagy magánorvos a házában, egy bizonyos területen belül esetleg gazdasági tevékenységet végez, és azt feltételezi, mondjuk, egy közműszolgáltató, hogy a gazdasági tevékenységhez olyan mennyiségű vizet használ fel, ami miatt őt már olyan mértékű vízdíj kellene hogy terhelje, mint például egy húsfeldolgozó üzemet - mert, ugye, ugyanabba a kategóriába kapcsolódna. És felteszem a kérdést: elmesélné nekem valaki, hogy olyan gazdasági tevékenységnél, például aki a saját otthonában műszaki rajzot készít, milyen víz-többletfelhasználása van neki? Miért is kellene neki több vízdíjat fizetni? Ez az egész vízdíjképzés és ez a fajta szemlélet kifejezetten rablószemlélet. Az a nőgyógyász, aki megmossa naponta négyszer a kezét, hogy ugye, magánorvosként ellássa a heti öt beteget, aki nála megjelenik, már elnézést kérek, de semmiféle módon nem jelent érdemi vízfogyasztást. És, hangsúlyozom, rengeteg olyan élethelyzet van, hogy bizonyos családoknak a családi cég nevére kerül az az ingatlan, amelyben csak laknak, semmiféle gazdasági tevékenység nincs, még bejelentve sincs cég, csak a cég tulajdonában van a lakóingatlan - miért is kellene neki nem lakossági vizet fizetnie?